2024.03.28, Csütörtök

üzemépítés

Új csarnokkal futtatja fel forgalmát a magyar autóalkatrészgyártó

2017.02.20

Mi épül?

Márciusra megépülő gyártóüzeme által közel kétszeresére nő a tamási cég árbevétele.

Megduplázta tatabányai gyárát a japán abroncsgyártó

2017.02.10

Mi épül?

Az új gyártócsarnokokkal már 147 ezer négyzetméteren termel a Bridgestone. A teljes fejlesztés 2020-ig összesen 85 milliárd forintot fektet be a gyárba, mely addigra megnégyszerezi gyártó kapacitását.

HIPA: rekordot döntöttek a külföldről beérkezett tőke projektjei

2017.02.07

Gazdaság

Tavaly több mint 3,243 milliárd euró, azaz mintegy 1002 milliárd forint értékű külföldi működőtőke (FDI) érkezett Magyarországra, ezzel 17 647 új munkahely jön létre.

A Thyssenkrupp letette voksát Magyarország mellett: Debrecenben is építkezik

2017.02.03

Mi épül?

11 milliárd forintból hozza létre új tekercsrugó- és stabilizátorgyárát a német autóipari vállalat, 250 munkahelyet teremtve.

Kóser baromfi vágóhíd épül egy hátrányhos helyzetű csongrádi községben

2017.01.21

Mi épül?

Exportra és hazai fogyasztásra is állít majd elő liba termékeket Csengele új üzeme, amely 260 munkahelyet teremt.

Szekcionálható üzemcsarnok épül a Pécsi Ipari Parkban

2017.01.05

Mi épül?

Kialakításának köszönhetően két vállalat egymástól elválasztva is működhet majd benne, s a várakozások szerint legalább száz új munkahelyet hoz létre.

Édesipari gigaberuházás indul Hatvanban

2016.12.19

Mi épül?

Prémium csokoládét gyártanak majd a szíriai Ghraoui cég 7,6 milliárd forintból létesülő üzemében. A termelés jövő ősszel kezdődhet, és több mint 500 főnyi új munkaerőre lesz hozzá szükség.

5000 négyzetmétert épít be a Merkbau egy autóipari cég számára

2016.12.14

Mi épül?

Bokrétaünnepet tartottak a német BOS mosonszolnoki beruházásánál, ahol új üzemcsarnok és irodaépületek készülnek a meglévő 25 éves telep bővítéseként.

Február végén indul a nyírbátori nagyberuházás

2016.12.08

Mi épül?

A német Rosenberger szeptemberben bejelentett 3,1 milliárd forintos fejlesztéséhez csütörtökön vásárolt telket a helyi önkormányzattól.

Különleges pizzaüzem épült Debrecen mellett

2016.12.05

Mi épül?

Az ország első kézműves pizzakészítő üzemét 2000 négyzetméteren félmilliárdos beruházásból csúcstechnológiával hozta létre a magyar cég.

Csaknem 1,5 milliárd forintnyi fejlesztést jelentettek be Zalaegerszegen

2016.11.26

Mi épül?

Egy magyar gépipari és egy osztrák élelmiszeripari cég is új csarnokot épít fel Zalaegerszeg iparterületein, emellett több mint 800 millió forintból újítanak fel oktatási intézményeket a városban.

Új üzemet épít és környezettudatos működésre vált a BorsodChem

2016.11.16

Mi épül?

A környezet védelmére fókuszál a kazincbarcikai BorsodChem Zrt., amely megkezdte a vegyszeripari maradékok energiahatékony és környezetbarát semlegesítését és újrahasznosítását. A projektre több mint kétmilliárd forintot költenek.

4200 négyzetméteres gyártócsarnokkal bővült Miskolc ipari parkja

2016.11.04

Mi épül?

Új telephelyet épített a gázturbina- és gázmotorok, valamint csomagolóipari gépek alkatrészeinek gyártására szakosodott Toolstyle Kft. A 2,2 millió euróba (675 millió forintba) kerülő létesítményt pénteken adták át a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban.

Műanyagfeldolgozó épül Csongrád megye új ipari parkjában

2016.10.25

Mi épül?

Tiszasziget déli részén hat hektáros agrárlogisztikai park készül, melyben a 2 milliárd forintos műanyagfeldolgozó csarnok után hűtőház, csomagolóüzem és gabonatároló is helyet kap.

500 négyzetméteres szerszámgyár épült fel Ajkán

2016.10.15

Mi épül?

