A Duna Aszfalt még idén ősszel átadja a város elkerülő útjának befejező, 3,3 kilométeres szakaszát.
Az előző hétvégén beemelték a 445-ös, Kecskemétet északról elkerülő út M5-ös autópálya felett átívelő hídjának gerendáit. Az egyenként 25 tonnás gerendák az M5-ös autópálya teljes útzárja mellett kerültek a helyükre két nap alatt: szombaton Budapest-Szeged irányban, vasárnap pedig Szeged-Budapest irányban kellett leállítani a forgalmat reggel 10 óra és este 22 óra között.
Az elkerülő befejező, 3,3 kilométer hosszú része az 5-ös út és az M5-ös autópálya között a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében épül 2016 decembere óta. A projektből már csak három körforgalom, az említett autópálya csomópont és a két autópálya pihenő megépítése, valamint a főpályán a kopóréteg aszfaltozása maradt hátra.
Az átadás októberben várható.
Nem mindennapi kihívást kell megoldaniuk a kivitelezőknek Kecskemét térségében, ahol az M5-ös autópálya, az M8-asban folytatódó M44-es és az 5-ös főút triplán keresztezi egymást. A Hódút Építő Kft. által kivitelezett, rendkívül összetett csomópontról egy képriporttal és szakmai beszámolóval is jelentkezünk.
Az Észak-Buda felől érkező BKK-járatok haladását változatlanul buszsáv segíti a Czetz János köztől a Záhony utcáig.