2017.06.09
Elérte legmagasabb pontját a 24 ezer négyzetméteres Ericsson Ház, amely a Wing Zrt. fejlesztésében és a Strabag kivitelezésében épül fel a XI. kerületben.
2017.05.23
A több mint 70 milliárdos szegedi beruházásban 24,5 ezer négyzetméteres, öt épületből álló komplexum jött létre. A környezetében ipari park és inkubátorház épül, emellett többmilliárdos közlekedési fejlesztést hajtanak végre.
2017.04.21
A martonvásári beruházás által többek közt a klímaváltozás miatt szükségessé vált agrárkutatások valósulhatnak meg a jövőben.
2017.01.31
Tollkarton és tollfa névre keresztelték a K+F projekt keretében létrejött hő- és hangszigetelő termékeket, melyek jelentős környezeti terheléstől mentesítenek.
2017.01.17
Elkészült a Humán Tudományok Kutatóháza Budapesten, melybe négy kutatóközpont költözik. Az idén összesen további hét MTA épület újulhat meg illetve jöhet létre országszerte.
2016.11.16
A geotermikus energia optimális hasznosítását kutatja két cég 1,7 milliárd forintos, két évig tartó projekt keretében. A hatékonyság növelése mellett a beruházások környezeti terhelését is csökkenteni szeretnék.
2016.07.18
Mezőgazdasági ipari park és látogatóközpont is lesz a Tudományos Akadémia Fejér megyében épülő Agrár-Innovációs Centrumában. A fejlesztés összköltsége csaknem 10 milliárd forint.
2016.05.06
A projekt első ütemében Magyarország egyik legmodernebb, leginnovatívabb irodaháza jön létre kutatás-fejlesztési központként a Rákóczi-hídnál.
2017.05.31
A lézerközpont körül kiépülő parkban startup cégek kapnak esélyt, elsőként egy inkubátorház épül fel.
2017.05.19
Megtörtént a 250 hektáros területen kezdődő, 40 milliárdos beruházás alapkőletétele.
2017.04.19
A vasúti, közúti és légi szállítási útvonalak csatlakozásánál létrejövő konténerterminálon kívül K+F központ és egy fél megawattos napelempark is biztosan létrejön.
2017.01.26
A cég a kockázatmenedzsment fejlesztésén és a hídépítési hibák minimalizálásán dolgozik egy GINOP pályázat keretében.
2016.12.05
Három új épület jön létre az egyetem területén, a fejlesztés a járműipari innovációs programoknak létesít hátteret.
2016.10.25
A Széchenyi 2020 program keretében mintegy 204 millió forintot nyert a Continental Automotive Hungary Kft. Az összeget ipari kutatásra, járműdinamikai és közlekedésbiztonsági fejlesztésre fordítják a cég veszprémi telephelyén.
2016.05.20
Az ELI kutatóközpont épülete majdnem kész, az innovációs parkot Szeged úthálózatába is bekötik. A 70 milliárdos projekt sok magyar szakembert hazacsábíthat.
2016.05.02
A 2020-ig befektetni kívánt összeg a GDP 1,8 százalékát jelenti, amivel Magyarország az EU-átlag közvetlen közelébe kerül.