2025.06.17, Kedd

Keresés: tartó

Így éri el jövő év végére Kelenföldet az 1-es villamos

2017.11.03

A Colas Alterra és a Siemens november 13-án kezdik a kivitelezést, mely során akadálymentes peronok és sok zöldfelület alakul ki, ráadásul felújítják az Etele parkot és a villamosvonal egyik pesti szakaszát is.

A Ke-Víz és a Közmű Generál kivitelezik a nyíregyházi kórház parkolóházát

2017.11.02

A 2018-ra elkészülő, 361 férőhelyesre tervezett épület alapkövét két hete helyezték el.

Mérföldkőhöz érkezett a hódmezővásárhelyi elkerülő

2017.10.31

A 45-ös főút kereszteződésnél már ráterelték a forgalmat az elkerülő felett megépült új hídra. A szakasz tavaszi átadását továbbra is tartja a Colas és a Délút.

Óriásirodával bővítette székesfehérvári gyárát a Denso

2017.10.30

A japán autóipari vállalat a Suzukinak és a General Motors-nak is szállít, a fejér megyei városban található legnagyobb európai gyára, melyben több mint 5000 fő dolgozik.

Nagy László: Meg kell védenünk a hazai piacot

2017.10.29

A multik tudását átvevő, de hazai tulajdonra és szaktudásra alapozó kivitelezés; a rövid távú nyereség helyett minőség és hosszú távon fenntartható kapcsolatrendszer – az EuroAszfaltot irányító Nagy Lászlóval beszélgetve rendre efféle alapértékekhez jutunk vissza.

Ilyen kórház évtizedek óta nem épült Magyarországon

2017.10.25

A több mint ezer ágyas dél-budai centrumkórház egymillió embert lát majd el, többek közt egy 200 ágyas baba-mama centrumot is létrehoznak benne a tervek szerint.

Három új szennyvíztisztító telep épül Hajdú-Biharban

2017.10.24

Összesen nettó 12,7 milliárdos vízgazdálkodási fejlesztés indul két megye tizenkét településén a Swietelsky, az EuroAszfalt, a Betonútépítő és a Colas Alterra kivitelezésében.

Mit hoz az útépítő szakmának a jövő?

2017.10.21

Idén először I. Magyar Közlekedési Konferencia (42. Útügyi Napok és 8. Nemzeti Közlekedési Napok) néven rendezték meg az utas szakma legnagyobb találkozóját október 18-tól 20-ig Egerben. A konferencia magába foglalja az út- és vasútépítés legfontosabb aktualitásait, ahol az útfelújítással és útpályaszerkezettel kapcsolatos szekciót vezetett a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke. Az előadások során több téma is előkerült, melyek az egész ágazat számára meghatározó fontosságúak lehetnek, ezekről beszélgettünk Lehel Zoltánnal.

A korábbi kivitelező lett az 50 milliárdos Tópark-projekt fejlesztője

2017.10.18

A Budapest közeli beruházásban összesen 350 lakás, 15 ezer négyzetméternyi iroda, szálloda, éttermek és óvodák jönnek létre, a területnek már megépültek a saját autópálya-lehajtói.

Hivatalosan is elrajtolt a komáromi Duna-híd építkezése

2017.10.17

A 600 méteres, ferdekábeles híd nettó 28 milliárd forintos szlovák-magyar beruházásban épül, 2019 telén indulhat meg rajta a forgalom.

Itt tart a zalai tesztpálya építése

2017.10.15

A körpályán, a kezelhetőségi pályán, valamint a féktesztek és az önvezető járművek zónájában is a terveknek megfelelően halad a Duna Aszfalt. A fotósunk kint járt a munkaterületen.

Elkezdődött a győri hídépítés leglátványosabb szakasza

2017.10.13

Négy darab száztonnás hidraulikus nyomó 3,6 méteres mozgatásokkal tolja a helyére a hidat, amit a parton épített fel a Hódút és a Strabag.

Mesésen szép óvodával gazdagodott egy jászsági település

2017.10.12

Jászfényszarun csaknem 800 millió forintból épült fel a kétszáz gyermeket befogadni képes intézmény, melynek tanmedencéje és jól felszerelt játszóudvara is van.

Jelentős logisztikai központot épített egy magyar családi vállalkozás

2017.10.11

A Révész-Nyírlog 9 milliárd forintos beruházásában a keleti országrész legnagyobb logisztikai csarnoka jött létre.

Már a befejező munkák zajlanak Várpalota elkerülőjén

2017.10.11

Öt hónap múlva adják át a közel tíz kilométeres, négysávos új utat, amire több, mint két évtizede vár a város.

