2025.06.17, Kedd

Keresés: tartó

Olajfúrótoronyból átalakított kilátótornyot adtak át Nagykanizsán

2018.03.22

A Csónakázó-tó mellett álló látványosság a Dunántúl legmagasabb kilátója, szerkezete csaknem 100 tonnát nyom.

Új uszodát és élményfürdőt kap Baja

2018.03.20

A projekt első lépésében a Petőfi-szigeten 50 méteres versenymedencével épül új uszoda a régi közelében.

Évi ötvenmillió gumiabroncshoz gyárt alapanyagot Tiszaújváros új üzeme

2018.03.19

A Mol Petrokémia most átadott szintetikus gumigyárában az egyik legkeresettebb vegyipari termék előállítása zajlik.

Működik az összefogás! – ezt üzente az IDEA Conference 2018

2018.03.13

Rengeteg olyan projekt és lehetőség van most a mérnökszakmában, amit egyedül lehetetlen megvalósítani. A szükséges együttműködés jó példáját adta a kecskeméti IDEA mérnökkonferencia, mely az egyik meghívott nemzetközi sztármérnöke szerint a világon bárhol megállná a helyét.

Száz éves műemléképületben működő gimnáziumot újítottak fel Tatán

2018.03.13

A Bláthy Ottó Szakgimnázium kollégiuma és tantermei is megújultak, illetve napelemes kiserőművet is felszereltek az oktatási intézmény legfelső szintjén.

Elrajtolt az építkezés az M30-as Miskolc-Tornyosnémeti szakaszán

2018.03.12

A Miskolc és Kassa közötti autópálya-kapcsolat hazai szakaszát megvalósító 57 kilométeres útépítést a Strabag-csoport, a Colas-csoport, illetve a Duna Aszfalt és a Hódút kivitelezi.

Így növelik a katasztrófavédelem hatékonyságát

2018.03.10

Új logisztikai csarnokot építenek Budapesten az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kapacitásainak bővítésére.

Átadták Várpalota régen várt elkerülő útját

2018.03.09

A 9,4 kilométeres, 2x2 sávos útszakaszt a Dömper a Subterra-Raab és a Pannon-Dobrastav építette meg.

Elindult az M8-ast az osztrák határig meghosszabbító építkezés

2018.03.08

Az autóút mintegy 30 kilométeres új szakaszát a Duna Aszfalt, illetve a Mészáros és Mészáros Kft. konzorciuma kivitelezi.

Hatalmas bevásárlóközpontot épít Tatán a Spar

2018.03.08

Az új nagyáruházban számos más cég üzlete is helyet kap, a fejlesztést 4,2 milliárd forintból alakítják ki.

Indul az M3-as utolsó szakaszának az előkészítése

2018.03.07

A Vásárosnamény és az ukrán határ közötti 25 kilométeren többek közt a nyomvonal megállapításához szükséges dokumentáció lesz a nyertes konzorcium feladata.

Az egyik legkomolyabb kihívás következik a Puskás-stadionban

2018.03.06

A vasbetonszerkezet feszített tempójú építése mellett az acél tetőszerkezet kivitelezésének megkezdése is közeleg a nemzeti futball aréna építkezésén, melynek legjelentősebb feladatai külön szekciót kapnak az eheti kecskeméti IDEA 2018 mérnökkonferencián. Ráhangolódásként a projektigazgatóval jártuk körbe a legizgalmasabb kérdéseket.

Innovációra és együttműködésre sarkallja a mérnököket az IDEA Conference

2018.03.03

Inspirációt hoznak a jövő újítói számára azok a neves szakemberek, akik a március 8-9-én Kecskeméten megrendezendő konferencia keretében adnak elő. Folytatjuk az őket bemutató sorozatunkat.

Tizenkét Pest megyei település egyházi épületei újulnak meg

2018.03.02

A legnagyobb támogatást a váci Szent Kereszt ferences templom kapja, ahol egy speciális nevelési intézmény is megkezdi működését.

Ilyen lett a belváros egyik legkülönlegesebb irodaháza

2018.02.27

Bemutatjuk az art deco transzformátorházból kialakított, 2600 négyzetméteres MI9-et.

