2016.03.30
A ZÁÉV és a Laterex elkészült a Kaposi Mór Oktató Kórház 15 milliárd forintos felújításának utolsó elemével. Az uniós nagyprojektté nyilvánított kaposvári beruházásban 40 ezer négyzetméter alapterületű tömbkórkáz épült, 41 ezer négyzetméternyi épületet bontottak le, vagy adtak át más célú hasznosításra.
2016.02.02
Szombathelyen 8600 fős focistadion és multifunkciós sportcsarnok épül két kézilabdapályával, birkózó, ökölvívó és konditeremmel. A klub mind a 12 szakosztálya otthonra lel, továbbá sportmúzeum és szurkolói shop is létesül. A tervek szerint a szabadidős és élsportok mellett a koncertek és családi programok teret kapnak.
2016.01.18
A zalaegerszegi központú cég a győztes ajánlatnak köszönhetően másfél milliárd forintos beruházást hajt végre a balatonboglári sportközpontban.
2015.11.16
A Hidegkuti Nándorról elnevezett futballstadion kiviteli terveinek elkészítésére és kivitelezésére kiírt tendert a Z-W MTK Konzorcium nyerte, amelynek a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. a tagja. A hétfői alapkőletétel után az aréna 6,31 milliárd forintért épül fel, a lelátón 5322 ülőhelyet alakítanak ki, a munkálatok a tervek szerint legkésőbb jövő augusztus 31-ig befejeződnek.
2016.03.16
A hajrához ért a ZÁÉV és a Laterex a veresegyházi katolikus templom építésében. A templomon kívül parkrész, dísztér, parkoló is létesül, a közvilágítást pedig felújítják. Az egymilliárdos beruházást az indokolta, hogy a Budapest vonzáskörzetében fekvő város lakossága közel megduplázódott 17 év alatt, és a hívek nem fértek el a régi templomban.
2016.01.28
A kivitelező ZÁÉV Zrt. csütörtökön elkezdi, és várhatóan decemberben fejezi be az 1,25 milliárdos beruházást. 11 200 férőhelyes nemzetközi szintű stadion épül.
2015.11.18
A Palatinus 2015 Konzorcium nyerte a Palatinus strandfürdő műemléki rekonstrukciójára, felújítására és átalakítására kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést. A beruházás fő célja a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése, az átalakítások után a margitszigeti strand egész évben nyitva állhat.