2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

750 milliárd forintnyi útépítési szerződést köthet idén a NIF

2017.12.13

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a Magyar Közút évértékelőjén kiderült: több mint 220 ezer tonna aszfaltot használtak fel a hazai utak karbantartására és felújítására 2017-ben.

Már a hatodik szintnél jár a budai óriásirodaház építkezése

2017.12.13

A Market kivitelezésében készülő HillSide Offices egy hónapon belül szerkezetkész lesz.

Óriásberuházásba kezd Székesfehérváron a Videoton

2017.12.12

A cég történetének legnagyobb fejlesztésével egy 20 ezer négyzetméteres új létesítményt alakítanak ki.

Felújítják Fót híres romantikus stílusú plébániatemplomát

2017.12.12

A Pest megyei városban a több mint 150 éves egyházi műemléképület rekonstrukciója mellett egy új katolikus óvodát is felépítenek.

2019 tavaszára fontos közúti összeköttetést kapnak a győriek

2017.12.11

A Strabag már elkezdte a földmunkákat az 1-es és a 14-es út közötti kapcsolatot megteremtő bekötőúton.

Már csak a befejező munkálatok maradtak a dél-balatoni vasútberuházásban

2017.12.11

Eddig összesen 80 gyalogos és 25 közúti átjáró épült át a déli parton. A Kaposvártól a Balatonig tartó menetidő 30 százalékkal csökken.

Harminc éves ötletet valósít meg Szombathely jégcsarnoka

2017.12.09

A 60x30 méteres pályával és 450 fős lelátóval épülő csarnok négy sportágnak is otthont ad a tervek szerint.

Kiemelkedő egyéni teljesítményeket ismert el az ÉVOSZ

2017.12.08

A pénteki ünnepi évzárón a Lechner Ödön Díjakat, valamint négy további rangos kitüntetést is átadtak az építőiparban áldozatos munkát végzőknek.

Így profitál a közép-európai expanzióból a magyar építőipari gyártó

2017.12.08

A Masterplast számára meghatározó magyar, lengyel, szlovák és román piac tartósan növekedik, erre alapozva a társaság megcélozta a 34 milliárdos árbevételt.

Így épül tovább az M44-es

2017.12.07

A gyorsforgalmi út Nagykőrösnél fog csatlakozni az M8-ashoz, a most meghirdetett 10 kilométeres Tiszakürt és Lakitelek közötti szakaszon egy több mint 500 méter hosszú hidat is kialakítanak.

Ezek a cégek újítják fel a Károli Egyetem neobarokk palotáját

2017.12.06

A WHB az Épkar és Build It végzik el a több mint százéves Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes rekonstrukcióját.

Megvan a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezője

2017.12.05

Az uniós nemzetközi pályázaton nyolcan adtak be pályaművet a tízezer szurkoló befogadására képes centrum terveire.

20 hektárnyi új iparterületet nyit meg a HE-DO és a Penta Egerben

2017.12.05

A kivitelezés már megkezdődött a milliárdos projekten, a szerződésben leírt határidő előtt tervezik a fejlesztés átadását.

Teljessé válik az M35-ös és az M3-as hiányos csomópontja

2017.12.04

A Nyíregyháza felől érkezőknek lehetővé válik Debrecen felé közlekedni az autópályán, és ellenkező irányban is kialakul a kapcsolat.

Ötven éve várt árvízvédelmi beruházás rajtolt el Szombathelyen

2017.12.04

A Szabadics Zrt. és a Meliorációs Kft. közel fél kilométernyi gát kialakításával hoz létre egy 44 hektáros víztározót, melynek elkészültével teljes értékűvé válik Szombathely árvízvédelme.

Bravúrt hajtott végre az A-Híd az érdi felüljárók kivitelezésekor

2017.12.13

A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.

Ezzel a projekttel javult a ferihegyi áruszállítás hatékonysága

2017.12.12

Az A-Híd bonyolult körülmények között sikeresen fejlesztette tovább a reptér iparvágány hálózatát.

Így kezdődik el Nyíregyházán az intermodális csomópont fejlesztése

2017.12.12

A kelet-magyarországi városban a vasúti megálló bővül ki P+R parkolóval, új autóbuszmegállóval és mélygarázzsal egy többmilliárdos fejlesztéssel.

Vízilabdameccsel avatták fel a szombathelyi Fedett Uszoda új épületét

2017.12.12

A nemrég felújított létesítmény a beruházás második szakaszában új edző- és sportmedencét is kapott, a munkálatokat a ZÁÉV végezte el.

Verhetetlenné vált az autóval szemben a Berlin-München vasútvonal

2017.12.11

Négymillió tonna betont használtak fel, 63 kilométernyi alagút épült, a menetidő hatról négy órára csökkent. A személy- és tehervonatok sebességkülönbsége miatt 20 kilométerenként előző pályaudvarok épültek.

Folytatódik az érdi záportározó tó építése

2017.12.10

A Duna Aszfalt a korábban megkötött mélyépítési keretszerződés alapján fejleszti a település csapadékvíz elvezetését.

Ezek a létesítmények 2017 Építőipari Nívódíjasai

2017.12.08

Összesen 11 projektet részesített Nívódíjban a Bíráló Bizottság, emellett 3 részére elismerő Oklevelet adott ki.

Új szárnnyal bővül a Hűvösvölgy 80 éves kórháza

2017.12.08

A Szent Ferenc kórházat fejlesztő több mint 3 milliárd forintos beruházás a Market Építő Zrt. kivitelezésében valósul meg, 1800 négyzetméteres új tömböt alakítanak ki.

Új turistaszállás fogadhatja a Duna-Dráva Nemzeti Park látogatóit

2017.12.07

Az egy év múlva elkészülő, ötven férőhelyes létesítmény 300 millió forintból épül fel.

120 éves épületét újítja fel egy budai iskola

2017.12.06

A fővárosi Szent Gellért Gimnázium egy új épületszárnyat is létrehoz egy régi összekötő szárny helyén.

26 kilométeren újul meg a Debrecent az Érmellékkel összekötő főút

2017.12.06

A jelentős forgalmat bonyolító 48-ason az uniós normáknak megfelelő burkolaterősítést végeznek.

Már át lehet kelni a Mosoni-Duna hídon

2017.12.05

Felkerült rá a pályalemez: hamarosan átadják a forgalomnak a 813-as főút befejező szakaszát, melynek a híd is részét képezi.

Új szigetcsépi alállomás javítja Pest megye energiaellátását

2017.12.05

Elsősorban a főváros agglomerációját szolgálja ki a Mavir hálózatának új eleme, melynek kivitelezésében az A-Híd is részt vett.

Ezek a beruházások fejlesztik tovább a Budapest-Pécs vasútvonalat

2017.12.04

A Kelenföld-Százhalombatta szakasz után Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti vasútvonal is korszerűsödik, a közbeszerzés már túl van az ajánlatok elbírálásán.

Áldatlan állapotokat szüntet meg Csökmő új óvodája

2017.12.04

A zöldmezős beruházásban három csoportszoba, étkező, melegítőkonyha, tornaszoba és iroda épül uniós forrásból.