2024.04.19, Péntek

LATEREX Építő Zrt.

Ebben a 60 városban indul egészségügyi fejlesztés

2018.09.12

Mi épül?

A hét régióban fekvő egészségügyi épületek felújítását, illetve újak építését többek között a ZÁÉV, a Laterex, a Ke-Víz és az Épkar valósítja meg.

Már a harmadik szintnél jár a veresegyházi gimnázium építkezése

2018.08.28

Mi épül?

A Pest megyei város 5 ezer négyzetméteres új oktatási létesítménye a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Laterex Építő Zrt. kivitelezésében készül el.

Széleskörű épületfelújítás indul az UTE sporttelepén

2018.07.12

Mi épül?

A Laterex és az Angol Invest kivitelezésében három épület is bővül és átalakul a Megyeri úton.

Tatabányai gimnáziumot bővít új emelettel a Laterex

2018.06.04

Mi épül?

A több mint ötezer négyzetmétert érintő, 1,6 milliárd forintos projektben az iskola nem csupán tantermekkel, hanem új közösségi terekkel is gazdagodik.

„A szemünk előtt öltözött 21. századi ruhába”

2018.05.14

Mi épül?

Javarészt szocialista stílusú épületből varázsolt modern egyetemi táncművészeti központot a Laterex. A projekt hátterét Polgár Sándor, a cég termelési igazgatója mutatta be egy interjúban.

A ZÁÉV és Laterex építi Veresegyház 5 ezer négyzetméteres új gimnáziumát

2018.03.13

Mi épül?

A háromszintes épület hasznos alapterülete több mint 5000 négyzetméter lesz, az első ütem már nyáron elkészülhet.

Az Épkar és a Laterex fejleszti csúcsszínvonalra a Corvinus campusát

2018.02.06

Mi épül?

Egy egykori laktanya komplett felújításával kapnak modern oktatási épületet a székesfehérvári hallgatók.

Ezek a létesítmények 2017 Építőipari Nívódíjasai

2017.12.08

Aktuális

Összesen 11 projektet részesített Nívódíjban a Bíráló Bizottság, emellett 3 részére elismerő Oklevelet adott ki.

Új székház szünteti meg a somogyi főügyészség széttagoltságát

2017.11.03

Mi épül?

A Laterex és a Z-Pannon hatezer négyzetméteres központot épít Kaposváron, ahová hamarosan az összes szervezeti egység beköltözhet.

Új általános iskolát épített Veresegyházon a Laterex

2017.08.30

Iparági hírek

Az új intézmény 1000 négyzetméteren kilenc tanteremmel szolgálja a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatását.

Ötszintes új székházat kapott a szegedi ügyészség

2017.05.09

Mi épül?

Az 51 irodát tartalmazó épületet a Laterex és a Fehérép újította fel, több mint félmilliárd forintból.

Új ásványvíz palackozó épül Csillaghegyen

2017.03.14

Mi épül?

A Budapest III. kerületében található Csillaghegyi Strandon percenként 800 liter 22ºC-os víz termelhető ki: ez az ősidők óta kedvelt Csillaghegyi Ásványvíz, mely most új palackozó üzemet kap.

Új tanuszoda épül Szobon

2016.12.01

Mi épül?

Pest megyében 17 helyszínen zajlanak tanterem, tornaterem, komplett iskola és tanuszoda beruházások.

Elkezdődtek a templomfelújítások az Eucharisztikus világkongresszusra

2016.11.28

Mi épül?

Indulhat a hatodik kerületi Vörösmarty utcai Oltáriszentség Plébánia teljes felújítása és energetikai korszerűsítése. A nettó 108,5 millió forintos munkával a Laterex Építő Zrt.-t bízta meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

Ezek lettek Budapest legsikeresebb építészeti alkotásai

2016.10.04

Aktuális

A Magyar Építő által kivitelezett épület is bekerült az Építészeti Nívódíj győztesei közé.

A Laterex folytatja Óbuda kollégiumának újjáépítését

2018.09.03

Mi épül?

A 11 éve üresen álló Kandó Kálmán Kollégiumban 150 két- és háromágyas szoba újul meg a második ütemben.

Kihasználatlan üzemcsarnokból épül sportcsarnok Veresegyházon

2018.08.22

Mi épül?

A Laterex kivitelezésében történő átalakítás 685 millió forintból valósul meg.

Így szépül meg a tatai Esterházy-kastély

2018.06.22

Mi épül?

A Laterex, a Primofor és a B&G Építő folytatja az 1777-ben átadott barokk kastély felújítását.

„Pünkösdtől Pünkösdig épült” – elismerő oklevelet kapott a veresegyházi templom

2018.05.30

Aktuális

A ZÁÉV és a Laterex 11 hónap alatt alakította ki a 400 férőhelyes egyházi épületet.

Átadta a Primogen és a Laterex az új szobi tanuszodát

2018.03.28

Mi épül?

A Pest megyei város 6 pályás uszodája nyaranta strandként is szolgálja majd a helyieket.

Elérte legmagasabb pontját Angyalföld új szolgáltatóháza

2018.02.13

Iparági hírek

A Laterex által kivitelezett épületben szolgáltató és kereskedelmi egységek, valamint új lakások is létesülnek.

Világszínvonalú táncművészeti központot alakított ki Budapesten a Laterex

2018.02.01

Mi épül?

A Táncművészeti Egyetem zuglói campusán egy 1,2 milliárd forintos beruházás során készült el egy közel 2700 négyzetméteres oktatási központ.

Tíz éve üres kollégium újul meg végre Óbudán

2017.11.08

Mi épül?

A nyolcezer négyzetméteres Kandó rekonstrukciójának több mint 1,3 milliárd forintos első ütemét a Laterex nyerte el.

Gumigyár bontásával indul a Maccabi Játékok projektje

2017.10.11

Mi épül?

A fővárosi Kerepesi úti létesítmény helyén fog felépülni az Európa legnagyobb zsidó sportversenyének 2019-ben otthont adó új központ.

Elkészült Kistarcsa új tornacsarnokával a Laterex és az E-Builder

2017.06.01

Mi épül?

A kistarcsai fejlesztéssel már huszonötnél tart az egy éve indult oktatási infrastruktúra programban kivitelezett épületek száma.

Új lakásokat és közösségi teret is teremt Angyalföld épülő szolgáltatóháza

2017.03.27

Iparági hírek

Sétánnyal ellátott zöld felület, egy ötemeletes szolgáltatóház, azon belül 33 új lakás épül a Laterex kivitelezésében a fővárosi XIII. kerületben.

Háromszintes épületet alakít át a Táncművészeti Főiskola számára a Laterex

2017.01.26

Mi épül?

A másfél milliárd forintos projekt során a Táncpedagógus- és Koreográfusképző Intézet új székhelyét alakítják ki a XIV. kerületben.

Fontos budapesti Szent Márton emlékhely újul meg

2016.11.30

Mi épül?

A modern megjelenésű Tours-i Szent Márton plébániatemplom külseje és berendezése is megszépül, valamint energetikai felújításon is átesik.

Fehérvári egyetemi épületeket újított fel a Laterex és a Fehérép

2016.10.06

Energetika

Az óbudai Egyetem műszaki karának épületein energetikai beruházásokat és bővítéseket végeztek el, összesen egymilliárd forint értékben.

Közel az átadáshoz a teniszezők fellegvára

2016.09.23

Mi épül?

Félmilliárd forintból épült fel a Nemzeti Edzésközpont háromszintes új épülete, a munka során a létesítmény meglévő pályái és lelátói is megújultak.