Duplájára nőtt a megújult sióagárdi híd teherbírása

2018.03.21

A Tolna megyei településen hamarosan egy új hidat is építenek, valamint további útfelújítás indul.

Már az M44-es keleti végén is folyik az útépítés

2018.03.20

Az új nyomvonalon épülő gyorsforgalmi úthoz számos kapcsolódó részprojektet is kivitelez a Duna Aszfalt.

Egy lépéssel közelebb az M60-as meghosszabbítása

2018.03.16

A gyorsforgalmi út 67 kilométeres új szakasza köti majd össze Pécset a horvát határral és Barccsal. Utóbbi település szennyvízkezelése jelentős fejlesztést kap az A-Híd kivitelezésében.

A ZÁÉV és Laterex építi Veresegyház 5 ezer négyzetméteres új gimnáziumát

2018.03.13

A háromszintes épület hasznos alapterülete több mint 5000 négyzetméter lesz, az első ütem már nyáron elkészülhet.

Új üzemében jelentett be további hatmilliárdos beruházást a Rosenberger Kft.

2018.03.12

A Merkbau által felépített nyírbátori autóipari gyárban tartott ünnepségen egy újabb nyírbátori és egy jászárokszállási fejlesztés megkezdéséről is beszámoltak.

Hőszigetelés belülről? Így is lehetséges!

2018.03.12

Az építtetők általában egy kalap alá veszik az összes belső oldali hőszigetelési megoldást, pedig van egy olyan termék, amelyik gyökeresen eltér a többitől – bemutatjuk a Multipor ásványi hőszigetelőlapot.

Meg kell mutatni a mérnökszakma sikereit!

2018.03.09

Hiánypótló céllal rendezték meg Kecskeméten az első IDEA Konferenciát, melyen a Puskás Stadion beruházásáról és a hazai építőipar jövője szempontjából meghatározó BIM-ről egyaránt komoly szakmai elemzések hangzottak el.

Így folytatódik az Újpest sportfejlesztési programja

2018.03.09

A híres fővárosi sportklub központi épülete és bokszoló-birkózó központja is új szintet és teljes körű felújítást kap.

Jól vizsgázott Ferihegy hiánypótló szállodája

2018.03.08

A Market által kivitelezett ötemeletes épület az első közvetlen reptéri összeköttetéssel bíró hazai hotel, eddig sikeresen felelt meg a speciális igényeknek.

Így lehet elkerülni az építőipar tragédiáit

2018.03.07

Tíz év alatt jelentősen javult a halálesetek statisztikája a magyar építőiparban, ám még mindig rengeteg baleset lenne megelőzhető a munkavédelem megfelelő megszervezésével. Az ÉVOSZ vezette konzorcium átfogó programot indít a tudatosság és a biztonság fejlesztésére.

Tizenöt tantermes katolikus gimnázium épül Veresegyházon

2018.03.06

A 2,6 milliárd forintos beruházás elkészültéig a gyerekek a régi polgármesteri hivatal épületében tanulnak.

A Ke-Víz és a Zemplénkő fejezi be Nyíregyháza nyugati elkerülőjét

2018.03.05

A hiányzó 7,8 kilométer 2019 végére épül meg, összesen 9,2 milliárd forintból.

Új üzemekkel és raktárral erősít a magyar élelmiszeripari cég

2018.03.02

A négymilliárdos beruházással bővítő zalai vállalat évek óta elérte kapacitása felső határát, és terjeszkedni kíván a szomszédos országokban.

Bepillanthattunk az Operaház felújításának kulisszái mögé

2018.02.28

Hazánk egyik legfontosabb műemlékének rekonstrukcióján közösen dolgozik a WHB, az Épkar és a Laki. Az épületre tavasszal kerülhetnek fel az állványok, addig bontások zajlanak a belső térben.

A múlt és a jövő tökéletes összhangja vezérelte a Szépművészeti Múzeum felújítását

2018.02.27

Miközben jelentős értékeket kellett megmentenie és megtartania, a Magyar Építőnek a múzeumok kezelésében érvényesülő újfajta szemléletnek is meg kellett felelnie az épület modernizálása közben. A 112 éves múzeum átfogó felújításának hátterét a projekt főépítésvezetőjével, Papatyi Balázzsal tártuk fel.