20 millió kilométert tettek meg az elmúlt 4 évben összesen a metrófelújítás miatt üzembe helyezett pótlóbuszok. Ebből az újabb videoból kiderül, milyen infrastrukturális feltételeket kellett biztosítani a rekonstrukció idejére.
Elengedhetetlen, hogy az M3 metróvonal felújítása idején zavartalan legyen a metrót helyettesítő közösségi közlekedés. A SWIETELSKY Építő Kft. nem csak a középső szakasz kilenc megállóján dolgozik, hanem a rekonstrukcióhoz kapcsolódó felszíni, forgalomtechnikai munkákat is végzi.
A metrófelújítás érdekességeiről szóló adatvizualizációs sorozat korábbi részeiben már beszámoltunk az ötven éves metró történetéről, érdekességeiről, valamint arról is, hogy hogyan lélegzik a rendszer. A mostani, harmadik részből pedig az is kiderül, hogy
a felújítás alatt összesen 407 kilométernyi sárga burkolati jelet ragasztottak le, amivel csaknem végig lehetne jelölni a Duna teljes magyarországi szakaszát. Megtudhatjuk, hány ezer négyzetméter burkolatot javítottak eddig és még sok más érdekességet, amiről így talán még sohasem hallhattunk.
Az infrastruktúrát és az állomásokat is érintő felújításnak köszönhetően 2023 tavaszán szinte egy új metróvonalat kaptak vissza a budapestiek és a fővárosba látogatók a SWIETELSKY Építő Kft., a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. és a STRABAG kivitelezésében.
Egy hónapon belül véget érnek a munkák a STRABAG kivitelezésében.