2017.05.25
Az 1100 négyzetméteres csarnok egy év alatt készült el budapesti cégek kivitelezésében.
2017.05.25
A Hídépítők Egyesülete az A-Híddal közösen immár ötödik alkalommal rendezte meg a Hidak és Hídépítők Napját. A vízi felvonulást követően cseréplécből kellett hidakat építenie az induló csapatoknak.
2017.05.24
A Pallagi úti idősotthonban ezúttal az első emeleti szobák és berendezéseik újulnak meg önkormányzati beruházásban.
2017.05.24
Bokrétaavatót tartottak a Market Építő Zrt. kivitelezésében épülő Ibis Styles Budapest Airport Hotelben, mely várhatóan novemberre készül el.
2017.05.24
A Kassai úti rendelő teljes felújításával kezdődött a program, amivel párhuzamosan a járóbetegellátást tehermentesítő első praxisközösség is létrejön.
2017.05.23
Kerékpárút épül és hajójárat indul a baranyai térségben egy európai uniós fejlesztési program keretében.
2017.05.23
Június közepéig az összes eddigi nyertes pályázat támogatási szerződését megkötik, a pénz folyósítása pedig július végére lezajlik.
2017.05.22
A régóta várt bővítmény már szerkezetkész, az új tanévet itt kezdhetik el a gyerekek. Az átadás után a már meglévő részek felújításával és további bővítésével folytatódhat a munka.
2017.05.22
Jövőre a TOP keretében egy éven át tartó közműfelújítás kezdődik, emellett több új csarnoképület is létrejön és bővül az úthálózat.
2017.05.22
Közel tízezer gumiabroncs újrahasznosításával készül a pesti alsórakpart XIII. kerületi szakaszának 1,5 km hosszú része.
2017.05.20
Megkezdődött a Forgách-Lipthay-kastély és a Benczúr-kúria 1,2 milliárd forintos turisztikai és infrastrukturális fejlesztése a Nógrád megyei településen.
2017.05.19
A Market Építő Zrt. kivitelezésében készülő ötcsillagos luxushotel elsősorban az üzleti közönséget célozza majd. A műemléképület restaurálása során nagy gondot fordítanak az eredeti hangulat megőrzésére is.
2017.05.19
Lecserélik a tó elavult partvédműveit, természetvédelmi, áramlásjavító és vízminőség védelmi kotrások történnek.
2017.05.19
Megújul a budapesti Örs vezér terén a P+R parkoló, ezzel 2,5-szeresére nő a parkolóhelyek száma.
2017.05.18
Az eredeti koncepció szerint újjáépíteni tervezett épület - a föld alatti részeket leszámítva - így is létrejön, azonban magyar műszaki találmányokat és feltalálókat bemutató kiállítás lesz benne.
2017.05.25
Sportcsarnoka, kollégiuma és étterme is lesz a 2500 diák számára létrejövő középiskolai campusnak, mely elsősorban meglévő épületeket hasznosít, de új gimnázium is épül hozzá.
2017.05.25
A toronysüveg vörösréz borítást kapott, lecserélték a templomtető azbesztpaláit, és kijavították a födémet.
2017.05.24
A Körmend és Rábafüzes közötti 29 kilométeres szakasz két ütemben, egy 580 méteres völgyhíddal és két pihenővel fog megépülni.
2017.05.24
Az egyéni vállalkozásból kinőtt Ecseri Kft. 6,3 milliárdos beruházásában üzemcsarnok és iroda jött létre, a cég immár félezer embert foglalkoztat.
2017.05.23
A vár újabb fejlesztési ütemében a középkori főtere, északi bástyái és székesegyháza is újjászületik, emellett helyreállítják az egykori városfal megmaradt részét.
2017.05.23
A több mint 70 milliárdos szegedi beruházásban 24,5 ezer négyzetméteres, öt épületből álló komplexum jött létre. A környezetében ipari park és inkubátorház épül, emellett többmilliárdos közlekedési fejlesztést hajtanak végre.
2017.05.23
Többek közt napelemeket, parkolókat és új villamos rendszert kap a Szent István utcai intézet. A gyermekorvosi, fogorvosi és háziorvosi rendelőkön belső felújítást végeznek.
2017.05.22
A Duna Aszfalt, az A-Híd és a Strabag nettó négymilliárd forintos megállapodást kötött a település útjainak, csapadékelvezető rendszerének és csomópontjainak megújítására.
2017.05.22
A Tolna megyei településen 4000 négyzetméteres üzemcsarnokot épít a Schäfer-Oesterle.
2017.05.21
Összesen tíz tolna megyei települést érint a Terület- és településfejlesztési operatív programban megvalósuló hat projekt.
2017.05.19
Az útügyi szabályozásban főszereppel bíró szervezet vezetésében elsőként jutott ebbe a pozícióba kivitelezői oldalról érkező szakember.
2017.05.19
Megtörtént a 250 hektáros területen kezdődő, 40 milliárdos beruházás alapkőletétele.
2017.05.19
Az épületenergetikai fejlesztést 215 millió forintos uniós forrásból hajtja végre az intézmény.
2017.05.18
A nettó kétmilliárdos beruházásban a környező utcák is megújulnak.
2017.05.18
A beruházás eredményeként egy forgalmas főút veszélyei alól mentesülnek a biciklisek.