2022.05.27, Péntek

Keresés: tanuszoda

Ez a négy település kap új iskolát Budapest agglomerációjában

2019.11.21

Az eddig is jelentős népességnövekedés a jövőben akár 10-20 százalékot is elérhet a térségben. Az országos program újabb szakaszában az agglomeráció 12 településén lesz iskolabővítés.

Már üzemel Budakeszi új iskolája - fotók

2019.09.03

Az Épkar és a Zeron 18 tanteremmel épített háromszintes iskolát a zöldmezős beruházásban.

Régen várt építkezés: uszodával gazdagodik Várpalota

2019.08.08

A dunántúli városban 435 négyzetméternyi medencét alakítanak ki a fedett épületben.

Hónapokon belül elkészül Nyíregyháza első fedett uszodája

2019.06.19

A sportlétesítményben helyet kap egy 50 méteres, tízpályás versenymedence és egy 25 méteres tanmedence is.

Elrajtolt Zala megye eddigi legjelentősebb uszodaépítése

2019.03.14

Ünnepélyes alapkőletétellel indult el a ZÁÉV kivitelezésében a közel 10 milliárdos uszodaépítési projekt.

Köznevelési fejlesztések: 812 intézmény újul meg

2018.11.13

A jelenleg zajló 276 milliárd forintos projektsorozatban most Gyulán adták át a megújult Dürer Albert Általános Iskolát.

Nemsokára hatszáz fős fürdőkomplexumban pihenhetnek a bábolnaiak

2018.10.08

Hat medence, szaunatér, masszázs és étterem várja majd a közel 2 milliárd forintból felépülő létesítmény vendégeit.

Elhúzható oldalfalú tanuszodát kapott Fehérgyarmat

2018.06.11

Immár egytucat új tanuszoda üzemel a 2016-ban meghirdetett országos programnak köszönhetően.

Újabb város kap közösségi tornacsarnokot

2018.05.07

A Nógrád megyei Szécsényben hamarosan megkezdődik egy 768 négyzetméteres sportlétesítmény felépítése, a település emellett tanuszodát is kap.

35 év után születhet meg a Bábolna gyógyvizére alapozott fürdő

2018.03.10

A Komárom-Esztergom megyei város 1200 méter mélyről érkező, 51 fokos vizére 500-600 fős strand épül, később egy tanuszodával egészítik ki.

Közel félszáz létesítmény épült az oktatásfejlesztő programban

2018.01.04

A most átadott putnoki uszodát a negyvenötödikként fejezték be a köznevelési infrastruktúra fejlesztés beruházásai között.

A tanuszoda után kézilabda csarnokkal is bővül Gyál

2017.11.30

A közel 2,5 milliárdos beruházást két helyi vállalat kivitelezi, a sportcsarnok küzdőteréhez 500 fős lelátó épül fel.

Átadták Dunakeszi új tanuszodáját

2017.09.26

A nagyrészt állami támogatásból felépült uszoda építéséhez egy helyi lakos is jelentős összeggel járult hozzá.

Új iskolát és tornatermet épít Budakeszin a Zeron és az Épkar

2017.08.07

Az 1,2 milliárdos projektben egy 11 tantermes általános iskola, a tornaterem és a kiszolgáló helyiségei jönnek létre.

65 településen folytatódik a tanuszodák, torna- és tantermek fejlesztése

2017.06.06

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program második ütemére a jövő év során több mint 16 milliárd forintot fordít a kormány.

Elkezdődhet Velence uszodájának építése

2019.10.13

A fejlesztés keretében egy FINA-szabványos versenymedencét és több tanmedencét is létrehoznak, az uszoda közel 30 ezer embert szolgál majd ki a térségben.

Itt tart a zalaegerszegi uszoda építkezése

2019.08.13

A ZÁÉV Zrt. munkájával megvalósuló beruházás a tervek szerint 2022 elejére készülhet el.

Tanuszodát kap Budapest legnépesebb kerülete

2019.08.07

A főváros Gazdagrét városrészében egy két medencés uszoda jöhet létre, ahol több mint 400 négyzetméteren oktatják majd az úszni tanulókat.

Tanuszodával épül meg Érd új általános iskolája

2019.04.02

Az intézményben egy 400 fős lelátóval rendelkező kézilabdacsarnok is helyet kap majd. A komplexumot a Fejér-B.Á.L. Zrt. kivitelezi.

Törökszentmiklóson folytatódott az uszodaépítő program

2019.01.08

A létesítmény több mint 410 millió forintból valósult meg, aminek részeként kialakítottak egy közel 400 négyzetméteres, két méter mélységű nagymedencét is.

305 éves barokk épület újul meg Szigetváron

2018.10.19

A plébániatempolomot megerősítik statikailag, emellett külső és belső felújítást is terveznek.

Tanuszodával gazdagodik Jászfényszaru

2018.06.26

A Hatvan közeli város óvodája mellett épül fel az új létesítmény.

Így épül fel a kisvárdai tanuszoda

2018.06.08

Két medence is lesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város új oktatási létesítményében.

Átadta a Primogen és a Laterex az új szobi tanuszodát

2018.03.28

A Pest megyei város 6 pályás uszodája nyaranta strandként is szolgálja majd a helyieket.

Óriási fejlesztést kap Érd iskolarendszere

2018.01.22

A ZÁÉV, a WHB és a Fejér-B.Á.L. több mint 22 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületű oktatási és szociális célú épületet ad át, valamint hasonló mértékű felújításokra is sor kerül.

Békéscsabán röplabda-akadémia, Nyíregyházán stadion és uszoda épül

2017.12.29

A kormány összesen 51 sportcélú és turisztikai fejlesztés támogatásáról döntött.

3500 gyerek tanulhat úszni a Gyálon átadott uszodában

2017.11.23

A járási tanuszoda 350 millió forintból épült meg budapesti cégek kivitelezésében.

Az Esterházy-kastély helyett modern épületet kapott Fertőd szakgimnáziuma

2017.09.05

Egymilliárd forintos beruházásban, a Swietelsky kivitelezésében készült el az új iskolaépület, amelyet hétfőn avattak fel.

Újra nyithatóvá vált a Komjádi-uszoda

2017.07.13

A tetőszerkezet kulcsfontosságú fejlesztése mellett az Épkar és a Fertődi Építő a vízellátást, a burkolatokat és a medence szigetelését is modernizálta.

Elkészült Kistarcsa új tornacsarnokával a Laterex és az E-Builder

2017.06.01

A kistarcsai fejlesztéssel már huszonötnél tart az egy éve indult oktatási infrastruktúra programban kivitelezett épületek száma.