2025.06.16, Hétfő

Keresés: tartó

Napi 12 ezer autós útját könnyítette meg a Duna Aszfalt és a Hódút Soltvadkertnél

2016.10.28

Átadták a Bács-Kiskun megyei 53-as és 54-es főút több mint 20 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszait csütörtökön.

Beindul a víziturizmus infrastruktúrájának fejlesztése

2016.10.27

A kormány és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közös, 14 milliárd forintos programot indít a vízi szabadidősport fejlesztése érdekében. Az infrastruktúra mellett a vízi táborozás és a marketing javítása is a terv részét képezik.

Hosszú évek után teljessé válik a tiszakécskei Holt-Tisza rekonstrukciója

2016.10.26

A partok és a medrek is megújulnak, vízi, gyalogos és kerékpáros túraútvonalak épülnek.

Bérlakásprogramban képzik a jövő szakmunkásait

2016.10.25

A Saint-Gobain építőipari cég jótékonysági szervezetekkel fogott össze: szakiskolás diákok egy csoportját szociális bérlakások felújítása közben oktatják.

5200 négyzetméternyi új raktárral bővített a magyar fuvarozó cég

2016.10.22

A folyamatosan növekedő Galambos-csoport raktárterülete csaknem 20 ezer négyzetméteresre bővült.

Hat magyar város együtt startol az ELENA energetikai forrásaira

2016.10.20

Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Dunaújváros, Szombathely és Veszprém konzorciuma legalább 40 milliárd forintos uniós forráshoz juthat energetikai fejlesztésekre.

Kiírták a közbeszerzéseket az Operaház felújítására

2016.10.19

A közönségforgalmi és üzemi területek felújítása lesz az egyik kivitelező feladata, míg a másik felhívás a színpadtechnológia megújítására vonatkozik.

Két év alatt 237 kormányhivatali épület kap energetikai felújítást

2016.10.19

A 20 milliárdos programban nyílászárókat, kazánokat és fényforrásokat cserélnek, illetve napelemeket helyeznek fel uniós forrásokból.

A Délút és a Colas építi a hódmezővásárhelyi elkerülőt

2016.10.15

A várost északról elkerülő tehermenetesítő út két sávon épül, de bővíthető lesz négysávosra, naponta 18 ezer autótól kíméli meg a települést a keleti elkerülővel kiegészülve. 2018 után a kormány négysávos utat tervez Szeged és Debrecen összekötésére.

Ezen az útvonalon kötnék rá a vasútra a ferihegyi repteret

2016.10.13

A terv szerint Kőbánya-Kispest és Monor között járna az a vonat, amely mind Budapestről, mind vidékről nagyban megkönnyítené a Liszt Ferenc repülőtér elérését.

Egy emelettel bővült Pestszentlőrinc 60 éves óvodája

2016.10.12

Az önkormányzat jóvoltából öt hónap alatt elvégzett munka során új tornaszobát és fejlesztő szobákat alakítottak ki, és az udvar is kizöldült.

Turisztikai beruházásokkal fejlesztik a hazai világörökséget

2016.10.12

A program 11,5 milliárdos keretösszegéből többek közt látogatóközpontok, vendégfogadó terek épülhetnek, infrastrukturális fejlesztések indulhatnak.

Huszonegy hivatali épület újul meg Szabolcsban

2016.10.11

Az egymilliárdos projektben hőszigetelést végeznek, cserélik nyílászárókat, kiépítik a napelemes rendszert a megyei kormányhivatal épületeiben.

Hatalmas kelenföldi pláza előkészítésén dolgozik a Futureal

2016.10.10

2019 végére az Allee-nál is nagyobb bevásárlóközpont épül fel a Kelenföldi pályaudvarral szemben. A mintegy 45 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódóan egy 70 ezer négyzetméteres irodát is tervez a fejlesztő.

Jelentős kapacitásbővítésre készül a Mátrai Erőmű

2016.10.07

Visontán és Bükkábrányban naperőmű parkokat épít, emellett szén-dioxid szegény blokkot hoz létre, és növeli biomassza alapú áramtermelését a visontai erőmű. A lépéseket a várható közép-európai kapacitáshiány indokolja.

