2025.06.17, Kedd

Keresés: tartó

Sokkal kedvezőbbé váltak az energetikai felújítás feltételei

2018.01.09

A legfontosabb, hogy 2 millió helyett 5 milliós értékhatárig mentesülünk a fedezetnyújtás alól, ha fejleszteni akarjuk a lakóingatlanunk szigetelését, nyílászáróit, melegvíz fűtését vagy megújuló energiarendszerét.

Ne bontsuk le a múltat, inkább építsük rá a jövőt!

2018.01.04

A legjobban így foglalható össze Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész filozófiája, aki már hatévesen házakat tervezett. Ha kell, heteken át bújja a levéltárat, hogy megmentsen egy értéket.

Indulhat az M8-as építése Körmendtől Ausztriáig

2017.12.27

A több mint 63 milliárd forint értékű, 29 kilométer hosszú útépítés kivitelezésének nyertese a Duna Aszfalt Kft. a Mészáros és Mészáros Kft-vel közösen.

Hódmezővásárhely északi körgyűrűjéhez épít kapcsolatot a Délút

2017.12.22

Több mint egy kilométer hosszú utat tesznek alkalmassá a Szeged felől a városba tartó forgalom átvezetésére a márciusban elkészülő elkerülőről érkező autókra készülve.

Már érezhető az új Puskás-stadion különleges atmoszférája

2017.12.20

A közel 40 méteres pilonok és a lelátó szerkezete is előrehaladott állapotban van a Magyar Építő és a ZÁÉV által kivitelezett új nemzeti stadionban, ahol egy átlagos napon 600-700 munkás dolgozik.

A Fejér-B.Á.L. és a Magyar Építő újítják fel a zsámbéki kastélyt

2017.12.19

A premontrei rend fenntartásában iskolaként működő Zichy-kastély rekonstrukciója és bővítése 1,72 milliárd forintból fejeződhet be.

Szakképzett fogvatartottak újították fel a Váci Fegyházat

2017.12.16

A börtönben szakmaképzésen résztvevők bevonásával olcsóbbá vált a beruházás, ráadásul hasznos tudást adott a raboknak a társadalomba való visszailleszkedéshez is.

Így épül fel a csepeli birkózóakadémia

2017.12.15

Mintegy 2,4 milliárd forintból alakítják ki a több mint 4 ezer négyzetméteres sportközpontot.

Elkészült Debrecen körgyűrűjének legfontosabb szakasza

2017.12.13

A Colas az M35-ös 5,43 kilométeres szakaszával, a Strabag pedig a 481-es út 5,5 kilométerével készült el.

Bravúrt hajtott végre az A-Híd az érdi felüljárók kivitelezésekor

2017.12.13

A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.

Verhetetlenné vált az autóval szemben a Berlin-München vasútvonal

2017.12.11

Négymillió tonna betont használtak fel, 63 kilométernyi alagút épült, a menetidő hatról négy órára csökkent. A személy- és tehervonatok sebességkülönbsége miatt 20 kilométerenként előző pályaudvarok épültek.

Új otthont kapnak Miskolc kosarasai és birkózói

2017.12.11

A csarnokot a Market kivitelezésében épülő diósgyőri stadion mellé tervezik, két év múlva épülhet fel.

Kiemelkedő egyéni teljesítményeket ismert el az ÉVOSZ

2017.12.08

A pénteki ünnepi évzárón a Lechner Ödön Díjakat, valamint négy további rangos kitüntetést is átadtak az építőiparban áldozatos munkát végzőknek.

Így profitál a közép-európai expanzióból a magyar építőipari gyártó

2017.12.08

A Masterplast számára meghatározó magyar, lengyel, szlovák és román piac tartósan növekedik, erre alapozva a társaság megcélozta a 34 milliárdos árbevételt.

Ezek a cégek újítják fel a Károli Egyetem neobarokk palotáját

2017.12.06

A WHB az Épkar és Build It végzik el a több mint százéves Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes rekonstrukcióját.

