A NIF kiírta az ajánlati felhívást a Kecskemétet és Nagykőröst összekötő út fejlesztésére.
Legutóbb néhány napja egy interjúnkban írtunk arról, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az idei évben 60 százalékkal több útfejlesztési közbeszerzés indítását tervezi. Ennek egyik lépéseként a beruházó vállalat az uniós közbeszerzési közlönyben a napokban megjelentette a 441-es számú főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszra vonatkozó fejlesztésének ajánlati felhívását.
A beruházást többek közt az indokolja, hogy a kecskeméti nagyberuházások – közöttük főleg a Mercedes-gyár – miatt az utóbbi években alaposan megnőtt a Kecskemét és Nagykőrös között ingázók száma.
A kiírás szerint a 441-es főútnak a 445-ös kecskeméti északi elkerülő, illetve a nagykőrösi Téglagyári utca közötti szakaszán a meglévő 2x1 sávos kialakítású burkolatot megerősítik mintegy 7,29 km hosszban.
A fenti táv tartalmazza az M8 (M44) gyorsforgalmi út későbbi megvalósítása miatt most nem kivitelezendő szakasz hosszát is a 19+837-es és a 20+954-es kilométerszelvények között 1,1 km hosszon. Emiatt a most megvalósítandó szakasz valójában csak 6,19 km hosszú.
Fontos része a beruházásnak, hogy mintegy 2,79 km hosszban a meglévő 2x1 sávos kialakítású burkolatot 2x2 sávosra bővítik.
Korábbi sajtóhírek szerint a négysávosítás a Katonatelep Nagykőrös felé eső végétől egészen az északi elkerülőig (a Metro áruháznál lévő csomópontig) valósul meg. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a hírek szerint eredetileg csak burkolatmegerősítést tervezett a teljes szakaszon, ám aztán a forgalomszámlálási adatok alapján indokoltnak látták továbbgondolni a beruházást.
A fentieken túl többek között:
Ajánlatokat 2021. május 4-ig várják.
A fejlesztés jelentőségét az adja, hogy a Vértesi úti szintbeni vasúti átjáró kiváltása mellett a 4-es főút új csomóponttal, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokkal, valamint későbbi sávbővítésre is alkalmas útkapcsolatokkal válhat rendezettebbé.
Az M6-os autópálya és a Duna között fekvő település iparterületének fejlesztésével kapcsolatban most a belterületi utak kerültek fókuszba.