Az ország északnyugati sarkában épülő négysávos autóút Dömper és a Subterra-Raab által épített szakaszán már jelentősen előre haladt a munka.
Rendszeresen beszámolunk az M85-ös fejlesztéséről, mely Csornától Sopronig több mint 57 kilométer hosszan, illetve Soprontól az osztrák határig épül- A két város közötti 57,45 szakasz kivitelezése az alábbi alprojektekben zajlik a Nemzeti Infrastruktúra Fejelsztó Zrt. beruházásában
Ezzel együtt már a projekt a fertőrákosi csomópont és a soproni országhatár közötti szakaszának munkálatai is hakladnak: itt nem csak maga az négysávos M85-ös épül (egy 780 méter hosszú alagúttal), hanem
Sopron északnyugati elkerülője és több más útszakasz is a beruházás része,
melyet a Dömper és a Subterra-Raab itt a Pannon-Dobrastav Kft.-vel közös konzorciumban végez el.
Most a Sopron-kelet csomópont építkezéséről érkeztek új hírek. A kivitelezők tájékoztatása szerint a helyszínen áthaladó 84-es főút új korrekciós szakaszának forgalomba helyezése előtt utolsó lépcsőként csatlakoztatják a 8645-ös, harkai összekötő út új nyomvonalát a Harkára bevezető régi pályához. Az új aszfaltcsík kapcsolódási pontjához azonban olyan közel van a vasúti átjáró, hogy az összekötő utat a biztonságos közlekedés érdekében ideiglenesen le kell zárni.
A munkák ideje alatt Harka és Kópháza között Sopronon keresztül lehet majd közlekedni, a terelőútvonalat sárga alapú táblák jelzik majd.
A lezárt szakasz a 861-es főút – 84-es főút- 86107-es út (más néven Győri út sé Csengeri út) – 8645-ös út (vagyis Kőszegi út, Harkai út) nyomvonalát követve kerülhető el.
Szeptembertől már újra zavartalanul lehet majd használni a 84-es főútat és a harkai összekötő út új nyomvonalát. Az M85-ös Sopron-kelet csomópontja pedig egy biztonságos és gyors átkelési szakasz lesz az új gyorsforgalmi út alatt.
A Dömper Kft. a Csengery útról egy külön sajtóközleményben adott még hírt: itt egy felújítással a cég két héttel gyorsabban haladt a vártnál így ennyivel gyorsabban tudták feloldani a forgalomkorlátozást is. Augusztus második felére már csak kisebb munkák, a burkolatfestés és a végleges jelzőtáblák elhelyezése maradtak. A hónap végig azért még fokozott figyelemmel kell a Csengery út új részén közlekedni, mert helyenként rövid idejű elterelések még előfordulhatnak.
Egy mintegy félmilliárd forint értékű projektben tartottak átadóünnepséget.
Középárfolyamon 494 milliárd forintnak megfelelő értékű, mintegy 37 kilométeres autópályaszakasz kivitelezőit választották ki a román hatóságok.