Zalaszentgrót kerékpárutat épít a termálfürdőjéhez
viragosmagyarország.itthon.hu

Zalaszentgrót kerékpárutat épít a termálfürdőjéhez

mti

2017.10.24. 14:18

Összesen 14 kilométernyi bicikliút épül Zala megyében a helyi kerékpáros turizmus erősítése érdekében.

Zala két keréken elnevezésű pályázatokkal fejleszti biciklis útjait a Zala megyei önkormányzat. A szervezet tájékoztatása szerint összesen 14 kilométernyi új kerékpárút épül közel 390 millió forint beruházással. A projektek célja olyan kerékpárforgalmi létesítmények megvalósítása, amelyek összekötik a térség jelentős turisztikai elemeit, erősítve a helyi kerékpáros turizmust.

A Nagykanizsa mellett fekvő Kisrécse és Zalasárszeg között 130 millió forint felhasználásával 1700 méternyi új, kétirányú bicikliutat építenek. A 2,4 méter széles út mellett elvégzik a szükséges árok- és padkarendezést is, a projekt keretében kerékpáros szervizszolgáltatásokat is elérhetővé tesznek.    

Zalaszentgróton és Sármelléken együttesen 259 millió forint felhasználásával épülnek új kerékpárutak, Sármelléken csaknem 7600 méter, Zalaszentgróton közel 4400 méteres szakasz.

Sármelléken burkolatjelek felfestésével és táblázással, meglévő gyalogjárda szélesítésével, illetve útpadka és út szélesítésével és építésével alakítanak ki új bicikliutakat a szükséges forgalomtechnikai eszközök beépítésével és árokrendezéssel.

Zalaszentgróton a belvárostól a termálfürdőig valósítanak meg új kerékpárutat, részben meglévő kisforgalmú utakon forgalomtechnikai kijelöléssel, részben pedig új gyalog- és kerékpárút építésével, kerékpáros pihenőhelyek létesítésével együtt.

kerékpárútZalaszentgrótSármellékKisrécseZalasárszeg