2026.02.05, Csütörtök

Keresés: market

Az ország legnagyobb ipari parkjává válik a hatvani

2017.09.15

A Market építi a Bosch közép-kelet-európai logisztikai központját egy 17 milliárdos beruházás keretében.

Megnyílt az Auchan első új szupermarketje: összesen harmincat építenek

2017.09.03

A francia vállalat 17 milliárd forintból szupermarket-hálózatot épít Magyarországon, Szekszárdon nyitották meg az első új üzletet. Céljuk, hogy az eddigieknél kisebb, közepes méretű áruházaikkal a városok belső területeit jobban el tudják érni.

A Market és az EMEL valósítja meg a Vasas sportközpontjának fejlesztését

2017.08.17

Közel 3 milliárd forintból kap új tornacsarnokot az óbudai centrum, emellett a meglévő épületeken is végeznek felújítási, bővítési munkálatokat.

Az idei legmagasabb kibocsájtást produkálta az építőipar

2017.08.10

Az első félévben összességében közel 30 százalékkal nőtt az ágazat, ugyanakkor az épületek építésének árszínvonala majdnem 8 százalékkal magasabb, mint egy éve.

Húsz éve nem ugrott ekkorát a veszprémi építőipari gyártó

2017.08.03

A klímát kiváltó vakolatot kifejlesztő Lassersberger-Knauf 22 százalékos növekedést könyvelt el hat hónap alatt, év végére átlépi a 9 milliárdos árbevételhatárt. A feltöltött raktárkészlet is kellett a gyorsan növekedő építőipari igények kielégítéséhez.

A Market építi a Vasas kézilabdacsarnokát

2017.07.26

1,2 milliárd forintos beruházás keretében készül el a Vasas új kézilabdacsarnoka, a főépület egyik emeletén rehabilitációs központot is kialakítanak.

Gyerekeknek adja tovább Széchenyi örökségét az A-Híd által támogatott tábor

2017.07.12

A legnagyobb magyar szellemiségét képviselő Gróf Széchenyi Család Alapítvány huszonkét gyereknek szervezett már második alkalommal egyhetes nyári programot.

Folytatódik a MOME Kreatív Innovációs Tudásparkjának építése

2017.07.07

A nagyszabású campusfejlesztés következő lépése három új és két felújítandó épületet és jelentős, több mint tízezer négyzetméternyi külső terület átalakítását foglalja magában.

Új irodaház születik a budai belvárosban

2017.06.24

A Market az újjáépítése előtt egészen a vasbetonszerkezetig elbontotta az eredeti épületet.

Így várja a világbajnoki rajtot a Duna Aréna - képriport

2017.06.22

Fotósunk bejárta a páratlan paraméterekkel megépült úszópalotát, amiben egy hónap múlva Cseh Laciék megküzdenek a világ legjobbjaival.

Az elmúlt 15 év legnagyobb átalakítása vette kezdetét a Duna Plázában

2017.06.20

Tágasabb tereket alakítanak ki és új üzleteket is nyitnak a nyár végére lezajló felújítás során.

Megkezdte Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztését a Market

2017.06.12

A BudaPart beruházás első ütemében 20 ezer négyzetméteres irodaház és két lakóépület jön létre.

A rugalmasság lehet a Terrán csodafegyvere

2017.05.29

A bepörgött építőiparban a gyors reagálás nagyon felértékelődött a kivitelező cégek szemében, a kérdés az, hogy ki tudja őket a leghatékonyabban kiszolgálni. A piacvezető magyar gyártótól megkaptuk a választ.

Szerkezetkész a Liszt Ferenc repülőtér új szállodája

2017.05.24

Bokrétaavatót tartottak a Market Építő Zrt. kivitelezésében épülő Ibis Styles Budapest Airport Hotelben, mely várhatóan novemberre készül el.

Újabb óriásberuházás Újbudán, elindult az Elite Park építése

2017.05.18

A 706 lakásos lakóparkban teraszos, erkélyes, franciaerkélyes otthonok épülnek, jelenleg 560 ezer forintos négyzetméterárral lehet számolni.

