2017.06.01
A hozzátartozó 40 éves átlagéletkorú járműállományt is lecserélik az elkövetkező 5-10 évben. A 2500 milliárdos útfejlesztés 80 százalékát már idén lefedhetik szerződések.
2017.06.01
A német alkatrészgyártó 8 ezer négyzetméteres üzeme szerkezetkész. A kisváros ipari parkjában 7 ezren fognak dolgozni, emiatt útfelújítást, elkerülő utat, oktatási fejlesztést is buszpályaudvar építését is tervezik.
2017.06.01
A rekonstrukció sikerrel adta vissza a műemléki és régészeti kutatások eredményeit, akárcsak az Eszterházyak korának hangulatát.
2017.05.31
Az új pálya elsődleges tesztelésekre szolgál, nem lesz versenytársa a zalaegerszegi tesztpályának. Az autóipari cég 14 200 alkalmazottal a legnagyobb ipari foglalkoztatóvá vált Magyarországon.
2017.05.31
Elkészültek a 2,4 milliárdos multifunkciós csarnok tervei, ami mellett kollégium és más kiegészítő létesítmények is létre jönnek.
2017.05.31
A lézerközpont körül kiépülő parkban startup cégek kapnak esélyt, elsőként egy inkubátorház épül fel.
2017.05.30
A Duna új hídja végre teret nyit a teherforgalomnak, emellett tehermentesíti a belvárost és tovább erősíti a magyarlakta Révkomárom kapcsolatát az anyaországgal.
2017.05.30
Először fordult elő, hogy egy cég két első díjat nyert ugyanabban az évben.
2017.05.29
A bepörgött építőiparban a gyors reagálás nagyon felértékelődött a kivitelező cégek szemében, a kérdés az, hogy ki tudja őket a leghatékonyabban kiszolgálni. A piacvezető magyar gyártótól megkaptuk a választ.
2017.05.29
Többek közt látogatóközpont, ökocentrum és egy jégkorszakot bemutató látványosság is felépül.
2017.05.29
A többek közt az építőipart is kiszolgáló mészhidrátüzem megépítése az első lépése volt a gyártás újraindításának.
2017.05.27
Utolsóként Hódmezővásárhely kötött fejlesztési megállapodást a kormánnyal: bővülő ipari park, megújuló középiskolák, 117 kilométernyi kerékpárút és új naperőmű park lesz az eredménye.
2017.05.26
A Strabag kivitelezésében Vác és Budapest között 13,4 kilométernyi útszakaszt bővítenek, a már meglevő 6,2 kilométernyi négysávos szakaszt felújítják. Az új M2-est 2019 őszén adják át.
2017.05.26
A felsőoktatási intézmény két épülete többek között új termekkel és laboratóriumokkal bővül a most indult fejlesztés során, mely a Modern városok program része.
2017.05.26
Felújítják az élményfürdőt és a sportuszodát, megújul a Szalki-sziget, a központban járási hivatali épületet alakítanak ki, továbbá középületeket, közterületeket újítanak fel.
2017.06.01
A kistarcsai fejlesztéssel már huszonötnél tart az egy éve indult oktatási infrastruktúra programban kivitelezett épületek száma.
2017.06.01
Idén kezdődik a XI. kerületi irodaház felfrissítése, a tervezésre és a kivitelezésre a DVM group csapatát választották ki. A környezetrendezés, a belsőépítészeti koncepció és a homlokzatfrissítés egyformán fontos szerepet kap a felújítás során.
2017.06.01
Jelentősen nőtt az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény iránt az év első négy hónapjának adatai alapján. A bankok az igénylések száma és a folyósított összeg terén is emelkedésre számítanak, a támogatást egyre többen új lakás vásárlásához igénylik.
2017.05.31
A Hajdú-Bihar megyei településen 2021-ig tízezer négyzetméternyi gyártócsarnokot hoz létre az autóipari cég. Az első épület már elkészült, és rövidesen 40 embernek ad munkát.
2017.05.31
Nemesnádudvar új csarnoka két község iskolásai mellett a helyi sportegyesületet és a lakosságot is kiszolgálja majd.
2017.05.30
Debrecenben épül fel az ötemeletes Forest Offices, amely LEED Gold minősítésre hajt és 22 ezer négyzetméternyi irodateret kínál majd.
2017.05.30
Hétfőn felavatták a koreai cég százmilliárd forintos beruházásban létrejött elektromosjármű-akkumulátor gyárát. Az üzem hatszáz új munkahelyet teremt.
2017.05.30
Az összesen egymilliárd forintos beruházásban nyolc cég kivitelezésében tizenhárom épület kap energetikai felújítást.
2017.05.29
Gyerekek rakhatták le az állatkert jövőre elkészülő elefántházának alapkövét vasárnap. A khmer templomvárost idéző létesítményt a Ferroép kivitelezi, öt elefánt elhelyezésére lesz alkalmas.
2017.05.29
Az ÉVOSZ elnöke az informatikai háttér és a szervezési kultúra terén is a javulás jeleit látja, további pozitívum az alvállalkozói lánc rövidülése.
2017.05.28
A népszerű kulturális központ kinőtte jelenlegi helyét, így a XII. kerületi polgármesteri hivatallal szemben kap teljesen új épületet.
2017.05.26
A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) ipari létesítmények kategóriában Nemzetközi Ingatlanfejlesztési arany fokozatú nívódíjjal ismerte el a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Királyegyházi Cementgyárát 2017. május 26-án, Andorrában.
2017.05.26
Felavatták a Sauska Borászat Építőipari Nívódíjának tábláját csütörtökön Villányban.
2017.05.26
Az önkormányzati tulajdonú rendelők rekonstrukciója mellett a Gyermekvárost is tovább fejlesztik.
2017.05.25
Három éve még az se volt biztos, hogy menthető az épület, ma már a belső felújítása zajlik.