2024.04.19, Péntek
65 kilométeren fejlesztik a Szeged-Békéscsaba vasútvonalat
Illusztrációs kép: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

65 kilométeren fejlesztik a Szeged-Békéscsaba vasútvonalat

magyarepitok.hu

2020.12.28. 18:32 - Kalácska-Nagy Nóra

A projekt során megemelik a sebességet Békéscsaba és Orosháza közötti vonalszakaszon 120 km/órára.

Hirdetés

Az Infraplan Vasút- és Úttervező Zrt., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi Kft. alkotta konzorcium nyerte el a Békéscsaba-Szeged vasútfelújítás előkészítésére vonatkozó mérnöki tervezési feladatokat – derült ki az uniós közbeszerzési adatokból.

A BÉSZ Konzorcium által megvalósuló engedélyezési és kivitelezési tervek kétmilliárd forintból valósulnak meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) megbízásából.

A nyertes ajánlattevő feladata

az egyvágányú, nem villamosított 135. számú Békéscsaba és Szeged közötti vasútvonal Békéscsaba és Hódmezővásárhelyi Népkert közötti és a Szeged-Rókus és Szeged-Személypályaudvar közötti vasúti vonalszakasz kivitelezéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése.

A tervezendő szakaszok összmennyisége megközelítőleg 72 kilométer, amely egybefüggően 65 kilométeres szakaszt érint.

 

Átterveznek több peront

A tervdokumentáció szerint Szeged-Személypályaudvaron, Telekgerendás és Kútvölgy állomásokon áttervezik az utasperonokat. A hódmezővásárhelyi állomáson új üzemi épületet létesítenek a régi elbontása után. Felújítják a vonal környékén az érintett utakat és közműveket. Valós idejű, számítógépes vasútüzemi szimuláció elvégzésére képes vizsgálat, illetve modern, központi forgalomirányítást lehetővé tevő állomási biztosítóberendezés lesz a vonalon.

A projekt során megemelik a sebességet Békéscsaba és Orosháza közötti vonalszakaszon 120 km/órára.

A vonal többi részén pedig 80 km/óra sebesség folyamatos fenntartására alkalmas hézagnélküli pályát terveznek.

A tervek tartalmazzák továbbá az Orosházán megvalósuló peron aluljárót, illetve a peronok különszintű megközelítését és akadálymentesítését is.

VasútfejlesztésFőmterv Mérnöki Tervező Zrt.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)BékéscsabaSzegedInfraplan Vasút- és Úttervező Zrt.Kontúr Csoport Tervező, Építtető, Kivitelező Kereskedelmi KftvasútfejlesztésOrosháza

Hírlevél

Hirdetés