2026.07.20, Hétfő

Mi épül?

344 kilométer kerékpárút épül ki az egykori vasfüggönyt átszelve

2017.09.19

Több mint 700 millió forintból jön létre közös turisztikai hálózat hazánk és Szlovénia között, egy integrációs program keretében.

Felújítássorozattal készül a zarándokok fogadására a pécsi egyházmegye

2017.09.19

Vallási turisztikai hálózat épül ki Tolna és Baranya megyében: 1,5 milliárd forintból újulnak meg templomok, kápolnák, valamint új szálláshelyek is létrejönnek.

A bicikliseknek és kenusoknak kedvez az Őrség legújabb fejlesztése

2017.09.19

A Csákánydoroszlónál felépülő természetvédelmi központ a vízen vagy kerékpárral túrázókat csalogatja majd, s jövőre már fogadhatja az első turistákat.

Folytatódhat a tatai Esterházy-kastély helyreállítása

2017.09.18

A tavaly májusban indult munkák második ütemében a főépület, valamint a kiskastély déli szárnyának teljes felújítására kerül sor uniós forrásból.

Romjaiból támadt fel egy impozáns fővárosi épület

2017.09.18

A legszebb részt fényképek alapján állították helyre, az elveszett elemeket a 19. századi kézművesiparnak megfelelően készítették el. Az első budai villamos végállomása mostantól rendezvényközpontként vendéglátóhelyként és kiállítótérként is szolgál.

Visszatérő megbízójának épít agrárközpontot a Merkbau

2017.09.15

Szerkezetkész a Kecskeméten kivitelezett KITE bázis, amely több funkciót szolgál majd a cég életében: az irodatér mellett raktárak és bemutatótermek is helyet kapnak benne.

Ez a hat közlekedési nagyberuházás kapott zöld lámpát Budapesten

2017.09.14

A projektek előkészítésére idén 1,753 milliárd forint, míg jövőre 4,477 milliárd forintnyi forrást biztosítanak.

Új csarnokot hozott a növekedés a debreceni nyomdaipari cégnek

2017.09.14

A Gravic Hungary egy K+F központ kiépítését is tervezi, hogy saját fejlesztésű termékekkel új piaci szegmenseket célozhasson meg.

1,3 milliárd forintból bővül és újul meg egy 270 éves pécsi iskola

2017.09.13

Helyi cég kivitelezi a katolikus iskolaközpont új tornatermét, és a meglévő épület több mint hatezer négyzetméteres felújítását.

Ökocentrumot és szállodát épít Nyíregyházán a Ke-Víz

2017.09.13

Különleges, állatvilágot idéző hotel és konferenciaközpont épül az 1,6 milliárd forintos nagyberuházásban, mely a helyi állatpark szomszédságában valósul meg.

Több ezer új okosotthont épít a Cordia Budapesten

2017.09.12

A vállalat a 2016-ban bejelentett 1500 lakás után idén és az elkövetkező években még nagyobb projektekbe kezd. A rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb volumenű lakásfejlesztési programját hajtják végre.

Visszakapta régi fényét az Országház Delegációs terme

2017.09.11

A Parlament egyik legfontosabb, műemlék jellegű konferenciatermét mintegy 500 millió forintból állították vissza a második világháborút megelőző állapotára.

Energiahatékony klórüzemet épít a Borsodchem

2017.09.11

A 30 milliárdos fejlesztést részben hosszú lejáratú hitelből finanszírozzák, a környezetbarát új üzemben a klór mellett marónátront is gyártanak majd.

Könyvtárral, színpaddal felszerelt közösségi ház nyílt Érden

2017.09.08

A beruházást a Spar finanszírozta, a kivitelezés pedig egy kikőrösi építőipari cég munkája.

Egyszemélyes vállalkozásként indult cég 765 millióból fejleszthetett Fejér megyében

2017.09.08

A 32 éve a műanyagiparban tevékenykedő Simon István új csarnokot és szerszámüzemet adott át, emellett jelentősen bővítette gépparkját is.

