2017.05.16
Az első negyedévben kétszer annyi építési beruházás indult el, mint tavaly. A mélyépítés adta legtöbbet a gyorsuláshoz, itt ötször több a beruházás.
2017.05.15
A vártnál is melegebb hőmérsékletet találtak a föld alatt, ezzel lezárult a közel másfél milliárdos fejlesztés első része.
2017.05.15
Az egymilliárdos beruházás a nyári utazási csúcsszezonra elkészül, a parkolók fedett gyalogjárókat is kapnak.
2017.05.14
A 2,6 kilométeren megépülő út a lakott területeket elkerülve tehermentesíti a budapesti XVII. kerület közlekedését.
2017.05.12
A tavaly decemberben elnyert Építőipari Nívódíj tiszteletére az A-Híd Zrt. pénteken táblát avatott a járat népligeti megállójában.
2017.05.12
Jövő márciusra készül el a csarnok, melynek alapkövét csütörtökön tették le. A 25 milliárdos beruházás 500 munkahelyet teremt az autóipari cégnél.
2017.05.12
A fontos budapesti útvonal az Árpád híd és a Vágány utca között ismét a fővárosiaké lesz: megújult a pályaszerkezet, a járdák és a gyalogátkelőhelyek, valamint kerékpárút is épült a szeptember óta tartó munka során.
2017.05.11
2018 végére, 1,2 milliárd forintból jöhet létre nyolc Somogy megyei település összefogásában a térség értékeit bemutató új út.
2017.05.11
Az ágazat 12 éve nem látott bővülést produkált, egyértelművé téve a trendfordulót.
2017.05.10
A háromszintes, 1100 négyzetméteres épületben a teljes felső tagozatát el tudja helyezni ősztől a helyhiánnyal küzdő bajai alapítványi iskola.
2017.05.10
Az első homlokzati hőszigetelések 20-30 éve védik az épületeket: ezek az átlagosan 4-6 centiméter vastag rendszerek már nem felelnek meg a mostani hőtechnikai előírásoknak és az elvárásainknak sem.
2017.05.09
Az 51 irodát tartalmazó épületet a Laterex és a Fehérép újította fel, több mint félmilliárd forintból.
2017.05.09
A kalandos történetű épületre közel egymilliárd forintot költenek, a felújítás során az ingatlan 19. századi, Ybl Miklós tervei szerinti állapotának visszaállítása a cél.
2017.05.08
A Magyarországon több mint ezer főt foglalkoztató német vállalat az elmúlt húsz évben folyamatosan fejleszti Pest megyében található telephelyét, ennek legújabb elemét adták át pénteken.
2017.05.08
A Kisboldogasszony római katolikus templomon elvégzett munkálatokat az Emmi, a Váci Egyházmegye és a helyi hívek összefogásában finanszírozták.
2017.05.15
Közel húsz év után lesz újra uszodája az itt élőknek. Kosárpálya, finteszterem és fényudvart képező üveghomlokzat is létesül a mindössze 650 négyzetméteres telken.
2017.05.15
Kajdacs félmilliárd forintos, újonnan épülő gyógynövény feldolgozójában több mint 250 hektár terményeit készítik majd elő további felhasználásra, az üzemben akár 50 új munkahely is létrejöhet.
2017.05.15
A 11 milliárdos debreceni üzemben évente több mint hatmillió csavarrugót és stabilizátort készítenek csúcstechnológiával az autógyártó cégeknek.
2017.05.13
A vizes vb-hez kapcsolódóan átadott újabb fejlesztés mindössze öt hónap alatt, 1,1 milliárd forintból készült el.
2017.05.12
A kékkúti üzemcsarnokkal a cég termelése 15 százalékkal nő, az ízesített ásványvíz bevezetésével pedig 50-60 százalékosra bővülhet a piaci részesedése.
2017.05.12
A Penta és a Vianova 87 összesen kétmilliárd forintnyi fejlesztést hajt végre Budapest XIV. kerületében, a keretszerződés során várhatóan 250-300 munkát kell elvégezniük.
2017.05.11
A most induló munkák által Andornaktálya elkerülő utat kap, továbbá összeköttetést nyer az M25-ös és a 25-ös út.
2017.05.11
Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Zala megyében is több száz fejlesztés jön létre az uniós forrásnak köszönhetően. Csongrádban néhány héten belül már a teljes összeg nyerteseit kihirdetik.
2017.05.11
Beérkeztek a pályamunkák az önkormányzat által kiírt ötletpályázatra, a folyamat a tervezés fázisába lép. A cél az, hogy a létrejövő lakónegyed az új erőműhöz kapcsolódó építkezés után is élhető maradjon.
2017.05.10
Hét kelet-magyarországi településen több mint 2300 háztartást kötnek be a csatornahálózatba.
2017.05.10
2020-tól eltűnnek a hagyományos fényforrások a cserepiacon, a kínai-magyar cég beruházása is erre a trendre épít.
2017.05.09
A 25 ezer négyzetméteres épület több mint kétezer dolgozó munkahelye lett a budapesti Corvin-negyedben. Éttermek, kávézók és óvoda is található benne, az első emeleten pedig konferenciaközpont jött létre.
2017.05.08
A világ legnagyobb részecskegyorsítójánál szükséges munkákat az MVM OVIT kivitelezi.
2017.05.08
Az önkormányzatok szeptember 30-ig pályázhatnak a munkaerő mobilitását elősegítő állami forrásra.
2017.05.08
A műanyag alkatrészeket gyártó EuropTec több mint 700 millió forintos zalaegerszegi beruházása 65 új munkahelyet teremt a városban.