2024.05.08, Szerda

Korábbi cikkeink

Nemzetgazdaságilag kiemelt nagyberuházás kezdődik Biatorbágyon

2017.02.13

A GSI Hungary Kft. 5,3 milliárd forintból bővíti mezőgazdasági gépgyárát, amely jelentős munkahelyteremtéssel is jár.

Ezekkel a fejlesztésekkel válik még vonzóbbá az eplényi síaréna

2017.02.13

Pályabővítés, új háromüléses felvonó és egy két hegy közötti nyári átcsúszópálya is szerepel a kivitelezendő tervek között.

A Magyar Építő és a Fejér-B.Á.L. kivitelezi Bicske új járási hivatalát

2017.02.12

A havi háromezer ügyfelet kiszolgáló intézmény jelenlegi, 43 éves otthona helyett modern és gazdaságosabb új épületet kap.

Összetett infrastrukturális és élőhelyfejlesztés indul Dévaványán

2017.02.10

A Körös-Maros Nemzeti Park összesen 1 milliárd forint értékű beruházásai a szürkemarha-, a házi bivaly- és a túzokállomány számára biztosítanak majd jobb körülményeket.

Javul a pécsi Mecsekoldal úthálózata, új összekötő is épül

2017.02.10

Az egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően a zsúfolt városrészben több utca új burkolatot kap, szélesednek az áteresztőpontok és 500 méter hosszú új útszakasz jön létre.

Bontással kezdődik a fővárosi kórházfejlesztés

2017.02.10

A projektben többek közt új szülészeti-nőgyógyászati egység és gyermekpszichiátriai osztály jön létre. Országos szinten tervezik az anya- és bababarát kórházi ellátások továbbfejlesztését.

25 ezer négyzetméteres irodaházat adtak át a Corvin negyedben

2017.02.09

A 17 millárdos beruházással épült Skyparkban az ország legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési központja kapott helyet.

A Liget Budapest Projekt esélyes az ingatlanszakma Oscar-díjára

2017.02.09

A főváros márciusban ismét részt vesz a franciaországi MIPIM ingatlanpiaci szakkiállításon, hogy felhívja a figyelmet a közelmúlt jelentős beruházásaira. A cannes-i eseményen 11 projektet díjjal is kitüntetnek.

Állami forrás nyílik a munkásszállások építéséhez

2017.02.09

A munkaerőpiaci mobilitás erősítésére visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásokat igényelhetnek az önkormányzatok a helyi foglalkoztatási viszonyok függvényében.

Mit üzen a müncheni expo a hazai építőiparnak?

2017.02.08

A Market több mint száz szakemberével képviseltette magát az iparág egyik legfontosabb nemzetközi eseményén.

Jelentős rekonstrukció kezdődik a Hortobágyi Nemzeti Parkban is

2017.02.08

A tiszakürti Kis-Tiszán, valamint a beregi és nyírségi lápokon bruttó 850 millió forintból állítják helyre az élőhelyeket 2020 végéig.

Tavasszal kezdődik az M2-es négysávosítása

2017.02.08

A főváros és Vác közötti kétsávos szakaszokat megduplázzák, a már meglévő négysávos szakaszokat felújítják, 2019-től tovább csökkenhet a Duna menti települések átmenő forgalma.

Hogyan kezelje az építőipar a drága biztosítási díjakat?

2017.02.08

A kötelező felelősségbiztosítás problémájára a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége dolgozott ki egy megoldást.

Áprilistól már várja a vendégeket a városligeti Pavilonkert

2017.02.07

Három pavilon épül a Liget Budapest Projekt részeként Feszl Frigyes 1860-ban készült tervei alapján. A korábbi bódék helyén nyíló épületekben kávézó, cukrászda és ajándékbolt is lesz.

Út- és közműfejlesztéseket hajtanak végre Tata ipari parkjában

2017.02.07

A már több mint ezer főnek munkát adó ipari park most a helyi önkormányzat támogatásából fejlődhet tovább.