Pénteken átadták a Csaba Tool Kft. szerszámgyártó üzemét. Az ajkai, zöldmezős beruházás 900 millió forintból, 267,5 millió forint európai uniós támogatással valósult meg.

Innovációs központot épít Győrben a legnagyobb magyarországi vasöntöde

2017.02.17

Mi épül?

A Busch Hungária Kft. új egyedi technológiákkal és új öntödei termékekkel akarja növelni piaci részesedését.

Hatalmas beruházást hajt végre az Alföldi Tej Debrecenben

2017.02.08

Mi épül?

A cég 12 milliárd forintból új feldolgozóüzemet hoz létre, mely 181 új munkahelyet teremt.

Saját őrlőüzemmel oldotta meg a fűszerpaprika-termelését Tiszaszentimre

2017.02.06

Mi épül?

A különleges ízű, hagyományos termesztésű helyi paprika mellett a térségben termesztett paprika is új esélyt kap.

Újra nagyot robbant Hatvanban a Bosch: az ipari parkba is beköltözik

2017.01.26

Mi épül?

Jövőre 60 ezer négyzetméteren regionális logisztikai központját hozza létre a hazánkkal régóta együttműködő cég, ezáltal 250 újabb munkahelyet teremtve.

Évi 3000 tonna gumiabroncs hasznosulhat újra egy Szolnokon épülő üzemnek köszönhetően

2017.01.20

Mi épül?

A gumiabroncsokat felaprító üzem által termelt darálékból többféle új terméket is előállítanak majd, melyek fejlesztése jelenleg is zajlik.

Év elején indul a termelés Gyöngyöshalász abroncsgyárában

2016.12.27

Mi épül?

Az Apollo Tyres Heves megyei, a Market Zrt. által kivitelezett 475 millió eurós beruházása a terveknek megfelelően halad, 300 magasan képzett alkalmazottat már fel is vettek.

Autómakett-gyártó üzemet avattak Pécsett

2016.12.19

Mi épül?

A százmillió forintos beruházásnak köszönhetően az Amalgam Fine Model Cars 2017-ben megduplázza helyi dolgozói létszámát.

Öt ipari park építési keretösszegéről döntött a kormány

2016.12.14

Mi épül?

A legnagyobb keretet Zalaegerszeg ipari parkja kapja, emellett Békéscsabán is jelentős összegből építkezhetnek.

A Market ötezer négyzetméteres gyártócsarnokkal bővíti a Nestlé büki üzemét

2016.12.06

Iparági hírek

A több mint 20 milliárdos beruházással az élelmiszeripari multi legnagyobb európai állateledel-gyártó üzeme jön létre Bükön.

A kistermelőket segíti a Tokaji borvidéken épülő három feldolgozóüzem

2016.12.04

Mi épül?

Hercegkúton, Tállyán és Bodrogkisfaludon készül el egy-egy létesítmény a jövő év végére, a tervekben szerepel egy borászati melléktermékeket feldolgozó üzem is.

Nagykőrösön nyit 16 ezer négyzetméteres gyárat egy japán vállalat

2016.11.16

Mi épül?

A 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a SIIX Corporation. A nagykőrösi elektronikai gyáregységben a jövő év második felében kezdődik a termelés.

Félidőhöz érkezett a Thyssenkrupp jászfényszarui óriásfejlesztése

2016.11.15

Mi épül?

A német autóipari konszern gyárépítésén elérték az épületegyüttes legmagasabb pontját. A jövőben 500 munkahelyet teremtő üzemben többek között okos, hidraulikus kormányrendszerek is készülnek majd.

Négyezer négyzetméteres innovatív gyógyszergyár épül fel Körmenden

2016.10.29

Mi épül?

Az Egis Gyógyszergyár 2018-ra 5,5 milliárd forintos beruházással gyártóüzemet épít, ahol új gyógyszereket is fejleszt majd. A projekthez 2,3 milliárd forint uniós támogatást nyert el.

Európai szintű kerámiaközpont jöhet létre Pécsett

2016.10.21

Mi épül?

Két héten belül indul a próbaüzem a Ledina Kerámia új telephelyén, februárban már teljes kapacitással fognak működni. Ám a cég itt nem áll meg a fejlődésben, hamarosan még egy csarnokot épít 8 milliárd forintból.

Év elején indul az elektromos buszgyártás Komáromban

2016.10.11

Mi épül?

A több mint hatmilliárdos beruházásban festőműhelyt, kutatóközpontot és tesztközpontot is létesít az elektromos buszpiacon világvezető BYD.