Az egyedülálló infrastruktúrát biztosító szegedi létesítményt a Strabag és a Swietelsky konzorciuma kivitelezte.
Építőipari Nívódíjat kapott Szegeden található szovjet laktanya területén épített ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet. Az épületen a Strabag MML Kft. és Swietelsky Magyarország Kft. konzorciumával egy 140 fős tervezőgárda dolgozott együtt három éven át.
A 18. alkalommal meghirdetett pályázaton olyan létesítmények közül választották ki a hazai építőipar csúcsmunkáit, melyeknek nettó értéke minimum 100 millió forint. A bírálóbizottság összetett szempontok szerint értékelte a pályázó építményeket és azok kivitelezését is. A komplex infrastrukturális létesítmény kategóriájának első helyezését az ELI-ALPS kutatóintézet nyerte el a decemberben tartott gálán.
A 24,5 ezer négyzetméteres komplexumban öt épületet alakított ki a Strabag és a Swietelsky az Artonic Design Építészeti Kft. tervei alapján.
emellett külön épületben működnek a kiszolgáló, karbantartó egységek, illetve a porta.
Varga Róbert, a Strabag területi vezetője beszédében kiemelte az intézet speciális funkciójából adódó kivitelezési kihívásokat. „Olyan rendszereket kellett megvalósítanunk, amik csak érintőlegesen kapcsolódnak a szakmánkhoz, mint például a sugárvédelmi rendszer – mondta el.

„Nagy kihívást jelentett a létesítmény megvalósítása, de reméljük, hogy a kutatásaikkal a jövőnket teszik jobbá” – fejtette ki, majd hozzátette: „úgy is mondhatjuk, hogy a jövőnket építettük meg.”
„Nagy megtiszteltetés már az is, hogy a világon egyedülálló ELI-ALPS munkálataiban részt vehettünk”- nyilatkozta Áprily Krisztián, a Swietelsky projektvezetője. „Az ultramodern anyagok és berendezések megkövetelték a kivitelezőktől a pontos és precíz munkavégzést” – emelte ki. Beszédjének végén hangsúlyozta a csapatmunka fontosságát és a pozitív visszajelzést, amit egy ilyen díj átvétele jelent.

























Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.