Izgalmas évet zárt a nyíregyházi székhelyű KE-VÍZ.
Számos értékteremtő projekttel emelte a nyíregyházi székhelyű "KE-VÍZ 21" zRt. hazánk épített örökségét az elmúlt évben. A vállalat a teljesség igénye nélkül kiemelt néhány jelentős beruházást, amelyek kiválóan mutatják be a KE-VÍZ üzletágainak széles spektrumát. Reméljük, idén is hasonló sikerekről számolhatunk majd be.
A családi vállalkozás erősen kötődik a Nyíregyházi Állatparkhoz, hiszen az európai hírnevű Sóstó Zoo számos látványosságát a KE-VÍZ készítette. Májusban adták át a Jégkorszak Interaktív Állatbemutatót, amely a modern technika segítségével kalauzolja el a látogatókat a sarkkörök állatvilágába.
Ahogy azt számos projektcikkben jeleztük, Magyarország eddigi legnagyobb vidéki állatkerti beruházása eredményeként a létesítmény külső és belső terekben mutatja be a jeges égövi állatok életét, a jégkorszak kialakulásának okait és következményeit, valamint a jégkorszaki természet hangulatát. Az interaktív elemeket alkalmazó épületegyüttest az állatpark főbejárata és az északnyugati kapuja közötti területen több mint tízezer négyzetméteren valósította meg generálkivitelezőként a vállalat. A Jégkorszak Interaktív Állatbemutató egyik legérdekesebb részeként a flume ride (vagyis mesterséges, szurdokban folyó, kis csónakkal járható patak) pálya épült meg.
A Ke-Víz több mint három évtizede meghatározó építőipari szereplő a kelet-magyarországi régióban. A 2024-es esztendő másik nagy lezárult beruházása a Hajdú-Bihar vármegyében volt: áprilisban elkészült a 33-as számú főút fejlesztésének legújabb üteme: a debreceni Északnyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti beruházásokhoz kapcsolódóan ezúttal a 3316-os jelű összekötő út és az ipari fejlesztési terület között végezte el a 33-as főút 2x2 sávra bővítését a KE-VÍZ 2010 méter hosszan, valamint egy új körforgalmi csomópontot is kialakított és fejlesztette a balmazújvárosi leágazást is.
Debrecen észak-keleti bekötőútja, a Sámsoni út hatalmas forgalmat bonyolít, hiszen ez az észak-keleti agglomeráció számára az egyetlen tengely, amelyen megközelíthető Debrecen belvárosa. Az út áteresztő képessége a megnövekedett forgalom nagyságának már nem tett eleget, így a bővítés volt az egyetlen megoldás, 2022-ben indult el itt egy átfogó útfelújítás, amelynek során a Debreceni Mélyépítő Holding Kft., a "KE-VÍZ 21" zRt. és a Zemplénkő Kft. által alkotott konzorcium kivitelezésében a Sámsoni utat két ütemben 2x2 sávosra bővítik az összesen mintegy 3 kilométernyi, belterületi szakaszán: ezek számozásuk szerint a fejlesztés 5. és 6. ütemei. A jelenlegi beruházás az 5. ütem, ezt követi majd később a 6., befejező ütem, amelynek során a 4-es főúthoz csatlakozó, Kassai úti csomópontnál, annak átalakítása mellett az út vasút alatti átvezetését is megvalósítják.
Több nagy, jelenleg is futó projekten dolgoznak a KE-VÍZ szakemberei: hazánkban egyedülálló felszereltségű ipari parkot fejlesztenek Nyíregyházán. Több ütemben épülhet fel Nyíregyháza déli ipari parkja, amelynek első építkezéseit a Mészáros és Mészáros Zrt., valamint a "KE-VÍZ 21" zRt. konzorciuma, illetve a NYÍR-WETLAND Kft. kivitelezi; a projektben a KE-VÍZ utakat és csatornákat is épít. Legutóbb augusztusban írtunk a projektről, amelynek befejezése 2025. tavaszán várható – ezt követően pedig a vármegyeszékhely a régió legfejlettebb infrastruktúrájú ipari parkjával lesz gazdagabb.
Az esztendő második felében is beszámoltunk a KE-VÍZ magasépítőinek két nagy projektjéről: a Tokaj-Hegyalja Egyetem sárospataki épülete a cég generálkivitelezésében újul meg, ahol új kollégiumot és sportközpontot is építenek majd, így gyakorlatilag egy kisebb diákközpontot hoznak létre Sárospatakon. Ennek központját, az egykori Tanítóképző Intézet 3200 m2-es épületét hosszú évtizedekre tartja megh az utókornak a KE-VÍZ munkája.
Novemberben számolhattunk be arról, hogy a nagykállói Kállai Kettős Rendezvény- és Konferenciaközpont építése is kiválóan halad: a KE-VÍZ által kivitelezett épület kulturális és infrastrukturális értelemben is Nagykálló igazi központja lesz. A munkaterületét 2023 decemberében vette át a kivitelező, amelyet egy addigra már elbontott épület helyszínén alakíthat ki. Azóta – köszönhetően a kiviteli BIM-modellnek is, amelyet folyamatosan frissítenek az aktuális állapotnak megfelelően - kivételes kivitelezési hatékonysággal épül a komplexum. Az ezzel párhuzamos „megvalósulási BIM-modellnek” pedig az üzemeltetők láthatják majd nagy hasznát, hiszen egy esetleges problémánál az épület minden részletére kiterjedő, pontos terveken kereshetik meg a hibaforrást.
Márciusban arról adhattunk hírt, hogy igen rangos elismerést vehetett át Bencze Antal, a "KE-VÍZ 21" zRt. vezérigazgatója. Példaértékű építőipari pályafutás nyert így magasrangú kitüntetést, hiszen a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést a címeres oklevél szövege szerint Bencze Antal a nyírségi régióban meghatározó vállalat vezetőjeként évtizedeken át nagy szakmai alázattal végzett munkája, valamint Nyíregyháza térségének kulturális és társadalmi életét sokoldalúan támogató tevékenysége elismeréseként kapta meg a köztársasági elnöktől. Természetesen az 1994-ben kapott Inczédi György-életműdíj, és az Év Vállalkozója-díj mellett ez is fő helyre került a cég vitrinjében.
A ZÁÉV és a Magyar Építő alkotta konzorcium által felépített létesítmény generáltervezését a NAPUR Architects végezte el.
A vakolatok fény-árnyék hatását mutatja meg a veszprémi Cemix honlapjának új funkciója, ami nagy segítséget nyújthat a színválasztáshoz.