2020.10.16
A napokban megjelent őszi magazinunkban azt üzenjük a nagy cégeknek: megéri befektetni a jövőbe, és megéri javítani az ágazat hírnevét.
2020.10.16
A V-Híd és az R-Kord munkája a gazdasági szempontból egyre jobban fejlődő régiót támogatja.
2020.10.16
Az Építőipar 5 kontinensének 50 országa bízta már munkáit a COLAS valamelyik leányvállalatára, hiszen 85 év szakmai tapasztalat áll mögöttünk, ami alatt folyamatosan mindannyian fejlődtünk. A több mint 63 000 alkalmazott rengeteg tudást felhalmozott. Világszerte van több mint 100 000 projektünk. Mert világhírű a híd, mély és az útépítésünk, amelyet nagyban támogat egy kiemelkedő ágazat, mely nem más, mint a kőbányászat.
2020.10.16
A Duna Aszfalt munkájával 17,6 kilométeren épül meg a Kondoros és Békéscsaba közötti szakasz, melyet még idén átadnak.
2020.10.16
Az éves visszaesés 7 százalékponttal mérséklődött, így jelenleg 10 százalékkal jár a kibocsátás a kiugró 2019-es szint alatt.
2020.10.15
A szennyvíztisztító telepek kialakítását a Magyar Vakond végzi el.
2020.10.15
Új nyomvonalon épül meg a 83-as gyorsforgalmi út Győr és Pápa között a Duna Aszfalt és a Soltút kivitelezésében.
2020.10.14
A térségi vásártér-projekt során piachoz tartozó infrastruktúrát és parkolóházat is kialakítanak, a feladatokat a SWIETELSKY Magyarország és kisebb részben a Galéria Invest végzi el.
2020.10.14
A támogatást a legalább egy gyermeket nevelő családok igényelhetik, legfeljebb három millió forintot lehet ebből a vissza nem térítendő forrásból fedezni.
2020.10.13
A Duna Aszfalt, valamint a Mészáros és Mészáros által kivitelezett projektben közel 30 kilométer hosszan alakítanak egy 2x1 sávos autóutat.
2020.10.13
A WHB-Épkar munkájával makoveczi stílusú épülettel mutatkozik be a '21-es expón Magyarország.
2020.10.12
Mintegy 2,19 milliárd forintos projekt keretében fejlődik a FÉSZ és a ZÁÉV munkájával a Győr-Moson-Sopron megyei település arisztokratikus múltját idéző kastély.
2020.10.12
A fejlesztések lehetővé teszik a szennyvíziszap energetikai célú hasznosítását is.
2020.10.12
Magyarországon eddig nem alkalmazott eljárásról számolt be részletesen a SWIETELSKY szakembere. A Doka cégcsoport fejlesztésével, amely betonból nyert adatokkal dolgozik, egy idő- és költségkímélő megoldás született a zsaluelemek mozgatásában, ez a Concremote.
2020.10.10
Az 1300 négyzetméteres intézményben két medencét alakítottak ki, melyekhez öltözők és egyéb helyiségek is tartoznak.
2020.10.16
Az Építőipar 5 kontinensének 50 országa bízta már munkáit a COLAS valamelyik leányvállalatára, hiszen 85 év szakmai tapasztalat áll mögöttünk, ami alatt folyamatosan mindannyian fejlődtünk. A több mint 63 000 alkalmazott rengeteg tudást felhalmozott. Világszerte van több mint 100 000 projektünk. Mert világhírű a híd, mély és az útépítésünk, amelyet nagyban támogat egy kiemelkedő ágazat, mely nem más, mint a kőbányászat.
2020.10.16
A Duna Aszfalt valósította meg többek közt az okosváros úthálózatának kiépítését, illetve a kezelhetőségi pályán is folynak a munkálatok.
2020.10.16
A 8126-os jelű összekötő út újabb szakasza újult meg az EuroAszfalt, a SWIETELSKY és a Soltút kivitelezésében.
2020.10.16
A Market Építő Zrt., piacvezető építőipari fővállalkozói és generálkivitelezői tevékenységet végző vállalat, elhivatott, kiváló minőségi munkára elkötelezett munkavállalónak kínál munkalehetőséget.
2020.10.16
Az Euro Generál munkájával 850 millió forintból kap új intézményt a Győr-Moson-Sopron megyei település.
2020.10.15
A beruházásnak köszönhetően a vállalat 69 új munkahelyet teremt, és egyes munkafolyamatoknál akár 100 százalékos teljesítménynövekedést érhet el.
2020.10.15
A fejlesztés részeként elvégzik a tető és padlóburkolatok cseréjét, restaurálják a freskókat és megújul az orgona is.
2020.10.14
A GYSEV Fertőszentmiklós és az osztrák határ közötti pályáját mintegy 2,7 milliárd forintból modernizálták. Az átadón a következő évek látványos vasútfejlesztési terveiről is részletesen beszéltek.
2020.10.14
A Pénzügyminisztérium befalazott kapui, tagolt tetőszerkezete és az impozáns rizalit is újjászületik a PM-TÉR6 Nonprofit Kft. által koordinált munkálatok során.
2020.10.13
A résztvevő cégek kikapcsolódást, szakmai közösségépítést, valamint az egységet erősítő élményeket nyertek az Ikarus BSE sporttelepen.
2020.10.13
Látványos mélyépítési munkát végeznek a Grabarics szakemberei a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Visegrádi utcai telephelyén.
2020.10.12
A több mint 2 kilométer hosszú szakaszon a kátyús burkolat új aszfaltréteget kapott, a csapadékvíz-elvezető árkokat és a járdákat pedig rendbe tették a szakemberek.
2020.10.12
A Market kivitelezésében és a Property Market fejlesztésében megvalósuló irodaépület jelenleg 50 %-os készültségnél jár, naponta 120 szakember dolgozik rajta.
2020.10.11
A szerkezetépítés mellett már állítják a pilléreket, illetve folyamatban van a padló lemezelése is.
2020.10.10
A közútkezelő beruházásában közel 1,5 milliárd forint értékben összesen több mint 10 kilométeren újul meg az autópálya.