2016.12.22
A 19. század végén épült Petőfi Szálló mára teljesen leromlott állapotban van, a megújítását hosszú ideje tervezik. A Norvég Alapnak köszönhetően végre indulhat a rekonstrukció.
2016.12.19
800 millió forintos, a kormány által is támogatott beruházásba kezdenek a két sípályán, melytől az idegenforgalom fellendülését remélik, és a helyi iskolásoknak is jó szabadidős lehetőségeket biztosít majd.
2016.12.19
A 15 ezer négyzetméteres föld alatti raktárkapacitás megvalósításához 108 ezer köbméternyi talaj megmozgatása szükséges: a Múzeumi Restaurálási Központ 2018-ra világszínvonalú létesítménnyé válik.
2016.12.15
Az épület több mint ötmilliárd forintból újul meg a Liget Budapest Projekt keretében: itt jön majd létre a Csillagerőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központ.
2016.12.12
Az Öregtemplom alapjait rendbe tevő beruházást a Westbau kivitelezte, a közel ötmilliárdos felújítási programnak nyolc további részprojektje van.
2016.12.06
Az építési beruházásoknál változik az értékhatár, amely felett a beszerzést meg kell hirdetni, az alvállalkozói teljesítés aránya a szerződés értékének 65 százalékáig mehet el.
2016.12.05
Az Euroaszfalt és a Colas által kivitelezett hétmilliárdos projekt után hasonló volumenben folytatódnak a fejlesztések a Balaton vízgyűjtő területén.
2016.12.02
A megyeszékhely előtti öt kilométeres szakaszon újították meg a 74-es főutat a Komplex útfelújítási program keretében.
2016.11.28
Rangos enteriőr design díjjal tüntették ki étterem kategóriában a Four Seasons Hotel Gresham Palace-ben található KOLLÁZS Brasserie & Bar-t, melyet a Market Építő kivitelezett.
2016.11.23
Nem kevesebb, mint 102 vállalat csatlakozott az országos Köszönjük Neked! kampányhoz, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a fizikai dolgozók megbecsülésének fontosságára és megköszönjék értékes munkájukat. A kampány záró eseményét a fővárosban, kedden rendezték meg.
2016.11.22
A főváros XVI. kerületében a Csömöri út teljes burkolatcserét kapott a János utca és a Szlovák út közötti szakaszon.
2016.11.21
A tető segítségével a pálya jege ellenállóbb lesz az évek óta szokatlanul enyhe telekkel szemben. Később oldalfalat is kaphat majd a csarnok.
2016.11.16
A Békéscsaba gyorsforgalmi elérhetőségét biztosító projekt legnagyobb elemét hat társaság kivitelezi 62 kilométeren, új nyomvonalon, a beruházásban egy Körös-híd is felépül.
2016.11.14
Nőtt az új lakás építésére vagy vásárlására családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevők száma, az igénylések felét pedig a kétgyerekes szülők nyújtották be.
2016.11.11
A hirdetmény szerint a kivitelezőnek a 63 évvel ezelőtt épült korábbi stadion értékeinek megtartása mellett kell modern nemzeti arénát építenie, 60 ezer fős befogadóképességgel.
2016.12.20
Megújult a 42154. jelű út Nagygyanté és Geszt közötti szakasza. A fejlesztés 3 milliárd 230 millió forint hazai forrásból történt, javítja a közlekedésbiztonságot és a romániai összeköttetést is.
2016.12.19
A százmillió forintos beruházásnak köszönhetően az Amalgam Fine Model Cars 2017-ben megduplázza helyi dolgozói létszámát.
2016.12.16
A kétmilliárdos beruházásban épült csarnok pályáján hatféle sportág űzhető, a lelátó több mint ezer férőhelyes.
2016.12.13
A hazai lakosság 41 százaléka végzett az elmúlt 5 évben energiahatékonysági beruházást, és negyedük tervezi azt a következő 5 évben - többek között ez derült ki a MEHI friss kutatásából.
2016.12.09
A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló Bíráló Bizottság összesen 14 építményt részesített Építőipari Nívódíjban, egy részére elismerő Oklevelet adott ki.
2016.12.06
A családi házak energetikai korszerűsítésére benyújtott több mint négyezer pályázat elbírálása folyamatban van.
2016.12.05
Közel hatmilliárd forintnyi nagykanizsai projekt nyert támogatást a TOP-ból: tavasszal kezdődhet az ipari park bővítése, a kerékpárút építése és az óvodák, rendelők korszerűsítése.
2016.11.29
A műemléknek számító Csiky Gergely Színház kívül és belül egyaránt megújul és kibővül a következő 2 évben: új előcsarnoka, önálló stúdiószínháza és modern színpadtechnikája is lesz.
2016.11.25
A KÁT rendszerben értékesítő erőművek összkapacitása 4,5%-kal nagyobb, melyben elsősorban a napenergia játszott jelentős szerepet.
2016.11.23
Két hónappal a Market által túlteljesített határidő után már jelentős magyar sportsikerért szurkolhat az úszópalota közönsége.
2016.11.21
Tizenegy kilométeren újult meg a 46-os számú főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakasza a Komplex Útfelújítási Program keretében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken.
2016.11.16
Második alkalommal adták át a kimagasló építőipari szakmunka elismeréseként járó Mesterek Mestere Díjat. A szakmai zsűri egyhangú döntése alapján az acsai Vancsó László burkoló lett a győztes.
2016.11.16
A 2016-os adatok és a 2017-es tervek ismeretében Magyarország 1 millió négyzetméternyi beruházással a közép kelet-európai ingatlanpiac élére törhet.
2016.11.13
2017 elején indulhat a termelés az 500 kilowatt teljesítményű naperőműben, amely több mint kétszáz családi ház éves fogyasztását fedezheti majd.
2016.11.09
Az utóbbi évtizedek legnagyobb lovas fejlesztésének első projektje fejeződött be a bükki településen. Az FM szerint 1990 óta a versenyek és a lovasok száma is megháromszorozódott Magyarországon.