2024.10.23, Szerda

Keresés: 8

Megkezdődött a munka a Néprajzi Múzeum látványos épületén

2018.02.03

A Market és a Bohn Mélyépítő kivitelezésében rajtolt el a Liget Budapest Projekt részét alkotó építkezés javarészt a földfelszín alatt megvalósuló első fázisa.

Ezeket a közép-magyarországi utakat újítja meg a Magyar Közút

2018.02.02

Az EuroAszfalt, a Soltút, a Colas, a Strabag és a Swietelsky hajtja végre a Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém és Pest megyét érintő 1,8 milliárdos útfelújítást.

Több mint 80 kilométer szennyvízvezeték épül Délnyugat-Magyarországon

2018.02.02

A Szabadics Zrt. kivitelezésében két szennyvíztisztító telepet bővítenek ki és 1613 háztartást kötnek be a csatornahálózatba egy közel 5,5 milliárd forintos fejlesztésben.

15 ezer négyzetméteres borközpont születik Budafokon

2018.02.01

Az egykori Törley csarnokban és az Oroszlános udvarban megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a Kárpát-medence akár 400 pincészete is egy helyen mutatkozhat be.

Észak-Magyarországon is indul az útfelújítási program

2018.02.01

A HE-DO, a KM Építő Kft., a Colas és a Swietelsky tíz útszakaszt újít fel Heves, Nógrád és Borsod megyében, több mint 1,8 milliárd forintból.

Így húzza a szolnoki bútorgyártást a lakásépítési dömping

2018.02.01

A Leolux most átadott csarnokában 2021-re 62 százalékkal nő az előállított kanapék száma.

Modern eszközökkel növeli aszfaltgyártási kapacitását a HE-DO

2018.01.31

Abasáron és Salgótarjában is új eszközöket telepít a vállalat egy GINOP pályázaton elnyert támogatásból, a fejlesztés az újrahasznosításban is előrelépést hoz.

Kerékpárút és kisvasút épül Zalában

2018.01.31

Több mint 300 millió forintból alakítják ki Letenye és két horvát település kerékpáros kapcsolatát, valamint milliárdos beruházással fejlesztik a zalai kisvasutat is.

Teljessé vált a Szeged és Baja közötti 100 kilométeres bicikliút

2018.01.30

A Duna Aszfalt elkészült az 55-ös főút utolsó hiányzó szakaszának fejlesztésével.

Közel milliárdos beruházással fejlesztik a szigetvári kórházat

2018.01.30

Egy 70 ezer ember egészségügyi ellátásáért felelős intézmény lehetőségeit bővítik összesen 810 millió forintból.

A Hungaroring elérését is megvalósítja a gödöllői HÉV fejlesztése

2018.01.29

Rövidesen elkészülnek az engedélyezési tervek a többek közt a HÉV és a 2-es metró összekötését megvalósító projektben.

Ezek az utak újulnak meg a Dél-Alföldön

2018.01.29

Mintegy 30 kilométernyi utat újít fel és modernizál a Duna Aszfalt, a Hódút, a Soltút és az Euroaszfalt Magyarország délkeleti régióiban.

Zöld városrészt épít az HB Reavis az Árpád-híd lábánál

2018.01.27

A hatalmas fővárosi projektben több mint 15 teniszpályányi zöldterülettel körülvéve építenek fel egy 136 ezer négyzetméternyi irodaparkot, a földmunkák látványosan haladnak.

Több száz éves templomot újítanak fel a premontreiek

2018.01.26

A szerzetesrend emellett iskolákat és idősgondozási központot újít fel és egyéb szociális beruházásokat is finanszíroz egy közel 10 milliárd forintos állami támogatásból.

Új emeletet kap a fővárosi Bolgár Művelődési Ház

2018.01.26

Közel 300 millió forintot fordítanak a ferencvárosi kulturális intézmény fejlesztésére.

A Market már a nyáron átadja a Hillside Offices-t

2018.02.02

Szerkezetkész a BAH-csomópont közelében, a MOM Park mellett épülő 22 ezer négyzetméteres komplexum.

Milyen technológiai újítások várnak az építőiparra 2018-ban?

2018.02.02

Az építőipar főbb trendjeit a dán GenieBelt projektmenedzsment szoftverfejlesztő cég szakmai oldala foglalta össze.

Utolsó szakaszába ért a dél-balatoni vasút felújítása

2018.02.02

A téli leállás után újraindult a munka Fonyód és Balatonszentgyörgy között. A felújítás ősszel ér véget, de nyáron már nem lesznek zajjal és menetrendi korlátozással járó feladatok.

Világszínvonalú táncművészeti központot alakított ki Budapesten a Laterex

2018.02.01

A Táncművészeti Egyetem zuglói campusán egy 1,2 milliárd forintos beruházás során készült el egy közel 2700 négyzetméteres oktatási központ.

Lezárult a HÉV-et a metróval összekötő fejlesztés első közbeszerzése

2018.02.01

A nyertes feladata a négy évvel ezelőtt készült tanulmánytervek átdolgozása, illetve a gödöllői HÉV-vonal új hibridjárművére vonatkozó típusengedélyek megszerzése.

Teljesen megújul Gyömrő szakrendelője

2018.01.31

332 millió forintból fejlesztik a Pest megyei város egészségügyi központját.

Újabb tram-train projektelemhez keresik a kivitelezőt

2018.01.31

A szegedi Rendező pályaudvaron karbantartó csarnokot hoznak létre a járművek számára, a kivitelező kiválasztása tavasszal várható.

A Duna Aréna a minta a párizsi olimpiai uszoda felépítéséhez

2018.01.31

A 2024-es olimpia szervezőbizottsága Budapesten járt, hogy részletesen tanulmányozhassa a Market Építő Zrt. által rekordidő alatt kivitelezett versenyuszodát.

Megújulnak az Észak-Alföld összekötő útjai

2018.01.30

Közel 2 milliárd forintos, kilenc út tizenegy szakaszát érintő rekonstrukció indul a Ke-Víz, a Zemplénkő, az EuroAszfalt és a Swietelsky kivitelezésében.

Itt tart a 3-as metró felújításával a Strabag és a Swietelsky

2018.01.29

Az északi szakasz alagútjában folyamatosan bontják a jobb oldali vágányokat, az állomásokon szintén a bontási munkák zajlanak. A többi szakasz közbeszerzése hamarosan megjelenik.

Három megyét érintő útfelújítás indul a Dunántúlon

2018.01.29

A Duna Aszfalt, a Strabag és a Swietelsky kivitelezésében újulnak meg elsősorban összekötő utak.

Egyre több lábon állva is ragaszkodik a gyökereihez a Penta

2018.01.28

Pánczél Ottó Péter, a Közép-Magyarországon számos fejlesztést elvégző, mind közterületi munkákban, mind csatornázásban óriási tapasztalattal rendelkező cég ügyvezetője mondta el lapunknak a vállalat filozófiáját és terveit.

Irodaépületből lesz oktatási központ a fővárosban

2018.01.26

3,6 milliárd forintból kap 4500 négyzetméteres új otthont a Gyermekek Háza alternatív oktatási program, melynek keretében gimnáziumi tagozat is indul.

Gyártócsarnokkal bővült egy családbarát számítástechnikai cég Tatán

2018.01.26

A német MooWa 3200 négyzetméteres új üzemet épített, hogy kiszolgálhassa kibővült tevékenységi körét.

Hamarosan átadják a törökbálinti tüdőkórház új épületét

2018.01.26

Az évente tízezer embert gyógyító intézmény új egységét modern diagnosztikai eszközökkel szerelik fel.