Záportározóval védi a baranyaiakat az árvizektől a Szabadics

2017.09.19

Aszály idején 28, magas vízállásnál akár 54 hektáros víztározót építenek a Baranya megyei Magyarszéken. A kialakuló tavat vízpótlásra is használhatják majd és várhatóan horgászni is lehet benne.

Hópárduckifutót és látogatóközpontot épít a Nyíregyházi Állatparkban a Ke-Víz

2017.09.19

Az állatkert új beléptetőrendszert, fókamedencés látogatóközpontot és hópárduckifutót kap egy 372 millió forintos beruházásban.

Megkétszerezi veszprémi jelenlétét egy francia autóipari cég

2017.09.18

A Valeo 6500 négyzetméteres új logisztikai központját nyíregyházi vállalat kivitelezi.

Felújították az Alföld egyik legszebb vasútállomását

2017.09.18

Az 1880-ban, romantikus stílusban épült megálló rekonstrukciójában a homlokzatot régi fényképek alapján állították vissza eredeti formájában, az állomás belső tereit pedig modernizálták.

Az ország legnagyobb ipari parkjává válik a hatvani

2017.09.15

A Market építi a Bosch közép-kelet-európai logisztikai központját egy 17 milliárdos beruházás keretében.

Üvegtetővel újul meg Kőbánya egyik legszebb épülete

2017.09.15

Vendéglőt is építenek, új tárgyalókat alakítanak ki és a váróhelységet is barátságosabbá teszik Kőbánya polgármesteri hivatalának felújítása során.

Évi 60 ezerre nő a balatoni gyerektáborok befogadóképessége

2017.09.14

A zánkai volt úttörőtábor teljes felújítást kap, Fonyódligeten új épületeket emelnek a 26 milliárdos fejlesztésben.

Öt futballpálya méretű raktárat adott át a Coca-Cola

2017.09.13

A Dunaharasztiban felépült, 2 milliárd forintos beruházásban a hazai legnagyobb élelmiszeripari raktárcsarnok jött létre.

Két éven belül Mohács összes iskolája jó állapotban lesz

2017.09.13

Közel 3 milliárd forintból fejlődhetnek a tankerület oktatási intézményei, a Petőfi Sándor Kollégium felújítása pedig már el is készült.

Újjáéled a kísértetvárossá vált Dunaújvárosi Vidámpark területe

2017.09.12

A szocializmus alatt nagy népszerűségnek örvendő park közel 25 éve végleg csődbe ment, most több mint 400 millió forintból adhatnak neki újra funkciót.

A Velencei-tó partján épít továbbképző központot a Testnevelési Egyetem

2017.09.11

Velencén egy a tó közelében fekvő üdülőt építenek át oktatási célokra, a beruházás több mint 3000 négyzetmétert érint.

Zöld lámpát kapott a dunaújvárosi kézilabdacsarnok felújítása és bővítése

2017.09.11

A 6 milliárd forintos beruházás során egy új csarnokot is kialakítanak, a fejlesztés befejeztével a sportközpont pályáin a kézilabda mellett számos más sport képviselőinek is lesz lehetősége a gyakorlásra és játékra.

Újabb irodaház modernizálja Kelenföld látképét

2017.09.11

Épül a XI. kerületi Bartók Udvar második üteme: az A-Híd hétszintes iroda kivitelezését kezdte el az újbudai villamosvonal mentén.

Folytatódnak az iskolafejlesztések: Nagydorog kerül sorra

2017.09.08

Több mint 400 millió forintnyi támogatást kapott egy új épületszárny építésére, felújításokra és a sportlétesítmények teljes körű megújítására a Tolna megyei település iskolája.

Székesfehérvár is tömegközlekedési csomópontot kap

2017.09.08

Mintegy 6,5 milliárd forintból alakítanak ki buszállomást és 300 férőhelyes parkolót a nemrég felújított pályaudvar mellett, valamint felüljárót is építenek.