Minden magyar telephelyét bővíti egy osztrák bútorgyártó
ada.at

Minden magyar telephelyét bővíti egy osztrák bútorgyártó

MTI

2018.01.13. 14:30

A több mint 5 milliárd forintos, öt év alatt lezajló fejlesztésre a megnövekedett kereslet miatt van szüksége az elsősorban exportra termelő vállalatnak.

Az osztrák tulajdonú Ada bútorgyártó konszern 5,2 milliárd forintos beruházással bővíti magyarországi termelését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Ehhez a magyar kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

Az Ada Hungária Bútorgyár Kft. és a Nova Bútor Bútorgyár Kft. három magyarországi telephelyén, Körmenden, Zalaegerszegen és Nován fejleszt, 100 új munkahelyet is létrehozva. A külgazdasági miniszter kiemelte: a legnagyobb osztrák bútorgyártó vállalat öt üzeméből három Magyarországon működik, és az eddigi 1360 fős magyarországi dolgozói létszámot növelik tovább.

Szabó Ferenc, a konszern számviteli igazgatója, Vigh László, a Fidesz országgyűlési képviselője és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b-j) az osztrák tulajdonú Ada bútorgyártó konszern beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. január 12-én. (fotó: MTI)

Szabó Ferenc, az Ada konszern számviteli igazgatója elmondta: a csoport ma Magyarország legnagyobb bútorgyártója. Az osztrák társaság 1992-ben alapította meg első külföldi leányvállalatát, az Ada Hungária Bútorgyár Kft.-t, majd 2002-ben a Nova Bútor Bútorgyár Kft.-t.

Az általuk gyártott termékek több mint 95 százaléka exportra megy. Az üzemek kihasználtsága megközelíti a száz százalékot, a bútorok és matracok iránti kereslet miatt a további megrendeléseknek csak gyártócsarnok-bővítéssel és korszerű gyártóberendezések beszerzésével tudnak eleget tenni. Ez mindhárom magyarországi telephelyet érintő komplex beruházást tesz szükségessé, amelyet a következő öt évben valósítanak meg - jelezte.

ZalaegerszegüzemfejlesztésbútoriparKörmendNova