Hangversenyekre is alkalmas a körmendi kastély megújult színházterme

2016.10.28

Csütörtök este a Batthyány-Strattmann kastélyban átadták a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár 500 millió forintból felújított színháztermét, mely a ZÁÉV munkája.

2021-től az építési hulladék hetven százaléka hasznosítandó

2016.10.27

Konferenciát tartottak szerdán az építési-bontási hulladék újrahasznosítását célzó uniós feltételek teljesítése érdekében Budapesten. A kormány és a szakmai szervezetek együttműködését a Herman Ottó Intézet segíti majd.

Jelentős összeghez jutott Magyarország az aszfaltügy lezárásával

2016.10.26

Az EU 176 milliárd forintot utalt át a három éve húzódó aszfaltügy zárásakor. A Miniszterelnökség közlése szerint hazánk nem esett el uniós forrástól.

Folytatódik az Onkológiai Intézet energetikai felújítása

2016.10.24

Mintegy négy és félmilliárd forintos energiatakarékossági fejlesztés kezdődött az Országos Onkológiai Intézetben, a munkálatok egy évig tartanak majd.

Európai szintű kerámiaközpont jöhet létre Pécsett

2016.10.21

Két héten belül indul a próbaüzem a Ledina Kerámia új telephelyén, februárban már teljes kapacitással fognak működni. Ám a cég itt nem áll meg a fejlődésben, hamarosan még egy csarnokot épít 8 milliárd forintból.

Jól halad a Hódút, Ke-Víz, Zemplénkő alkotta konzorcium a 471-esen

2016.10.20

Burkolaterősítés és szélesítés szünteti meg a hajdú-bihari halálút veszélyeit Hajdúsámson és a megyehatár között.

Európában egyedülálló sátor épült a Margitszigeten

2016.10.19

A Széchy-uszodában átadott beruházással az első fedett magyar műugró létesítmény jött létre, ami kulcsfontosságú a sportág jövője szempontjából.

Újabb többmilliárdos építőipari beruházást jelentett be a Futureal

2016.10.17

A fővárosi Váci úton 20 ezer négyzetméternyi irodaterület jön létre a most épülő Advance Towerben.

Teljes rekonstrukción esik át Kaposvár 105 éves színháza

2016.10.15

Novemberben kezdődik a kaposvári Csiky Gergely Színház két évig tartó, 9 milliárd forintos felújítása és bővítése.

Kortárs szobrászművészek kiállítását támogatja az A-Híd

2016.10.13

Szerdán a Honvéd Kulturális Központ és a Stefánia Palota közös kertjében hivatalosan is megnyílt a Stefánia Szoborpark első, őszi tárlata, melyhez az A-Híd Zrt. főtámogatóként járult hozzá.

Közbeszerzés alatt az 1-es villamos kelenföldi meghosszabbítása

2016.10.12

Év végén indulhat az új pályaszakasz építése, melynek köszönhetően az 1-es villamos eléri az Etele teret, ezzel együtt pedig a Kelenföldi pályaudvart és a 4-es metrót is.

„Egy közutas szívében sokkal több lakik” – páratlan könyv született gyorsforgalmi útjainkról

2016.10.11

Egy kőkemény munka, amiben senkit sem kellett motiválni, egy elképesztő méretű adathalmaz, ami mégis olvasmányos: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiadásában megjelent a hazai gyorsforgalmi úthálózat első ötven évét bemutató könyv. A minden területet átfogó kiadványról Dr. Nemes-Nagy Tibor vezérigazgatóval beszélgettünk.

A ZÁÉV folytatja a körmendi kastély felújítását

2016.10.11

Megújul a vadászlak és környezete, melynek elkészülte után a kastélyrekonstrukciós munkálatok harmadik üteme is elindulhat majd.

Országosan egységes közbringarendszer jöhet létre

2016.10.08

Elkészültek a 32 milliárd forintos kerékpárútfejlesztés tervei. Az óbudai példát követve országszerte pénzzel támogatnák a biciklis munkába járást.

Nagy hajrára készül a kormány az EU-s pénzek kifizetésében

2016.10.06

Az állami szféra munkaerőállományának átképzése lehetne a hazai munkaerőhiány enyhítésének egyik eszköze a következő években – derült ki Csepreghy Nándor előadásából.