Többek közt a hídpálya szigetelése- és aszfaltozása, a burkolatjel festések, korlátok- és más hídtartozékok elhelyezése van még hátra a paksi Duna-híd építési projektjén.
Egyre közelebb jár a befejezéséhez a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében megvalósuló Kalocsa-Paks Duna-híd építési projektje: a múlt héten a híd szerkezetkész állapotát ünneplő, hagyományos hordógurításra is sor kerülhetett. Ennek előfeltétele az volt, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megszülető közel 1 kilométeres építményen januárban teljessé vált a pályalemez.
A tervek szerint a műszaki átadás-átvétel májusban megkezdődhet, ám addig még számos munkaelem van hátra. Többek közt a hídpálya szigetelése- és aszfaltozása, a helyszíni korrózióvédelmi munkák, burkolatjel festések, korlátok- és más hídtartozékok elhelyezése, a közvilágítás szerelése tartozik ehhez az időszakhoz.
Ősszel indulnak a Budai fonódó villamos II. ütemének építését előkészítő munkái. A mintegy 2,8 kilométer hosszú új, kétvágányú villamospálya megvalósítása több évre meghatározza majd a budai Duna-part közlekedését: a munkák a Pázmány Péter sétányt, az alsó rakpartot, valamint a Műegyetem előtti térséget is érintik, miközben a kivitelezést a Dombóvári úton a Déli körvasút beruházásával is össze kell hangolni.
Folyamatos a betonozás, miközben készül az alaplemez stabilitását biztosító, több ezer tonna betonacélból álló acélháló.