Visszatérő megbízójának épít agrárközpontot a Merkbau

2017.09.15

Szerkezetkész a Kecskeméten kivitelezett KITE bázis, amely több funkciót szolgál majd a cég életében: az irodatér mellett raktárak és bemutatótermek is helyet kapnak benne.

Közösségi térként teremti újra Békásmegyer piacát a Market

2017.09.02

5 milliárd forintos beruházásban a régi helyén új piaccsarnok épül 2 év alatt. Akár 200 üzlethelyiség is elfér majd benne, s barátságos, zöld környezettel teszik vonzóvá.

Market: szerkezetkész a diósgyőri stadion

2017.08.14

27 méter magasra emelkedik a diósgyőri futballcsapatnak hamarosan otthont adó új aréna.

A Market építi a pannon ősvadont megidéző parkot

2017.08.09

A budapesti állatkert területén létrejövő Pannon Park szubtrópusi klímájú, állatokkal és növényekkel benépesített térrel várja majd a látogatókat.

Jól halad a Market: hamarosan szerkezetkész a bel-budai irodaház

2017.08.01

A HillSide Offices fővárosi beruházásban várhatóan 2018 tavaszán indítják el a próbaüzemet, a bérlők jövő augusztusban költözhetnek be. Az épület hőszigetelő üvegbevonata lehetővé teszi, hogy az irodaterületek 95 százaléka napfényes legyen.

Ez az öt település nyerte el a gyógyhelyeket fejlesztő forrásokat

2017.07.26

Az összesen mintegy 4,5 milliárd értékű projektekben új turisztikai célpontok jönnek létre, javul az infrastruktúra, meghosszabbodik a szezon.

Több mint 30 milliárd forintos autóipari fejlesztést vonzott be Eger

2017.07.07

A Market kivitelezésében új sebességváltó gyár épül Heves megye székhelyén, amit a kiváló infrastruktúra és a magasan képzett szakemberek miatt választott a német ZF.

A Market építi át a Rózsadomb tetején romosodó SZOT-üdülőt

2017.06.28

A 20 milliárd forintos beruházásban 150 négyzetméteres luxuslakások épülnek a pazar kilátással bíró budai területen.

Ezzel a védelmi rendszerrel védhető meg a tetőtér a kibírhatatlan hőségtől

2017.06.23

A túlzott felmelegedéstől és a lehűléstől egyaránt megóvja a tető alatti lakóteret a Terrán innovációja.

14 ezer négyzetméteres lámpagyárat épített Pásztón a Market

2017.06.22

A négyszintes termelési csarnok mellett egy magasraktár és 250 új munkahely is létrejött az EGLO négymilliárdos beruházásában.

Évi egymillió látogatót vár a büki gyógyfürdő a most induló felújítás után

2017.06.20

A 800 millió forintot meghaladó rekonstrukció során új főbejárat épül, megújul a legrégebbi medence, valamint a teljes fedett medencetér is.

Az idei Építők Napján is kitüntetésben részesült a Merkbau

2017.06.02

A cég telepvezetője, Grobál Károly több mint negyven éve rendületlenül dolgozik az építőiparban, amit a Miniszterelnökség oklevéllel ismert el.

INGATLANFEJLESZTÉSI „OSCAR-DÍJJAL” ISMERTÉK EL A KIRÁLYEGYHÁZI CEMENTGYÁRAT

2017.05.26

A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) ipari létesítmények kategóriában Nemzetközi Ingatlanfejlesztési arany fokozatú nívódíjjal ismerte el a LAFARGE Cement Magyarország Kft. Királyegyházi Cementgyárát 2017. május 26-án, Andorrában.

A legjobb három szálloda közé szeretne kerülni az egy év múlva nyíló Párisi Udvar

2017.05.19

A Market Építő Zrt. kivitelezésében készülő ötcsillagos luxushotel elsősorban az üzleti közönséget célozza majd. A műemléképület restaurálása során nagy gondot fordítanak az eredeti hangulat megőrzésére is.

Tizenhárom éve megálmodott gyárépítés indult el a Mapei-nél

2017.05.17

Szerdán történt meg az új, Sóskúton épülő üzem ünnepélyes alapkőletétele. Az épület kivitelezését a Market Építő Zrt. végzi.