2017.06.09
Az év első öt hónapjában máris közel akkora az összértékük, mint tavaly egész évben.
2017.06.02
A KEHOP keretében zajló, 40 százalékban már elkészült felújításoktól 15-18 százalékos költségcsökkenést várnak.
2017.05.30
A Duna új hídja végre teret nyit a teherforgalomnak, emellett tehermentesíti a belvárost és tovább erősíti a magyarlakta Révkomárom kapcsolatát az anyaországgal.
2017.05.16
Helytállásra, férfias kiállásra nevel, ráadásul meg is fizetik, mégis lasszóval kell fogni a kivitelező fiatalokat az építőiparban. Szabó Martin a Swietelsky projektvezetőjeként megmutatta, hogyan járható ez az út. A példaértékű munkát nívós díjjal jutalmazta a Közúti Szakemberekért Alapítvány, mi pedig interjúban mutatjuk be a mögötte rejlő gondolkodásmódot.
2017.05.11
Az ágazat 12 éve nem látott bővülést produkált, egyértelművé téve a trendfordulót.
2017.05.03
Fejér, Nógrád, Vas, Békés és Bács-Kiskun megyében összesen mintegy 75 milliárd forintnyi újabb forrás helye vált biztossá az elmúlt héten.
2017.04.19
Szinte az egész Alföld számára vegytisztítás nélküli, egészséges ivóvizet tud biztosítani az aradi vízbázis, a fejlesztéshez 8-9 kilométernyi vezeték és a kapcsolódó berendezések kiépítése szükséges.
2017.04.07
Nyolcszázmillió forintból újítják fel az evangélikus templomokat, emellett három, csaknem 1,5 milliárd forint összköltségű pályázat beadásáról döntött csütörtökön a város közgyűlése.
2017.03.31
A várpalotai elkerülő keleti szakaszán már az aszfaltozást végzik, a második ütemben kivitelezett nyugati szakaszon hídépítés és töltésalapozás zajlik.
2017.03.27
A másfél milliárdos beruházásban második biomassza üzemét építi a Hungrana. A napi 3500 tonna kukoricát feldolgozó cég ezzel teljes mértékben elő tudja állítani a termeléséhez szükséges hőt és gőzt.
2017.03.26
5,5 milliárd forintos beruházással a 19. századi tervek szerint állítják helyre a Festetics-kastély parkját az azt átszelő út kiváltásával, emellett új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes.
2017.03.24
Hazánk ezzel a tempóval 30-40 százalékkal előzi meg a régió országait.
2017.03.06
Magyarországon nagyságrendileg 350 millió négyzetméternyi tető szorulhat felújításra, több mint kétmillió ingatlan érintett, ezzel a lakosság a legnagyobb hőpazarló.
2017.03.02
A Pannon Park építésére kiírt közbeszerzésből kiderült, hogy a dómban hat szintet alakítanak ki összesen 33 ezer négyzetméteren, nyertes ajánlat azonban egyelőre nem született.
2017.03.01
A 280 milliós beruházásban a hidat mindkét irányban kerékpársávokkal bővítik, az útburkolat a hídon és a híd környezetében is megújul.
2017.06.08
A harmadik magyarországi IKEA június 14-én nyit, 17 milliárd forintból építették meg Soroksáron.
2017.06.01
A kistarcsai fejlesztéssel már huszonötnél tart az egy éve indult oktatási infrastruktúra programban kivitelezett épületek száma.
2017.05.17
Békés és Arad megye összesen közel 10 milliárd forintos uniós forrásra pályázik útfelújításokhoz és egészségügyi fejlesztésekhez.
2017.05.13
A vizes vb-hez kapcsolódóan átadott újabb fejlesztés mindössze öt hónap alatt, 1,1 milliárd forintból készült el.
2017.05.05
A Hódút és a Duna Aszfalt, valamint az Euoroaszfalt, Swietelsky, Soltút, A-Híd alkotta konzorcium is ütemterv szerint halad az összesen 62 kilométeres szakaszon.
2017.05.02
Befejeződhet a győri körgyűrű, új híd épül a Mosoni-Duna felett, új mentőállomást kap a kórház, de sport- és oktatási célú fejlesztések is várhatók.
2017.04.14
A mostani ciklusban már 65 milliárdnyi uniós forrásra kötöttek szerződést a régióban induló 243 fejlesztési projektben.
2017.04.06
Két hónap múlva kezdődik a legrégibb fővárosi híd és a Váralagút átfogó felújítása, kiderültek a beruházás részletei.
2017.03.28
A tetőcserépgyártó hazánkban egyedülálló fejlesztése mellett erdélyi gyárépítéséről, a lakásépítési hullám hatásairól és új termékeiről is beszámolt keddi sajtótájékoztatóján.
2017.03.27
A GINOP által támogatott innováció keretében létrejövő, vízfenéken rögzített úszóművekre könnyűszerkezetes építmények húzhatók fel.
2017.03.25
A Debrecen melletti Pallagon félezer főre tervezett intézmény öthektáros területen épülhet fel 2019 nyaráig, elsősorban helyi igényeket elégítene ki.
2017.03.08
A Belügyminisztérium idén is megnyitotta az önkormányzati feladatellátást támogató forrását. Tavaly népszerű volt a pályázat, keretében 7 milliárd forintot utaltak ki.
2017.03.02
Az IKOP és a CEF kereteiből egyrészt a törzshálózat, másrészt az állomások és az elővárosi vonalak épülnek újjá.
2017.03.01
A 350 millió forintos beruházás hatékonyan hasznosítja a Kossuth tér területét, ahol fásított terasz és gördeszkás pálya is létre jön.
2017.03.01
Ötletpályázatot hirdetett a Lechner Tudásközpont a Dísz tér és a Szent György tér környékének megújítására. A pályaműveket összesen 38 millió forinttal díjazzák.