2025.09.30
A mohácsi Duna jobb- és a bal partján gőzerővel zajló hídépítésről, valamint a közel 30 kilométernyi útépítésről is átfogó beszámolóval jelentkezünk. A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében zajló projektben egyre izgalmasabb fázisok következnek.
2025.09.26
A magyar gyártású termékek mellett az alacsony környezetterheléssel előállított anyagok is támogatást kapnak az új védjegyek által.
2025.09.23
Többek közt megújult a meglévő vasúti pálya, és megépült az új második vágány a 120-as számú vasútvonalon Békéscsaba és Lőkösháza között.
2025.09.18
Az Hungrail meghatározó éves rendezvényén az ágazat minden szegmense részt vett.
2025.09.17
A korábbi uszoda 2015-ös bezárása után ideiglenesen lefedett medencét használt a város; most modern uszoda épült az élményfürdő mellé.
2025.09.12
Ötletpályázatot hirdettek, hogy megoldást találjanak Salgótarján városközpontjának élhetővé, fenntarthatóvá tételére.
2025.09.02
Az előkészítő munkálatok után elindult a sztráda bővítésének kivitelezése. Az MKIF 13 nyelven elérhető weboldalt is indított, melyen a forgalom számára minden információ elérhető lesz a lezárásokról, illetve elkerülőutakról.
2025.08.30
A Gubacsi úti közúti-vasúti különszintű keresztezést három acélhídból álló műtárgy oldja meg a Déli Körvasúton; a G1 tíz darabból áll majd, míg a G3 négy darabból tevődik össze.
2025.08.27
Értékét tekintve az ország legnagyobb kötöttpályás vasúti tervezői szerződése van közbeszerzés alatt, a tervezés rendkívül összetett feladatot jelent majd, melyre 7,5 milliárd forintot szánnak.
2025.08.15
Összesen 14,1 kilométernyi 2x1 sávos pálya kivitelezési dokumentációjának elkészítésére írtak ki feltételes közbeszerzést.
2025.08.13
A közbeszerzési felhívás megjelenésével egy lépéssel közelebb került a Baja déli elkerülő út megvalósítása. A nyertes vállalkozó feladata az új főút, körforgalmak és kapcsolódó létesítmények kivitelezése.
2025.07.31
Összesen 13 kilométernyi vasúti felsővezeték épült ki; a macsi ipari terminál új irodaépületet kapott.
2025.07.25
Komplex, kiviteli tervezésig történő feladatcsomagra várja a jelentkezőket az ÉKM.
2025.07.19
Nem mindennapi kihívást kell megoldaniuk a kivitelezőknek Kecskemét térségében, ahol az M5-ös autópálya, az M8-asban folytatódó M44-es és az 5-ös főút triplán keresztezi egymást. A Hódút Építő Kft. által kivitelezett, rendkívül összetett csomópontról egy képriporttal és szakmai beszámolóval is jelentkezünk.
2025.07.12
A 2019-ben átadott nyugati elkerülőt folytathatják majd a beruházásban, amelynek most a tervezőjét keresik.
2025.09.27
Többek közt a Duna-mederben épülő pillér próbacölöpözésébe, a hamarosan beemelésre kerülő kéregelem munkálataiba és a gyorsforgalmi út hídépítési munkáiba is betekintést adunk.
2025.09.25
Két szakaszban megújul a Karcagi Szakképzési Centrum Mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium Technikum és Kollégium épülete, amelyet 1899 óta használnak oktatási célokra.
2025.09.22
Összesen 78 km hosszan bővül a pálya: olyan műszaki tartalommal, és olyan hosszúságban zajlik le a bővítés, amire még nem volt példa hazánkban.
2025.09.18
Elindította az Építési és a Közlekedési Minisztérium a közbeszerzési eljárást, amelyben kivitelezőt keres Kőszegen a vasútállomás és környékének átalakítására és az intermodális csomópont megépítésére.
2025.09.16
Ötmilliárd forintból 2x2 sávosra bővítik az 5-ös főút szegedi bevezető, az M43-as autópálya és az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont közötti szakaszát. A fejlesztés a tervek szerint 2026 nyarára készülhet el.
2025.09.05
Aláírta a kormány és a főváros a 800 millió euró (313,6 milliárd forint) értékű beruházáscsomag megállapodását.
2025.09.01
Felkészül a Váci út-Üllői út és a Nagykörút vonala.
2025.08.27
Mintegy felerészben a TOP Plusz rendszeren keresztül, felerészben önkormányzati forrásokból épül meg a 6 csoportszobás épület.
2025.08.18
A H8 és H9-es HÉV fejlesztését célzó az engedélyezési- és a kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzést az Építési és Közlekedési Minisztérium. Az elővárosi kötöttpályás közlekedés korszerűsítésének előkészítésén kívül, az M2 metró meghosszabbítását az állomások akadálymentesítését is tervezik.
2025.08.14
53 kilométeres vasútvonal fejlesztésének tervezőit keresik.
2025.08.04
Külön hangsúlyt kap a Macs állomástól Balmazújvárosig terjedő pályaszakasz fejlesztése, amely lehetővé teszi a 100 km/órás sebességet.
2025.07.26
A hidat részenként a két parton építik meg, majd az elkészült elemeket egy speciális technikával a helyükre tolják a Duna felett a Duna Aszfalt kivitelezésében zajló beruházásban.
2025.07.23
Uniós és hazai támogatásból modernizálják a vármegye közúthálózatának egy mértékadó részét, a Sümeg-Zalaegerszeg összekötő két szakasza is megújul.
2025.07.14
Az egyik legnagyobb hazai csomópontban összesen hét új műtárgy épül meg az ÉKM beruházásában, a Hódút Építő generálkivitelezésével.
2025.07.09
Rövidtávú megoldásra különítettek el forrásokat, illetve elkészül a létesítmény távlati fejlesztési koncepciója is.