Jól haladnak a munkálatok a Városligetben, nemrég nagyott lépett előre a Dózsa György téri mélygarázs kivitelezése is.
Sajtótájékoztatón számoltak be a Liget Budapest Projekt különböző beruházásainak állapotáról. Baán László miniszteri biztos elmondta: a Néprajzi Múzeum és az állatkert bővítéseként megvalósuló Pannon Park már jó ütemben épül, a a Szépművészeti Múzeum pedig történetének legnagyobb, télen lezárult rekonstrukcióját követően októberben nyílhat meg, a gyűjtemények visszaköltöztetése után. A szintén a teljeskörű rekonstrukción áteső Olof Palme Ház helyén létrejövő Millennium Háza pedig 2019 közepén készül el - tette hozzá.
Emellett szó esett arról is, hogy az elmúlt hetekben megkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs építkezése is. Mindemellett a Magyar Zene Háza kivitelezése még nyáron, az Új Nemzeti Galléria fejlesztésének munkálatai pedig az év második felében indulnak el, illetve az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épületét is átadják az év végére.

A programban megvalósuló projektek sora tovább folytatódik, nyár végére a parkfejlesztés első üteme is lezárul: miután a Városliget látogatói birtokba vehették a kutyás élményparkot, hamarosan megújul a Vakok kertje is és szintén elkészül egy új sportközpont.
A Városliget teljes megújítása ma Európa legnagyobb kulturális fejlesztése – emelte ki Baán László. Az program az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi a millenniumi idők óta nem látott intézményfejlesztési programmal – fejtette ki a miniszteri biztos.
Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója elmondta: "egy olyan átfogó kultúrafejlesztési projektet valósítunk meg, ahol a tájépítészeti megújítás és a zöldfelületi gyarapítás mellett egy 21. századi gyerek- és családbarát élményliget jön létre".
A vezérigazgató hangsúlyozta:
a Városliget megújításának egyik fő célkitűzése, hogy a park zöldfelületének rehabilitációja és gyarapítása mellett radikálisan csökkentse a közpark autóforgalmát, amely óriási környezeti terhelést jelent.
Speciális javítóterekkel, tárolókkal, tíz járműállással rendelkezik a Klapka György 1. Páncélosdandár tatai laktanyájában ma átadott 2500 négyzetméteres harcjárműjavító műhely.
Célegyenesbe ért Bugyi új ipari parkjának kialakítása: a HE-DO kivitelezésében megvalósuló fejlesztés teljes infrastruktúrával ellátott, azonnal hasznosítható területeket biztosít a vállalkozások számára.