A Duna Aszfalt és a Colas kivitelezésében Abony és Törökszentmiklós között közel 30 kilométeren dolgoznak.
Legutóbb októberben számoltunk be a 2x2 sávos M4-es Szolnok mellett épülő részéről, mely mintegy 27 kilométer hosszan készül el Abony és Törökszentmiklós között, várhatóan 2022 első negyedévében.
A fejlesztés két alprojektben valósul meg, az összesített előrehaladás 42 százalékos
– számol be a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), illetve közleményükben kifejtik: most ért abba a szakaszába az építkezés, hogy a 4-es főuton közlekedőknek február 9-től kezdődően 5 hónapig forgalomeltereléssel kell számolniuk. Ennek részleteiről a NIF honlapján lehet tájékozódni.
A régen várt M4-es 2x2 sávos út pontosan annak a jelentős forgalmat lebonyolító 4-es főutnak a terhelését csökkenti majd, ahol most a forgalmat ideiglenesen korlátozzák.
Az útépítés azonban nem csupán a 4-es főút vonalán zajlik, hanem egészen az erdélyi határig fut: itt szeptemberben adták át a legkeletebbi 30 kilométeres szakaszt, mely a Duna Aszfalt Kft., a Hódút Kft. és az A-Híd Zrt. kivitelezésében valósult meg.
A projektlebonyolítást a Főber Zrt., a Viköti Kft., az Oviber Kft. és az Eurout Kft. látta el; a tervezést a Tura-Terv Kft. és az Utiber Kft. végezte el.
Azonban most az Abony és Törökszenmiklós között épülő szakaszról érkezett hír, ahol
Az első, 18,6 kilométeres szakaszon az alábbi három különszintű csomópont jön létre:
Emellett 18 főbb műtárgy kerül megépítésre, köztük egy 168 méter szerkezeti hosszal bíró Zagyva-híd, továbbá a 110 méteres Millér-híd. Ezek közé tartozik az a 63 méter hosszú vasúti átkelő is, ahol a Duna Aszfalt alvállakozójaként a SWIETELSKY Magyarország Kft. is dolgozik, és részletesen beszámoltunk egy korábbi cikkünkben.
A második szakaszon a nyertes feladata a 8,54 kilométeres útvonalon a Törökszentmiklós nyugati részét bekötő különszintű csomópont kivitelezése.
Emellett 9 főbb műtárgy kerül megépítésre, melyek közül kiemelkedik
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.