A londoni központú magazin a Duna Aszfalt által kivitelezett projektnek szentelte a címlapját, a Magyar Építők egyik fotóját leközölve.
A nemzetközi szakma érdeklődését is felkeltette a Kalocsa-Paks Duna-híd építési projektje. A Bridge design & engineering nevű nemzetközi szakmai lap nyomtatott magazinja a címlapján közölte a Magyar Építők fotósa, Erdei Mihály fotóját a híd egy korábbi építési fázisáról. A londoni központú szaklap ugyanakkor egy terjedelmes cikket is szánt a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében zajló fejlesztésre: a magazinban a közép-európai körkép egyik állomásaként három oldalon írnak a projektről.
A magazinban megjelent cikk úgy fogalmaz, Magyarországon 2024 januárjában az ország 20. Duna-hídjának építése jelentős mérföldkőhöz érkezett: a hídpálya több héttel a tervezett határidő előtt elérte a lezárást. A cikkben a projekt legnagyobb kihívásait is részletezik, többek közt kifejtve, hogy a szerkezetépítés során a híd 89 szegmensből tevődött össze, amelyek mindegyikéhez több mint 150 munkafolyamat tartozott.
Ahogy azt korábban is jeleztük, az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában zajló projekt már a hordógurításon is túl van, információink szerint hamarosan a próbaterhelést is elvégzik a 946 méteres építményen.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
December közepén forgalomba helyezték a csehországi D1 autópálya utolsó, Říkovice és Přerov közötti szakaszát, amelyet a STRABAG Česko kivitelezett, döntő részben uniós forrásból.