2023.06.05
A választott bíróságok által hozott döntéseket eddig csak kivételes esetben lehetett érvényteleníteni, a törvény módosítása új lehetőségeket nyit meg.
2023.06.05
Van egy olyan építési technológia, amely egyre jobban terjed, azonban a hatékonyságához átgondolt előkészítés szükséges. Az előregyártás térnyerése ennek köszönhetően éppen azt a kultúrát erősítheti, amire szüksége van a hazai iparágnak - derült ki az INETON előregyártott termékeiről folytatott beszélgetésünkből.
2023.06.03
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
2023.06.02
Közel félmillió fő dolgozik az építőiparban, mely az ország termelési értékének 12 százalékát adja.
2023.06.02
A csapat évről évre azon fáradozik, hogy minél ideálisabb formát alkosson meg, és új receptúrát dolgozzon ki.
2023.06.01
A hulladékok anyag és szín szerinti szétválogatását ballisztikus, mágneses és örvényáramú, illetve optikai leválasztók végzik.
2023.06.01
A Határ utca és a Klapka utca összekötését idő előtt fejezte be a vállalat.
2023.05.31
A Layher AGS rendszert az üzembiztonságot fokozó beruházás keretében használták először az atomerőműben a gyakorlatban.
2023.05.31
Iparvágányok és saját célú vasúti pályahálózatok engedélyezési eljárásaiban is közreműködik a RailCert Hungary Kft.
2023.05.31
A harmadik lakóház a tervek szerint 2023. nyarára készül el, itt jelenleg a homlokzatszigetelési és belső burkolási munkálatokat végzik.
2023.05.31
Az elöregedett víznyomócsövek kiváltásának megtervezését a FŐMTERV végezte el.
2023.05.30
A Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorciuma által felépített új tömbben az onkológia, a pulmonológia és az infektológia kap majd helyet.
2023.05.30
A SWIETELSKY Magyarország munkájával közösségi térként éled újjá a város vásártere.
2023.05.28
A Pureco által telepített berendezések a Zadar közeli ipari parkban óránként 8 millió liter csapadékot képesek megtisztítani. A megszokottól eltérően nyílt árokban működnek, és üzemeltetési költségük töredéke a zárt olajleválasztóknak.
2023.05.26
A szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről is gondoskodnak, a teljes felületen új padka épül, továbbá a KRESZ-táblákat is lecserélik.
2023.06.05
Magyarország első magasházát, a MOL Campust 2022 őszén adta át a generálkivitelező, a Market Zrt. A cég nevéhez számos hazai és nemzetközi irodaház kivitelezése köthető, többek között a Telekom és a T-System közös székháza, vagy a HillSide Offices. A tervek szerint Budapest leginnovatívabb és legzöldebb irodaháza lesz. A Mapei tapasztalata is segítette a MOL Campus új irodaházának építését, mely 98.000 négyzetméter összalapterületű és a 28 emelete 120 méter magas. Az épület terveit a Foster+Partners a magyar FintaStúdióval közösen készítette el.
2023.06.04
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
2023.06.02
Az északkeleti Balaton-part fővárosában már el is indult a beruházás.
2023.06.02
Másodszor ítélték oda a BudaPart CITY irodaháznak a környezettudatos megoldásaiért a nemzetközi LEED épületminősítési rendszer egyik legmagasabb szintű fokozatát, a GOLD minősítést, ezúttal az az épületüzemeltetési kategóriában.
2023.06.01
A fiatalok a korszerű tantermekben, laborokban magas színvonalú gyakorlati képzésben részesülhetnek.
2023.06.01
A Market által felépített luxusszálloda 2022 végén az ötcsillagos minősítést is elnyerte, a napokban pedig a TripAdvisor díjazta a hotelt – nem az első alkalommal.
2023.05.31
A kis építkezésektől a legnagyobbakig az építőipar minden területét megismerhette a májusi Hónap Mérnöke, aki a saját pályáján az előre látást és az azonnali megoldásokat, míg a Horváth Építőmesternél a családias jelleget és a szakmai rutint emelte ki alapértékként.
2023.05.31
A Közbeszerzési Hatóság szakmai beszámolója szerint továbbra is az építés a legjelentősebb kategória; az egyajánlatos szerződések aránya 35 százalék alá csökkent a tavalyelőtti 41 százalék után.
2023.05.31
Az Épkar munkatársai a budai agglomerációs városban egy 40 kisgyermeknek otthont adó kettős szerkezetű épület projektjén dolgoznak.
2023.05.31
Többek közt a kéktúrázók, illetve településre érkező turisták biztonságos közlekedését is segíti, ugyanakkor a helyi lakosok életminősége is jelentősen emelkedik a pilisborosjenői beruházás által, amelynek Ófalut érintő részeit a KM Építő kivitelezi.
2023.05.30
Mintegy egy hónapja rajtolt el a zöldmezős beruházás, melyben a haszongépjármű-ipari cég új hazai székhelye és egyben a közép-kelet-európai régió legmodernebb Volvo Truck Centere készül el az Óbuda Group tervei alapján.
2023.05.30
A Vasútakadémia az ösztöndíjprogramban résztvevő hallgatók tudásvágyát kívánja növelni.
2023.05.29
Kisfilmünkben bemutatjuk a megújult kilenc állomást és az alagútba is bepillantást engedünk a metrószerelvény vezetőfülkéjéből nézve.
2023.05.27
A Szabadics generálkivitelezésében zajló beruházásban többek közt teljesen megújulnak az érintett vízmű telepek, továbbá komplex vízkezelési technológiát telepítenek a vas-, mangán és ammónium kiszűrésére.
2023.05.26
Az Aliga Port május 31-étől 213 téliesített hellyel várja a vitorlás és elektromos hajókat, a déli móló pedig mindenki számára nyitott sétányként üzemel majd.