2019.09.15, Vasárnap

napenergia

Jelentős kapacitásbővítésre készül a Mátrai Erőmű

2016.10.07

Energetika

Visontán és Bükkábrányban naperőmű parkokat épít, emellett szén-dioxid szegény blokkot hoz létre, és növeli biomassza alapú áramtermelését a visontai erőmű. A lépéseket a várható közép-európai kapacitáshiány indokolja.

Megújuló energiaforrásra állhatnak át települések az új uniós pályázatban

2016.09.19

Pályázatok

A TOP keretében 37 millió forintnyi forrás nyílik meg ősszel, energetikai korszerűsítést és a megújuló energiaforrások kiaknázását valósíthatják meg belőle az önkormányzatok.

Környezetbarát fejlesztést hajt végre a pécsi gépgyártó

2016.07.11

Mi épül?

Napelemes rendszert és új gépeket telepítenek a Somapak idén megvalósuló telephelybővítése során, melyet 50%-ban EU-s támogatásból fedeznek.

45 százalékkal csökkenti energiafelhasználását az Alföldi Tej

2016.06.29

Energetika

Napelemeket és indukciós világítótesteket szereltek fel az Alföldi Tej Kft. székesfehérvári üzemében, a beruházás pár éven belül megtérül.

Napelempark épült a szombathelyi futóműgyár tetején

2016.06.16

Energetika

A háromezer négyzetméteres naperőműnek köszönhetően a BPW-Hungária 170 tonnával kevesebb széndioxidot bocsát ki évente.

Újabb naperőművet épít Pécs

2016.06.06

Energetika

Három egyenként 499 kilowattos kiserőműt tervez a város, a leendő kapacitás összesen 800 család energiaellátását képes fedezni.

Fenntartható Magyarország: ezek a települések járnak az élen

2016.04.20

Energetika

Ötezer háztartás éves áramigényét váltották ki a fenntarthatósági versenybe benevező önkormányzatok. A Napkorona Bajnoka a Pest megyei Újszilvás, a legzöldebb közbeszerzést a szabolcsi Ajak mutatta fel.

Gyorsan megtérül a Csongrád megyei falu napelem-beruházása

2016.04.11

Energetika

A pitvarosi önkormányzat pályázati úton állt át a napenergiára, a villanyszámláján szerepelő összeg a töredékére csökkent. Három vállalkozás is azt tervezi, hogy napelemparkot létesít a településen.

Napelemfarm épült a szabolcsi Kemecsén

2016.03.30

Energetika

Az 540 napelemtáblából álló napelemfarmnak három nagyobb iskola áramigényének megfelelő teljesítménye van. A projektben biomasszagyártó gépsor és a megújuló energiaforrásokat bemutató Zöld-ház is létesült.

A magyar klímateljesítmény a világ élvonalában van

2016.03.18

Energetika

Magyarország GDP-je úgy nőtt 40 százalékkal 1990 óta, hogy közben az energiafelvétele 20, a szén-dioxid-kibocsátása 40 százalékkal csökkent. A szekszárdi klímavédelmi konferencián az is kiderült, az egyre olcsóbbá váló napenergia legkésőbb 2025-re eléri az olaj és gáz alapon előállított energia árszintjét. Globálisan immár több pénzt fektetnek megújuló energiahordozókba, mint fosszilisba, ám az átállás még mindig lassú.

Óriási naperőmű épült a pécsi hőerőmű helyére

2016.02.29

Energetika

A több mint 38 ezer napelempanellel felszerelt erőmű évi 15 ezer tonnával csökkenti Magyarország szén-dioxid-kibocsátását. A közel ötmilliárdos beruházásból az egyik legnagyobb hazai naperőmű épült fel.

2,5 kilométernyi szigetelés és új napkollektor a tatabányai fűtőhálózatban

2016.02.26

Mi épül?

Az önkormányzati tulajdonú T-Szol Zrt. 2015-ben félmilliárd forintot meghaladó összeget fordított a tatabányai távfűtés korszerűsítésére és az ellátás biztonságának növelésére.

Saját erőből épít naperőművet Bóly

2016.02.24

Energetika

A Baranya megyei város 500 kW kapacitású telepet létesít, emellett kisnaperőműveket, termálvizes fűtést is alkalmaz, és már két éve energiatakarékos megoldással fűti valamennyi intézményét.

Rohamtempóban bővül a hazai napenergia felhasználás

2016.02.22

Gazdaság

A szaporodó beruházások várhatóan idén is megduplázzák a magyar napenergia felhasználást, ám ez még így is jelentősen elmarad a környező országokétól. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke több kedvező tendenciát nevezett meg hajtóerőként, ugyanakkor az ágazatot terhelő adók mérséklését sürgette. Kiss Ernő szerint a hazai energiaszükséglet jelentős részét meg tudnánk termelni itthon, nagymértékben csökkentve az importfüggőségünket.

Gazdaságos és építészetileg is igényes - a jövő napenergia megoldásait keresik

2016.09.28

Energetika

A Magyar Építéstechnika október 25-én konferenciát szervez a napenergia hatékonyabb hasznosítása érdekében Budapesten.

Kétszer gyorsabban térülhetnek meg az energetikai beruházások az új EU-s pályázatokkal

2016.08.22

Pályázatok

Három GINOP pályázat megnyílása várható a közeljövőben, 160 milliárd forint értékben. Nem csak a szigorodó előírások, hanem a pénztárcánk miatt is érdemes rájuk felkészülni.

200 családi ház éves fogyasztását váltja ki a borsodi naperőmű

2016.07.06

Energetika

A Solarpark-Bábony szerdán átadott naperőműve akár 580 ezer kilowattóra áramot is termel egy év alatt.

Kaposvár több tízmilliárdot kaphat környezetvédelmi fejlesztéseihez

2016.06.16

Energetika

Tovább zöldül Kaposvár: bővül a távhőrendszer, korszerűsödik a szennyvíztelep, és napelempark is lesz.

Napelempark épült a szombathelyi futóműgyár tetején

2016.06.16

Energetika

A háromezer négyzetméteres naperőműnek köszönhetően a BPW-Hungária 170 tonnával kevesebb széndioxidot bocsát ki évente.

A legújabb technológiával bíró napelemüzem épült Csornán

2016.05.09

Energetika

A csornai gyár olyan technológiára alapoz, amivel a napelem mindkét oldaláról tud fényt felvenni, így képes versenybe szállni a kínai gyártókkal. A 14,5 milliárdos beruházással 212 új munkahely létesül.

Gyorsan megtérül a Csongrád megyei falu napelem-beruházása

2016.04.11

Energetika

A pitvarosi önkormányzat pályázati úton állt át a napenergiára, a villanyszámláján szerepelő összeg a töredékére csökkent. Három vállalkozás is azt tervezi, hogy napelemparkot létesít a településen.

Jelentős napelemberuházások indulhatnak állami támogatással

2016.04.01

Energetika

Körülbelül tíz, átlagosan 4 MW teljesítményű állami napelempark építését fontolgatja a kormány – értesült az NRGreport. A 20-25 milliárd forint összköltségű projekttel jelentősen nőne a hazai napelemkapacitás, ami az első lépést jelenthetné az európai átlaghoz való felzárkózáshoz.