2023.10.13
A SWIETELSKY Vasúttechnika számos különleges technológiát alkalmazott a vágányok felújítása, valamint a biztonsági rendszerek kiépítése során is.
2023.10.11
A Magyar Építő Zrt. a létesítmény rekonstrukciójában az épület belső szerkezetépítési és homlokzat-kialakítási munkák generálkivitelezőjeként vett részt.
2023.10.11
A munkálatok már el is rajtoltak, a szerkezetépítést és a teljes kivitelezést a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi.
2023.10.10
A meghatározó magyar építőipari cég szakemberei ezúttal a bogrács mellett, a futballpályán és egy belvárosi futóversenyen bizonyították, hogy jó csapatként tudnak működni.
2023.10.09
A Kvassay vízlépcső átépítése a Duna egyik legjelentősebb vízügyi fejlesztése.
2023.10.07
Az M49-es tervezett szamossályi csomópontja közelében emelhetnek hidat a Szamos felett, továbbá az új híd és az új autóút közötti kapcsolat fejlesztéséről is gondoskodnak majd.
2023.10.06
A Paks II Zrt. elnök-vezérigazgatója a beruházásban való részvételre ösztönzi magyar építőipari cégeket, melyek előtt így megnyílnak a lehetőségek a nemzetközi atomerőmű-építési piacon is.
2023.10.05
“Vasúté a jövő, de mit kell tennünk ma?” Ez a mottója a HUNGRAIL szervezésében létrejött konferenciának, amelyen a döntéshozók és az ágazati szereplők közösen vitatják meg a magyar vasút jelenlegi kihívásait, feladatait. A konferencián az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára fontos bejelentést tett.
2023.10.05
A nívós IFD Award rövidlistájára a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum a lapostető kategóriában került fel, a Nyugati Pályaudvar pedig a fémtetős épületek között esélyes az elismerésre.
2023.10.04
A fejlesztés keretében a településen kialakították a Szinyei Merse-piknik túraútvonalat is.
2023.10.03
Szeptember 29-én átadták a komplex ágazati tájékoztató központnak szánt kiállítási- és rendezvénycsarnokot, az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont első épületét, amelyet Szentendrén, a Solar Decathlon Europe versenyre épített házak mellett helyeztek el.
2023.10.03
Veszprém elkerülésével, közvetlen kapcsolat létesülhet pár éven belül a Győrtől Zircen át vezető 82-es, és a Balatonfűzfőt Veszprémmel összekötő 72-es főút – így a Balaton-part – között.
2023.09.30
A természeti erőforrásokkal való felelős gazdálkodás jegyében az új park víztakarékos megoldásokkal, esővizet helyben megtartó rendszerrel és fúrt kúttal is rendelkezik.
2023.09.29
2023-ban már 69. családi napját szervezte meg a munkatársak és hozzátartozóik részére a VAMAV Kft. szeptember 8-án, ahol nem csak szórakoztató programokkal várták a résztvevőket, de hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra is.
2023.09.28
Felismerve az iparági kommunikáció és marketing területén bekövetkezett változásokat, az ÉVOSZ Média Tagozata a szektor kommunikációs szokásainak feltérképezését vette vállára.
2023.10.12
A magyar építőipar meghatározó vállalatcsoportja az utolsó pillanatban ugrott be az Építő Kupa focitornájára, hogy aztán veretlenül meneteljen el a végső győzelemig.
2023.10.11
32 vállalat mérettette meg kollégái focitudását az Építők Kupán.
2023.10.10
Komoly energetikai fejlesztésen esik át a XII. kerület egyetlen tanuszodája.
2023.10.10
Megjelent a közbeszerzés a Kelebia-Baja főút vasutat keresztező, külön szintű átvezetésének tervezésére.
2023.10.08
A Planet Expon kiállító Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. nem csupán az immár négy éve piacra dobott napelemes tetőcserép sikereivel kapcsolódik a zöld átálláshoz, a működésében is megcélozta a karbonsemlegességet.
2023.10.06
A Szabadics és az Aquaprofit a vezetékcseréken kívül három új, energiatakarékos nyomásfokozó szivattyút is telepített a hálózatba.
2023.10.05
A veszprémi vasútállomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósult meg. A munkálatok több ütemben zajlottak, július közepén nyílt meg az utascsarnok, mostanra pedig a teljes állomási környezet is elkészült a VEMÉV-SZER munkájával.
2023.10.05
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. és a VEMÉV-SZER Kft. konzorciumának kivitelezésében elkészült az egyetem tereit a gyalogosfogalom számára megnyitó „zöld campus” projekt, illetve a kétszáz férőhelyes mélygarázs is.
2023.10.04
Egyedi és magas minőségben kivitelezett otthonokkal bővült Budapest X. kerületének ingatlankínálata a Bayer Construct Zrt. kivitelezésében.
2023.10.04
Az orgona terem szellőzésénél kiemelt cél volt a tökéletes akusztika, továbbá, hogy a lehető legjobb minőségű levegő legyen a helyiségben.
2023.10.03
Ugyan az időjárás nem kedvezett az idei kerékpárosversenynek, de a versenyszellem és a kitartás erősebb volt a sportemberekben az idei Szabadics Ride Company Challenge-en.
2023.09.30
Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.
2023.09.30
Nem csupán sportcsarnokot, hanem rendezvényközpontot is kap Székesfehérvár.
2023.09.29
Magyarország az egyik legfontosabb befektetési helyszínként vesz részt az EXPO REAL-on, a világ egyik legrangosabb ingatlanos seregszemléjén.
2023.09.28
Saját telephelyén, legkorszerűbb szerkezeti megoldásait és előregyártott elemeit felvonultatva építi raklapgyártó csarnokát és fűrészüzemét a Leier Hungária Kft. A beruházás célja a saját gyártású és felhasználású raklapok gyártása, de a jövőben EUR raklapok gyártását is tervezi a cég.