Az ünnepi vacsorán volt mire visszatekinteni a KE-VÍZ munkatársainak, hiszen a mély- és a magasépítésben, valamint az út- és hídépítésben is egyaránt komoly projekteket zártak le sikeresen.
Nyíregyházán a Korona Hotel díszterme adott otthont a „KE-VÍZ 21” Zrt. évzáró vacsorájának. A lapunkhoz eljuttatott beszámoló szerint a nagyteremben zajló eseményen ifjabb Bencze Antal vezérigazgató-helyettes köszöntötte a cég dolgozóit és a meghívott vendégeket.
A több mint három évtizedes múltra visszatekintő vállalat vezetője beszámolt a most véget érő esztendő legfontosabb eseményeiről és eredményeiről, majd a következő év kilátásairól. Ezt követően a társaság különböző részlegeinek legjobb dolgozói vehették át az elismerésüket.
Az évzáró eseményen volt mire visszatekinteni, hiszen a mély- és magasépítésben, valamint az út- és hídépítésben egyaránt meghatározó szerepet betöltő vállalat számos fejlesztést adott át 2023-ban. Februárban számoltunk be Debrecen nagyszabású közlekedésfejlesztési beruházásáról, amelyben a Debreceni Mélyépítő Kft., a „KE-VÍZ 21” Zrt. és a ZEMPLÉNKŐ Kft. a Kishegyesi utat felújította, illetve bővítette. Májusban szintén Debrecenben zárt sikeres projektet a cég: befejeződött a Nyugati kiskörút III. ütemének kivitelezése, a fejlesztésben több mint 10 kilométernyi kerékpárút is épült. Ugyancsak kerékpáros infrastruktúrát építettek az egy hónappal később átadott beruházásban, amikor a Tokaj kör kerékpáros útvonal Tarcal és Tokaj közötti szakaszát átadta a "Ke-Víz 21" Zrt. és a Zemplénkő Kft. konzorciuma.
Az év egyik legjelentősebb projektje zárult le szeptemberben: ekkor elkészült a szabolcsi vármegye székhely helyi közlekedését kiszolgáló autóbusz-flottájának új telephelye. Egy olyan komplexum épült a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében, amely maradéktalanul kielégíti a mai kor igényeit és a távlati fejlesztéseket is ütemezetten képes kiszolgálni. Szintén szeptemberi zárással valósult meg Nyíregyháza kiemelkedő jelentőségű közlekedési csomópontjának megújítása: a Tiszavasvári út - Derkovits utca kereszteződésben új csomópont jött létre a társaság munkájának köszönhetően.
Idén legutolsóként egy történelmi jelentőségű beruházás valósult meg: a nyíregyházi nagykörút immár teljes mértékben négysávossá vált. A „KE-VÍZ 21” Zrt. és a Zemplénkő Kft. kivitelezésében megépült utolsó szakaszt december 12-én adták át.
A cég magas szintű szakmai munkája ebben az évben nem csupán a sikerrel teljesített beruházásokban mutatkozott meg, hanem egy rangos elismerésben is: idén februárban a társaság képviselői Nyíregyháza Város Nívódíja kitüntetését vehették át a több évtizedes, kiemelkedő színvonalú tevékenység elismeréseként.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.