2024.10.08, Kedd
Két belvárosi metrómegállón is nagyobb sebességre kapcsolhatott a munka
mti

Két belvárosi metrómegállón is nagyobb sebességre kapcsolhatott a munka

magyarepitok.hu

2020.03.09. 09:54 - Szabó Ákos

A Ferenciek terét és az Arany János utcát is lezárták, hogy a középső szakasz felújítása minél hatékonyabban haladhasson előre.

Hirdetés

Már március 7-én szombaton átadta a beruházó BKV Zrt. a kivitelező Swietelsky Kft.-nek a fővárosi hármas metró két fontos állomását, a Ferenciek terét és az Arany János utcát, de mivel hétvégén metrópótló buszok közlekednek a szerelvények helyett, a metrózókat közvetlenül ma érintette először a változás.

 

1976-ban készült el, most kap teljeskörű felújítást a Ferenciek tere

A Ferenciek terén 1976-ban készült el az állomás, míg az Arany János utcai megállót 1981 végén adták át (az állomás történetéről, jelen állapotáról és jövőjéről szóló cikkünket itt olvashatják), így a teljeskörű felújítás igencsak időszerű.

Azzal, hogy a BKV Zrt. a két állomást átadta a Swietelsky Kft.-nek a  3-as metró déli szakaszának rekonstrukciójával párhuzamosan, a belvárosi szakaszon is intenzívebb szakaszába lép az állomások felújítása, a korábbi előkészítő munkálatok után.

 

A belvárosi állomásokat más közösségi közlekedési eszközök váltják ki

A metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik.

 

 

Csupán annyi változás történt, hogy az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson megállás nélkül haladnak mától át a szerelvények. A két állomás környéke sűrűn járó belvárosi felszíni járatokkal - a megszokottnál gyakrabban induló 2-es villamossal, a kiskörúti járatokkal és a Rákóczi úti autóbuszokkal - továbbra is elérhető marad.

 

Így halad a metrófelújítás

Az M3-as metró három projektben kivitelezett felújításában a déli, Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 2019 áprilisában kezdődött el a munka: az állomásokat itt a Strabag újítja fel. A korábban már revitalizált északi szakaszt tavaly márciusban adták át, itt hat állomást modernizált a Strabag Építőipari Zrt.

A középső szakaszon a tervek szerint 2020 júliusától a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés.

M3-as metrómetrófelújításSwietelsky Magyarország Kft.M3-as metrómetrófejlesztésFerenciek tereArany János utca

Hírlevél

Hirdetés