Megjelent az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz első közlekedési pályázati felhívása az új uniós pénzügyi időszakban.
Az Európai Bizottság hétmilliárd eurós keretösszeggel 2021. szeptember 16-án közzétette az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) első közlekedési pályázati felhívását az idén indult uniós költségvetési ciklusban.
Magyarország a korábbi kiírásokban 670 milliárd forint összértékű közlekedési beruházások megvalósításához nyert el forrást.
A többi között már megépült az új Duna-híd Komáromnál, végig négysávossá bővült az M15, ezzel Budapest és Pozsony között már teljes értékű a sztrádakapcsolat. Legutóbb a varsói gyorsvasút hazai szakaszának környezetvédelmi munkarészei kaptak támogatást idén nyáron.
A CEF2 az eddigiekhez hasonlóan a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja a közlekedési, energetikai és digitális területeken.
A közlekedés fejlesztésére a most megnyílt pályázati felhívásban összesen 7 milliárd euró érhető el. 2022-ben és 2023-ban hasonló nagyságrendű kiírások megjelentetése várható.
A CEF2 új elemként önálló költségvetéssel támogatja a polgári és katonai hasznosításra is alkalmas mobilitási projekteket.
Magyarország és 14 másik tagállam az ún. kohéziós nemzeti borítékban meghatározott összegű CEF forrásra jogosult, hazánk esetében ez 802 millió eurót tesz ki. A jelenlegi pénzügyi időszakban e keret 70 százalékát különítik el az egyes országok számára 2023-ig. A fennmaradó 30 százalék 2024-től a kohéziós országok egymás közti versenyében talál majd gazdára.
Az első pályázaton induló magyar projekteket a tervek szerint még idén kiválasztja a kormány. A felhívás benyújtási határideje 2022. január 19., a támogatási döntések jövő nyáron születhetnek meg.
Felerészben a CEF finanszírozhatja Kelenföld vasútállomás és a Nyugati pályaudvar új összekötésének környezetvédelmi munkarészeit is. A fővárosi kapcsolat a varsói és kolozsvári gyorsvasutak átkelési szakaszaként is szolgálna, magába foglalja azok kulcsfontosságú budapesti állomásait.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium eddigi sikeres pályázatainak köszönhetően a CEF forrásaiból mintegy 1,1 milliárd euró, több mint 342 milliárd forint hasznosul hazai közlekedési fejlesztésekben.
A támogatott beruházások közé tartozik a Kelenföld-Pusztaszabolcs és a Rákos-Hatvan vasúti vonalszakaszok korszerűsítése, a Déli összekötő vasúti híd felújítása, harmadik vágányának megépítése is.
A Soroksár-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasút kétvágányúsításán és villamosításán kívül, számos, az állomásokhoz és az utasforgalomhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés valósul meg a 150-es vonalon. A Colas egyebek mellett három gyalogos aluljárót épít, ezek közül a legnagyobb, Délegyházán valósul meg.
A magyar szakemberek Svédország északi részén, éjszakai vágányzárban építettek át mintegy 30 kilométernyi vasúti szakaszt. A projekt kihívása volt, hogy minden reggelre készen kellett átadni a forgalomnak az adott etapot; különlegessége pedig, hogy ezen a területen márciustól augusztusig úgynevezett „fehér éjszaka” van, vagyis alkonyati fényekben zajlott a munka.