Megvannak a győztesek a Salgótarján és az országhatár gyorsforgalmi kapcsolatát megcélzó első közbeszerzésen.
Az Uvaterv Zrt. és a Vibrocomp Kft. nyerte a 21-es főút befejező szakaszára kiírt tervezői közbeszerzést. A TED hirdetménye szerint a két cég nettó 118,9 millió forintos szerződéses értéken végezheti el az Salgótarján elkerülését, valamint az országhatár elérését biztosító szakasz előkészítését.
Az M3-as autópálya és Salgótarján között 2016 júniusa óta négysávosodó 21-es főút utolsó szakaszára már idén februárban utalt az NFM államtitkára. Homolya Róbert akkor jelezte, a kormány döntött arról, hogy kiépíti a Salgótarjánt elkerülő utat is, és a 21-es főutat az országhatárig vezeti.
Ennek megfelelően a mostani nyertesek feladata hozzávetőlegesen 20 kilométernyi országos közút tanulmánytervének és környezeti hatástanulmányának elkészítése.
A tervezőknek többek közt az alábbiakat kell figyelembe venni a beruházó NIF Zrt. által közzétett hirdetmény szerint:
Meg kell vizsgálni a meglévő határátkelőhelyre történő bekötés lehetőségét, valamint új határmetszési pont kialakításának lehetőségét, szükségességét is. A tervező feladata új határmetszési pont szükségessége esetén a tervezett magyar és szlovák oldali útszakaszok csatlakozása tekintetében a szlovák féllel folyamatos egyeztetés.
A tervezés során 110 km/h tervezési sebességet szükséges figyelembe venni. Amennyiben a vizsgált nyomvonalak – pl. alagút vagy völgyhíd építésének szükségessége miatt – várhatóan aránytalanul nagy költséggel valósíthatók meg, az esetben a tervezési sebesség csökkentésével alternatív – minimális műtárgy igénnyel megvalósítható – nyomvonalakat is ki kell dolgozni.
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.