2024.04.16, Kedd
Liget Budapest: 2018 a kivitelezések és az átadások éve
Látványnytervek: Liget Budapest

Liget Budapest: 2018 a kivitelezések és az átadások éve

magyarepitok.hu, mti

2018.11.23. 10:26 - Szabó Ákos

Színes, diverz kulturális hálónak otthont adó közösségi tér készül el a fővárosban, mely olyan intézményekkel vár majd mindenkit, mint a történetének legnagyobb rekonstrukcióját lezárt Szépművészeti Múzeum, vagy az épülő Magyar Zene Háza.

Hirdetés

Ma már azt várjuk egy múzeumtól, hogy interaktív legyen, ne csak passzívan, hanem aktívan is befogadja azt a rengeteg kulturális élményt, amit egy kulturális tér biztosít számunkra – mondta el a Liget Budapest Projektről tartott előadása elején Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. A fejlesztéssorozatot irányító állami vállalat vezetője a Portfolio Property Investment Forum 2018 konferencián mutatta be az óriásberuházás előrehaladását.

 

Hetven év után várja a látogatókat a Román-csarnok

 

A Román-csarnok (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

A pedagógiának, a pihenésnek, vagy éppen a smart technológiáknak is helyet kell adni – fejtette ki, mielőtt szót ejtett volna a néhány hete átadott Szépművészeti Múzeum beruházásáról. A történetének legátfogóbb rekonstrukcióján átesett intézményben immár a nagyközönség előtt 70 évig elzárt Román-csarnok is látogatható – derült ki szavaiból. A Magyar Építő Zrt. munkájával felújított impozáns csarnok munkálatairól lapunk korábban részletes interjúval és képriporttal számolt be: Szikszai Zoltán vezérigazgató és Papatyi Balázs projektvezető tájékoztatta lapunkat a feladat befejeztével.

 

A Román-csarnok (Bernát Benjámin/magyarepitok.hu)

Nem hiszem, hogy túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarország legizgalmasabb múzeumi tere jött létre

- mondta el Gyorgyevics Benedek, miután kiemelte: a csarnok több mint 2500 négyzetméternyi falfelületét több mint 70 restaurátor egészen apró ecsetekkel hozta létre több éves munka során. A megújult múzeumban világszínvonalban is kiemelkedő technológiával biztosítják az aktív közösségi élményt és a gyermekekre is külön figyelmet fordítva adtak át:

A gyermekek világának kialakított múzeumi tereken keresztül szeretnénk közelebb hozni hozzájuk a projekt hihetetlen múzeumi gyűjteményeit

- fejtette ki.

 

Gyorgyevics Benedek (portfolio.hu)

 

A restauráció hazai fellegvára is hamarosan elkészül

Közvetlen a Szépművészeti szomszédságában épül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) főépülete a Strabag MML Kft. munkájával. A múzeumi szakma által is nagy lelkesedéssel várt, már szerkezetkész központot 2019-ben adják át a szélesebb nagyközönségnek, a háttérintézmény a Szépművészeti mellett az új Néprajzi Múzeum és a Nemzeti Galéria háttérintézménye, ahová több mint 350 ezer műtárgy költözik majd be.

 

 

Olyan restaurátor-műhely is nyílik majd itt, ahol a nagyközönség is betekinthet a műkincsek újjáéledésének világába

- derült ki.

Ezzel együtt a XIII. kerület szélén található korábbi barnamezős területen több mint 5000 négyzetméternyi közparkot is kialakítanak.

 

Jól halad a pannon ősvadont Budapestre varázsoló biodóm építkezése

 

Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

A vezérigazgató ezt követően kitért a Városliget klasszikus határain belül épülő Biodómra is, mely a Pannon Park legfontosabb beruházásaként készül el a Market Zrt. kivitelezésében (a pannon ősvadont megelevenítő 1,7 hektáron épülő, négy kupolás dómról TV-műsorunkban is beszámoltunk). Gyorgyevics Benedek elmondta: három kupola már elkészült, most a negyedik kivitelezése zajlik. A régi vidámparki területen az Állatkertet négy évszakossá tevő egyedi biodómban egy több mint 900 négyzetméteres látogató és rendezvényközpont is lesz, ahol konferenciákat is lehet majd rendezni.

 

Készül a Néprajzi Múzeum homorú épülete is

 

 

A Ligetben lefolytatott négy nemzetközi tervpályázat egyikeként épülhet meg a Néprajzi Múzeum az Ötvenhatosok terén. Itt szintén a Market Zrt., illetve a Bohn Mélyépítő Kft. közös munkájával már le is zárultak a mélyépítési feladatok. Az egyedi, részben a földbe süllyesztett, homorú központ magasépítési feladatai is hamarosan megkezdődhetnek – fejtette ki a szakember. A látványos múzeumot a magyar Napur építésziroda tervei alapján készíthetik el, melyet a több ország szakembereiből álló zsűri anonim módon választott ki a számos pályamű közül.

 

Egyszerre múzeum, hangversenyterem és pedagógiai tér

 

 

Gyorgyevics Benedek ezt követően a Magyar Zene Házának fejlesztésére tért ki, mely nemrég rajtolt el a Néprajzi Múzeum közelében. Az aktív kulturális központot a 2013 leginnovatívabb építészének választott Sou Fujimoto tervei alapján a többek között a Szépművészetiben is bizonyított Magyar Építő kivitelezi.

A zenei Csodák Palotájában egyszerre várja majd a közönséget kiállítás, koncerttér és zenepedagógiai központ, illetve zenei könyvtár

- hangsúlyozta.

 

Tematikus rendszerben újul meg a park

Mindeközben a Városliget több mint 100 hektáros parkja is folyamatosan megújul. A feladatot is tematikusan leosztva, külön területenként végzik el: miután a Feszl-pavilon már tavaly is várta a látogatókat, idén átadták a kutyás élményparkot, elkészült egy ifjúsági sportpálya és a Vakok Világnapján megnyílt a Vakok Kertje is.

A parkhasználati szokások is megváltoznak: a 21. században egy parktól nem csak azt várjuk el kizárólag, hogy a fű le legyen nyírva és a növényeket rendben tartsák, hanem azt is, hogy tematikus élményekkel és smart megoldásokkal egy összetett kulturális élményt nyújtson mindenki számára

- fejtette ki előadása végén a vezérigazgató.

A Liget Budapest közleményt adott ki a beszéd kapcsán, melyben hansúlyozták: zajlik az Olof Palme Ház műemléki restaurálása is (az Épkar Zrt. által elvégzett munkáról itt olvashatja projektbemutató interjúnkat). Idén nyáron elkezdődött a Dózsa György úti mélygarázs megvalósítása. A jövőről pedig kiderült, hamarosan szintén elkezdődik az Új Nemzeti Galéria építése, a Magyar Innováció Háza és Városligeti Színház kivitelezése, valamint a parkfejlesztés java, ami magában foglalja Európa legnagyobb játszóterének kialakítását is.

Market Építő Zrt.Magyar Építő Zrt.StrabagÉpkar Zrt.AktuálisLiget Budapest ProjektVárosligetinnovációSzépművészeti MúzeumBohn Mélyépítő Kft.

Hírlevél

Hirdetés