Valós problémákra adott valós megoldásokkal készülnek az Ybl hallgatói

2017.11.02

A gyakorlatorientált oktatás mellett teszik le a voksot a SZIE képzésének résztvevői, akik most a Paks 2 támasztotta kihívásokra reagáltak friss ötletekkel. Ezekből kiállítást és egy kapcsolódó konferenciát is szervetek a Tolna megyei városban.

Eger is intermodális csomópontot kap

2017.11.02

A hevesi megyeszékhelyen az egymástól távol eső, ráadásul gyenge összekötéssel bíró vasút és távolsági busz összekapcsolása jelentős előrelépést hoz.

Jövő őszre óriási átalakuláson megy át Békéscsaba

2017.10.31

Gőzerővel folytatódik a belvárosi rehabilitáció, és már az is kiderült, kik kivitelezhetik a kolbász tematikájú élménypark új épületeit.

Átadták Tiszapüspöki 45 milliárdos izocukorüzemét

2017.10.30

Az évente 530 ezer tonna kapacitású feldolgozó üzem termékei teljes egészében magyar kukoricából készülnek majd.

Közös fórumon hallatta hangját a jövő útépítő generációja

2017.10.28

Közel száz út- és vasútépítési szakember, köztük a Duna Aszfalt munkatársai részvételével tartott ismét fórumot az aszfaltipari egyesülés, hogy lehetőséget biztosítson a szakma fiataljainak tudásuk bemutatására.

Hamarosan átadják az érdi vasútállomás új aluljáróját

2017.10.25

A százhalombattai vonalat fejlesztő 51 milliárdos beruházásban két állomáshelyen is fontos részprojekteket fejezett be a kivitelező V-Híd és A-Híd.

Új betonacél üzemmel reagált a Merkbau az ágazat növekedésére

2017.10.22

A kiskunhalasi gyár akár évi 8 ezer tonna betonacélt is előállíthat majd, s a cégcsoport jövőre számos újabb saját fejlesztést hajt végre az ország több pontján.

Feltámad a főváros egyetlen jódos sós fürdője

2017.10.19

A 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő többek közt új medencéket, fürdőépületet és szolgáltató egységeket kap, új állapotában 14 medencével üzemel majd.

Átadták az ország egyik legnagyobb intermodális csomópontját

2017.10.18

Győr-Gönyű új kikötőjében öt hajóállás, négy ipari vasúti vágány és hajószervíz-állás is megtalálható, megépülésében az A-Híd, a Swietelsky és a Mészáros és Mészáros működtek együtt.

„Négy hidat csinálunk meg fejben, mielőtt egyet a valóságban”

2017.10.16

Az új komáromi Duna-híd kivitelezésénél a Hídépítő Zrt.-nek olyan feladatot kell megoldania, amire korábban nem volt példa Magyarországon. Az egyik legjelentősebb hazai közlekedési beruházásról a 2014-ben az Év Hidászának választott Orosz Károllyal beszélgettünk.

Új gyártócsarnokkal lép előre a 65 éves magyar cégcsoport

2017.10.13

Több mint 5 milliárd forintból fejlesztett az utóbbi két évben a Hajdú-Bihar megyei Tégláson a Hajdu cégcsoport, a kapacitásnövelés mellett új munkalehetőségeket is teremtve.

M8-as: már készülnek a Siófok-Kecskemét szakasz építésére

2017.10.12

Elkészítik a mintegy 115 kilométeres, a Dunát Dunaújvárosnál átszelő 2x2 sávos út terveit, 2023-ban indulhat meg a munka.

A régióban egyedülálló festéküzemet épített a magyar építőipari gyártó

2017.10.11

A Poli-Farbe az új technológia által kevesebb idő, energia és emberi erőforrás ráfordításával termel nagyobb mennyiséget. Az 1,1 milliárdos beruházás új célpiacokat nyit meg a festék- és vakolatgyár előtt, mely kisvállalkozásból vált meghatározó piaci szereplővé.

Közel 10 milliárdból fejleszthet a 900 éves premontrei rend

2017.10.11

A megítélt kormánytámogatást többek között templomépítésre, oktatási intézmények fejlesztésére és egyházi intézmények bővítésére fordítják.

Debrecen-szerte megújulnak a háziorvosi rendelők

2017.10.10

Nyolcszáz millió forintos ráfordítással javul a város egészségügyi alapellátása: a 11 felújítandó rendelőből néhány már el is készült, a munkát helyi építőipari cégek kivitelezik.