A legerősebb hónappal zárta 2016-ot az építőipar

2017.02.13

Az év végi hajrá arra volt elég, hogy 20 százalék alá csökkentse az éves visszaesését az iparág.

Így épül meg a győri elkerülő befejező szakasza

2017.02.13

A Hódút és a Strabag konzorciuma 5,2 kilométeren, új nyomvonalon épít kétszer egy sávos főutat, többek közt a Mosoni-Dunát is átszelve.

Keszthelyen és Nagycenken is folytatódik a kastélyfejlesztés

2017.02.11

A Festetics-kastélyban kiváltják a parkot kettészelő utat, a Széchenyi-kastélyegyüttes projektjébe a Méntelep fejlesztése is bekerült.

Már épül az Őrségi Nemzeti Park új központja

2017.02.10

Lerakták a Natura 2000 Látogatóközpont alapkövét Őriszentpéteren. Az összesen több mint 1200 négyzetméter alapterületű épületegyüttes 2018 tavaszára készülhet el.

Év végére elkészül a Szépművészeti Múzeum felújításával a Magyar Építő

2017.02.10

A csaknem 10 milliárd forintos beruházás 14 ezer négyzetmétert érint. A kiállítóterek jelentős növekedése mellett az épület többek közt tetőszigetelést, napkollektorokat és új fűtőrendszert is kap.

Megduplázta tatabányai gyárát a japán abroncsgyártó

2017.02.10

Az új gyártócsarnokokkal már 147 ezer négyzetméteren termel a Bridgestone. A teljes fejlesztés 2020-ig összesen 85 milliárd forintot fektet be a gyárba, mely addigra megnégyszerezi gyártó kapacitását.

Végig repülni az elkészült M44-es felett? Ezzel a videóval lehetséges!

2017.02.09

Nincs olyan területe az épülő négysávos útnak és objektumainak, ami kimaradt volna az átadás utáni állapotot előrevetítő filmből.

Debrecenben adták át a második Bűvösvölgy oktatóközpontot

2017.02.09

A létesítményben az internet kockázataival és a média hatásával ismerkedhetnek meg a diákok. Az épületben rádió-, film- és híradóstúdiót is kialakítottak.

Régi hírneve visszaszerzésére hajt Bugac

2017.02.09

Évi tízezer látogatót kiszolgáló fogadóépületet hoznak létre a kiskunsági környezetvédelmi beruházásban, melyet várhatóan újabb hasonló fejlesztések követnek Bugacon.

36 ezer négyzetméteres Duna-parti irodaházat épít a Skanska

2017.02.08

A Mill Park az ingatlanfejlesztő cég A+ kategóriás projektje, mely több mint 20 milliárd forintból valósul meg 2018 második felére.

Hatalmas beruházást hajt végre az Alföldi Tej Debrecenben

2017.02.08

A cég 12 milliárd forintból új feldolgozóüzemet hoz létre, mely 181 új munkahelyet teremt.

Budapesttel egyidős épületben nyílt meg Kőbánya ügyfélközpontja

2017.02.08

500 millió forintos beruházással alakította ki a X. kerületi önkormányzat új ügyfélközpontját: átalakítottak és új szárnnyal toldottak meg egy 144 éves épületet.

HIPA: rekordot döntöttek a külföldről beérkezett tőke projektjei

2017.02.07

Tavaly több mint 3,243 milliárd euró, azaz mintegy 1002 milliárd forint értékű külföldi működőtőke (FDI) érkezett Magyarországra, ezzel 17 647 új munkahely jön létre.

Újabb szálloda nyílt meg a fővárosban

2017.02.07

Ezúttal egy 101 szobás négycsillagos szálloda jött létre a belvárosban, a szárnyaló szállodaipar két év alatt kétezer szobát hozhat létre Magyarországon.

Megduplázhatja látogatószámát a megújuló Körösvölgyi Állatpark

2017.02.07

A Körös-Maros Nemzeti Park szarvasi látogatóközpontja 330 millió forintból kap új épületeket, kifutókat az állatoknak, és rendbe teszik a területen található Anna-parkot is.