Új virágkor elé nézhet az A-Híd

2018.01.08

A vállalat évértékelő ünnepségén az egész ágazatnak hasonló jövőt jósolt Sal László vezérigazgató. A 2017-es év jelentős előrelépést hozott a társaságnak, amire az előrejelzéseik szerint idén is jó esélyük van.

Átadták Bonyhád több száz éves felújított hídját

2018.01.02

A barokk stílusú átkelőt mintegy 280 millió forintból újították fel.

Elkezdődhet a munka az R76-os keleti szakaszán

2017.12.23

A gyorsforgalmi út M7-es autópályától Fenékpusztáig tartó 8,6 kilométeres szakaszát a Strabag építi meg.

26 éves küzdelem után ér révbe az M5-ösből kifelejtett falu

2017.12.21

A kunszállási autópálya-lehajtó még a belgák Európa-térképén is ott van, valójában mégse létezik. A helyiek 1991-ben bevállalták a településhez közeli nyomvonalat, azóta hiába várták, amit cserébe ígértek nekik. Megnéztük, milyen lobbi és milyen szemléletű településvezetés vezet el egy kulcsfontosságú közlekedési beruházáshoz.

Hétszáz lakás építésébe kezdett az irodafejlesztéseiről ismert Wing

2017.12.20

Az Angyalföldön létrejövő Kassák Residence otthonaiban okostelefonos applikációval távolról is vezérelhetőek lesznek a gépészeti rendszerek.

Korszerűsödhet a Rajka-Hegyeshalom vasútvonal

2017.12.18

Elkezdődött a GYSEV fenntartásába tartozó 1d vonal felújításának tervezése, a projekt a rajkai vasútállomás átépítését is tartalmazza.

4 hónappal a határidő előtt adta át a Strabag és Belfry az M85-ös új szakaszát

2017.12.15

4,5 kilométernyi 2x2 sávos utat építettek, amivel Sopron és Budapest között 10 perccel csökken a menetidő.

Hallássérülteknek is teljes élményt nyújt a megújult a József Attila Színház

2017.12.15

A színpadtechnikától a homlokzaton át a kiállítótermekig teljes felújításon esett át a teátrum, ahol az új évadtól kezdve egy játszóhely funkcióval bíró kávézó is megnyílt.

750 milliárd forintnyi útépítési szerződést köthet idén a NIF

2017.12.13

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a Magyar Közút évértékelőjén kiderült: több mint 220 ezer tonna aszfaltot használtak fel a hazai utak karbantartására és felújítására 2017-ben.

2019 tavaszára fontos közúti összeköttetést kapnak a győriek

2017.12.11

A Strabag már elkezdte a földmunkákat az 1-es és a 14-es út közötti kapcsolatot megteremtő bekötőúton.

Már csak a befejező munkálatok maradtak a dél-balatoni vasútberuházásban

2017.12.11

Eddig összesen 80 gyalogos és 25 közúti átjáró épült át a déli parton. A Kaposvártól a Balatonig tartó menetidő 30 százalékkal csökken.

Ezek a létesítmények 2017 Építőipari Nívódíjasai

2017.12.08

Összesen 11 projektet részesített Nívódíjban a Bíráló Bizottság, emellett 3 részére elismerő Oklevelet adott ki.

Új szárnnyal bővül a Hűvösvölgy 80 éves kórháza

2017.12.08

A Szent Ferenc kórházat fejlesztő több mint 3 milliárd forintos beruházás a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósul meg, 1800 négyzetméteres új tömböt alakítanak ki.

Kóser zöldségüzem épül Kisvárda mellett

2017.12.07

Állami beruházással építenek mezőgazdasági feldolgozó- és logisztikai központot a várossal határos Fényeslitkén, ahol megváltozott munkaképességű alkalmazottakat is foglalkoztatnak majd.

Létfontosságú kórházi fejlesztést kivitelez a Market

2017.12.05

Új szárnyat kap a budapesti Démétér Ház, ahol a csontvelő-transzplantáció után lábadozó gyerekek és családjaik laknak. Az építkezés után öttel több családot tudnak majd elszállásolni.