2024.04.17, Szerda
Keleti elkerülőt kap Debrecen, aláírták a szerződést
Illusztráció

Keleti elkerülőt kap Debrecen, aláírták a szerződést

dehir.hu, magyaqrepitok.hu

2023.12.27. 14:15 - Szabó Ákos

A déli elkerülő folytatásaként valósítják meg az utat, 21 kilométernyi új pálya építésére készülnek fel, illetve a pontos nyomvonal kijelöléséhez vezethet majd a most megkötött megállapodás. Számos más fejlesztésről is szó esett az ünnepélyes eseményen.

Hirdetés

Fontos lépés történt Debrecen életében, aláírták közvetlenül az ünnepek előtti utolsó munkanapon a város keleti elkerülőjének első szerződését. Mint a dehir.hu beszámol róla, Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) helyettes államtitkára Lakits Györggyel, a közbeszerzésen nyertes konzorciumot vezető Utiber Kft. ügyvezetőjével szignálta közösen a megállapodást. A konzorciumban részt vesz még a Pannonway Építő Kft. és az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt., mint ahogy azt az uniós közbeszerzési értesítő is megerősíti. A három cég összesen nettó 490,61 millió forint értékben dolgozik majd.

A mérnökcégek feladatai a tanulmányterv elkészítése, közúti biztonsági hatásvizsgálat elvégzése és környezeti hatástanulmány összeállítása, illetve végül, de nem utolsó sorban a környezetvédelmi engedély megszerzése. Minderre 20 hónapja van a konzorciumnak.

A legkevesebb 20,9 kilométer hosszúra tervezett elkerülő a 47-es és a 354-es főutak között fut majd, összesen 20,9 kilométer hosszan, 7 csomóponttal, 2x1 sávos kialakítással, új nyomvonalon.

A tanulmányterv elkészülte után válik majd lehetővé a fejlesztés fizikai megvalósításához szükséges kiviteli tervek kidolgozása is, ezt követően kezdődhet el az útépítés.

 

 

Debrecen növekedésének megfelelő fejlesztéssorozat zajlik

Pántya József az ünnepélyes aláíráson elmondta: ahogyan Debrecen gazdasága egyre inkább fejlődött, nagyobb figyelem fordult a közlekedésfejlesztési terveire is. Az elmúlt időszakban az Építési és Közlekedési Minisztérium tizenkilenc közbeszerzést indított el a debreceni közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, melyeknél legkésőbb 2024 első negyedévében köthetik meg a szerződést. A közbeszerzések között vannak tervezési és kivitelezési tenderek is – mutatott rá.

A helyettes államtitkár a tervezési projektek ékkövének nevezte a debreceni keleti elkerülő út előkészítését és hozzátette: itt meg kell találni azt a nyomvonalat, mely alkalmas társadalmi, környezetvédelmi, civil és örökségvédelmi szempontból, és mindenkinek megfelelő.

 

Így folytatódnak az építkezések

A minisztérium képviselője felsorolt számos projektet:

  • a 35-ös főút négysávosításának előkészítését Debrecen és Józsa között,
  • a józsai északi elkerülő utat, a Füredi és Böszörményi út csomópontjának fejlesztési terveit,
  • a 481-es főút egy szakaszának négysávosításának tervezését,
  • a 47-es főút négysávosítását Debrecen kivezető szakaszán,
  • a Homokkerti és a Vágóhíd utcai felüljárók fejlesztésének előkészítését,
  • a Nyíl utca négysávosításának tervezését,
  • a Kassai út fejlesztését az Árpád tér és a 471-es főút között.

Ezek mellett a tárca kivitelezési közbeszerzést írt ki öt debreceni csomópont fejlesztésére és a Domokos Márton út folytatására is.

A helyettes államtitkár folyamatban levő projektről is beszélt: elmondta, hogy

készül a tanulmányterv a 4-es főút Debrecen és Nyíregyháza közti szakaszának négysávosítására, mely márciusra elkészül. Ezzel a fejlesztéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, lendületből szeretnék folytatni, s mihamarabb kiírni a közbeszerzést a kiviteli tervek elkészítésére.

ÚtépítésÉpítési és Közlekedési MinisztériumUtiber Kft.Pannonway Építő Kft.Uvaterv Zrt.elkerülő útútépítésDebrecen

Hírlevél

Hirdetés