Az 5. blokk után immár a 6. blokk is fókuszban: 63 kilométernyi autópálya-építés földmunkáját végzik el.
Újabb fontos fázis indult el a Paks II. Atomerőmű építésében: március 18-án megkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kialakítása – olvasható a beruházás honlapján. Ennek során közel félmillió köbméter földet termelnek ki, 23 méter mélységű, 150 méter széles és 190 méter hosszú munkagödört kialakítva. A kezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel, a folyamat 2026 végéig tart.
A Paks II Zrt. híre szerint a terület-előkészítés során – beleértve a teljes terület talajvíz szintjéig történő mélyítését és a két munkagödör kialakítását – összesen 3,5 millió köbméter föld kitermelésére kerül sor. Ez a földmennyiség 63 kilométernyi autópálya-építés földmunkájának felel meg.
A munkaterület szomszédságában, az 5. blokki nukleáris sziget szekciókra osztott területén eközben egymásra épülő fázisokban halad az alaplemez kivitelezése. Egymás mellett zajlik a különböző területek szerelőbetonozása, a szerelőbeton szigetelése, illetve földelőhálózása, a vasszerelés és az alaplemezszakaszok betonozása az ún. organizációs terv alapján.
Utóbbi folyamatról nemrég egy látványos videóval is beszámoltunk.
Négy évtizedes tapasztalattal, mérnöki szemlélettel és komplex minőségbiztosítással valósít meg családi házakat és ipari beruházásokat a vállalat.
Idén április 16-án várja az építőipar képviselőit az ÉVOSZ Médiatagozat marketingkommunikációs konferenciája.