2025.05.09, Péntek

Korábbi cikkeink

Háromszázötven munkahelyet hoz Bács megyébe egy élelmiszeripari nagyberuházás

2017.04.10

A Hunent 12,5 milliárd forintos zöldmezős építkezés keretében új baromfi-feldolgozó üzemet létesít Mélykúton.

Ilyen lett a felújított kaposvári állomás - képriport

2017.04.10

Bejártuk a ZÁÉV által műemlékvédelmi szempontok szerint felújított 118 éves épületet.

Bács-Kiskunban bővül, Szolnok megyében újonnan épül szennyvíztisztító

2017.04.08

Az NFP beruházásában közel 2500 háztartást kötnek be a szennyvízhálózatra Dunapatajon és Tiszaburán.

Tucatnyi rendelőt újít meg a fehérvári egészségügyi program

2017.04.07

A négyéves átfogó program érinti a háziorvosi, a gyermekorvosi, a fogászati és iskolafogászati ellátást, illetve a védőnői szolgálatot is.

Ezek a Békéscsabán tervezett legújabb fejlesztések

2017.04.07

Nyolcszázmillió forintból újítják fel az evangélikus templomokat, emellett három, csaknem 1,5 milliárd forint összköltségű pályázat beadásáról döntött csütörtökön a város közgyűlése.

Harminc áruházfejlesztést hajt végre idén a Spar

2017.04.06

Első a sorban a Zalaegerszegen most átadott hipermarket, emellett további 24 áruházat újítanak fel és 5 új üzletet nyitnak.

A Magyar Építő kivitelezi az új házelnöki rezidenciát

2017.04.06

A Balassi Bálint utcai patinás épület átépítése a Steindl Imre program részeként 2018 második felére valósul meg.

Egy hónap múlva indulnak Eger gyorsforgalmi bekötésének a munkái

2017.04.06

Az északi ütemre még keresik a kivitelezőt, a déli összekötő és az andornaktályai elkerülő viszont már májustól épül az M25-ös projektjében.

Korhű kávéházzal és színházi térrel újul meg a nyíregyházi Bencs-villa

2017.04.05

A 90 éves épületet uniós támogatásból újítják fel, a beruházás célja, hogy egy igazi művészeti alkotóteret hozzanak létre.

Dunaharasztiban épül fel Magyarország legnagyobb élelmiszeripari raktára

2017.04.05

A Coca-Cola HBC Magyarország 2 milliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres csarnok építésébe kezdett dunaharaszti központjában. A tárolókapacitások bővítését a folyamatosan növekvő kivitel tette szükségessé.

Megújul Kőszeg legismertebb műemléki épülete

2017.04.05

Könyvtár és kutatóközpont kap majd helyet a 93 millió forintos kormányzati támogatásból felújítandó sgraffitós házban.

Már keresik a tervezőt az új fővárosi vasúti megállókhoz

2017.04.04

Kelenföld és Ferencváros vasútállomásai között háromvágányosra fejlesztik a jelenlegi kétvágányos kapcsolatot.

Kínából Magyarországra hozza a termelést a magyar lámpagyártó

2017.04.04

1200 négyzetméteres üzemet adott át Kisbéren az Adrilux, melyet 2018-ra 7000 négyzetméteresre növel, 200 új munkahelyet teremtve.

Már megvan a tervezője az M4-es és az M8-as találkozási pontjának

2017.04.03

A Budapestet tehermentesítő M8-as és a fővárosból érkező M4-es gyorsforgalmi utak egy ötkilométeres közös szakasszal érik el Szolnokot.

Ezt a nyolc kiemelt beruházást viszi véghez Nagykanizsa

2017.04.03

Konferenciaközpont, sportcsarnok, versenyuszoda, idegenforgalmi központ és elkerülő út is épül a Zala megyei városban.

A Penta kivitelezésében újul meg Rákoscsaba centruma

2017.04.10

A téren többek közt zenepavilon épül, és egy egyedi irodalmi és zenei wifi-könyvtár is elérhető lesz.

Akadálymentessé válik a hűvösvölgyi villamosvonal

2017.04.09

A BKK Zrt. emellett számos egyéb fejlesztést és felújítást tervez a II., a VIII. és a X. kerületben.

Átadták a 155 milliárd forintos gumiabroncsgyárat Gyöngyöshalászon

2017.04.07

A Market által felépített gyárban személyautó-, teherautó- és buszabroncsokat termel európai és nyugat-ázsiai piacokra az Apollo Tyres. A cég elnöke szerint a világ legkorszerűbb gumiabroncsgyára jött létre Gyöngyöshalászon.

Lakatlan épületből fejleszt munkásszállót Tatabánya

2017.04.07

A közel félmilliárd forintos beruházásban 200 férőhelyes szállás jön létre nem messze a központtól és az ipari parktól.

Turisztikai beruházásban újul meg Mosonmagyaróvár 400 éves vára

2017.04.07

Részlegesen felújítják a vár homlokzatát, rendezvény- és kiállítótereket, interaktív vártörténeti tárlatokat alakítanak ki. A projekt a soproni, nagycenki, fertődi, csornai és pannonhalmi fejlesztésekkel együtt bővíti Győr-Moson-Sopron megye turisztikai láncolatát.

A Clark Ádám tér és a hídfők is megújulnak a Lánchíd projektjében

2017.04.06

Két hónap múlva kezdődik a legrégibb fővárosi híd és a Váralagút átfogó felújítása, kiderültek a beruházás részletei.

Új épülettel, benne kápolnával egészül ki egy nyíregyházi katolikus óvoda

2017.04.06

A Szent Imre Óvoda kapacitása a 175 millió forintos építkezés után a duplájára nő.

Még idén 13 ezer négyzetméterrel bővül Győr gépjárműipara

2017.04.06

Immár negyedik győri gyárát építi a Dana. A több mint 14 milliárd forintos fejlesztés őszre készül el, a fogaskerékgyártás pedig januárban indul.

Rég látott forgalommal nyitott a Construma

2017.04.05

Közel 700 építőipari cég, több mint 40 ezer négyzetméteren mutatja meg magát a régió legjelentősebb építőipari kiállításán.

Bővítette Vas megyei üzemét a magyar patrongyártó

2017.04.05

A Liss 3600 négyzetméteres csarnokot épített, ahol modern technológiát telepít és 45 új embernek ad majd munkát.

Évi 400 elektromos buszt állít elő a Komáromban épült üzem

2017.04.04

A 6,2 milliárd forint értékű beruházásban több mint 66 ezer négyzetméteres gyár jött létre a volt festőüzem területén.

Hét nyírségi egyházi intézmény kap energetikai felújítást

2017.04.04

Épületenergetikai fejlesztések kezdődnek 250 millió forint pályázati forrásból a Nyíregyházi Egyházmegye görögkatolikus intézményeiben.

Elkezdődött a győri kutatóközpont építése

2017.04.04

A Westbau és az Euro Generál által kivitelezett projekt járműipari innovációs programoknak ad hátteret.

Madárparadicsom és látványos kirándulóhely jön létre a Kiskunsági Nemzeti Parkban

2017.04.03

A park igazgatósága 300 millió forintot nyert a Péteri-tó eredeti mederalakulatának helyreállítására, mely több száz állatfajnak, köztük számos védett madárnak teremt biztonságos élőhelyet.

Felavatták Kozármisleny korszerűsített futballstadionját

2017.04.03

Az elkészült stadion kétezer ember befogadására alkalmas. A városban további sportfejlesztéseket terveznek, például uszoda is épülhet.