2025.06.17, Kedd

Keresés: tartó

Miskolc új stadionja rendezvényközpont is lesz

2018.05.06

A Market 15 ezer fős lelátóval ellátott, modern létesítményt épített fel Miskolcon

Angol vidéki kastélyt idéző kampuszt alakítanak ki Kőszegen

2018.05.04

Külön kutatóintézet foglalkozik majd az új épületben többek között a globalizáció-, illetve a trendkutatással, valamint a Pannon Egyetem is bővíti jelenlétét a nyugat-magyarországi városban.

A történelmi állapotokat állítják helyre ezek a magyar-osztrák útépítések

2018.05.03

Elrajtoltak az új határátkelőket létesítő projektek, melyek során közel húsz kilométernyi út épül vagy újul meg mintegy ötmilliárd forintból.

Februárra elkészül a paksi stadion

2018.05.02

Négyezer fős lelátó várja majd a drukkereket a Pakson felépülő létesítményben.

Kis telken alkotott nagyot a Market: így született meg a Hotel Clark

2018.04.27

Budapest egyik legmeghatározóbb pontján épült meg hosszú idő után a csodás panorámájú szálloda, mely szerényen igyekszik meghúzódni a Budai Vár és a Lánchíd társaságában.

Egész Sárospatak szennyvízkezelését modernizálja a Penta

2018.04.26

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban a csőrendszer és a tisztítótelep is megújul uniós forrásból.

Nehezen megközelíthető világörökségi helyszínen brillírozott a Merkbau

2018.04.26

A kiskunhalasi cég győri csapata Miklós Gábor vezetésével a pannonhalmi domboldal minden kihívásának megfelelve építette meg a kosárlabdacsarnokot, melyért nívódíjjal tüntették ki őket.

Felújítják a főváros legismertebb utcáját

2018.04.24

A Váci utca déli szakaszán természetes lapkőt helyeznek fel a díszburkolat részeként, a környező utcák is megújulnak.

Közösségi sportközpont épül Miskolcban

2018.04.24

A jezsuita gimnázium mellett épülő Közös-Tér nem csupán kosárlabdacsarnokként, hanem kulturális rendezvények helyszínéül is szolgálhat majd.

Egy eszköz, amely az egész építőipar társadalmi elfogadottságát javítja

2018.04.22

A projektmenedzsment lényeges, és meghatározó szakmai terület a hazai építőipar számára az igénybevétele. Hogy a magyarországi projektmenedzsment milyen helyzetben van, hogyan lehet fejleszteni, és hogyan hozhat ez jelentős előrelépést az ágazatnak, azt a hazai piacvezető cég, az Óbuda Group segítségével jártuk körbe a témáról szóló második cikkünkben.

Így fog kinézni Budapest új hídja

2018.04.20

Kihirdették a Dél-Pestet, Észak-Csepelt és Dél-Budát összekötő 2x3 sávos híd tervpályázatának eredményét.

Megkapta méltó új otthonát a Pécsi Horvát Színház

2018.04.20

Több mint 25 év működés után lelt tartós játszóhelyre a Horvátországon kívüli egyetlen horvát nyelvű teátrum.

Hagyománnyá vált az A-Híd támogatásával idén is megnyitott szoborkiállítás

2018.04.18

Az építőipari vállalat a Magyar Kultúra Egyesülettel és a Honvéd Kulturális Központtal közösen tette lehetővé, hogy a kortárs művészetet támogató szobortárlat a Stefánia-kert félévente megújuló állandó része lehessen.

Hamarosan felépülhet az újpesti jégsportközpont

2018.04.17

Egy közel 2500 négyzetméteres jégpályát és egy curlingcsarnokot is kialakítanak a fővárosi beruházásban.

Tovább fejlődik a zalakomári tengelysúly-mérő állomás

2018.04.16

2016 nyarán fejeződött be a NIF Zrt. beruházásában az M7 autópálya jobb és bal oldalán, a zalakomári pihenőnél a tengelysúly- és össztömeg-mérő állomás kiépítése.

Székelyföldhöz és a Bodeni-tóhoz is bicikliúttal kapcsolódik majd a Balaton

2018.05.04

Hamarosan indulhat a Budapest és Balaton közötti 110 kilométeres szakasz kivitelezése, mely jónéhány részén új építéssel készül el.

Egy jó szakma felér egy diplomával!

2018.05.04

Nagy kérdés, hogy az építőipar utánpótlásában, vagyis a pályaválasztók döntéseiben mikor tud végre érvényesülni a mára teljes joggal szlogenné vált kijelentés. A választ a Leier Hungária Kft. segítségével kerestük, amelynek szakemberei a jelenlegi magyar oktatási rendszerről és a diákok hozzáállásáról is személyes tapasztalatokkal bírnak, hiszen jelentős szerepet vállalnak a szakképzésben.

A Nokia Skypark lett a világ második legjobb irodafejlesztése

2018.05.03

A tavaly a Corvin-negyedben átadott kutatás-fejlesztési központot a Nemzetközi Ingatlanszövetség 60 ország projektjei közül sorolta dobogós helyre.

A Market újítja fel a Kertész Imre Intézet villaépületét

2018.04.30

A terézvárosi ingatlan rekonstrukciója során könyvtárat, konferenciatermet és rendezvényteret alakítanak ki összesen több mint 1200 négyzetméteren.

Nagy lökést kaphat a BIM magyarországi terjedése

2018.04.27

Az első magyar BIM-kézikönyv elkészítéséhez tizenkét nemzet BIM-szabványát tanulmányoztak a Lechner Tudásközpont szakértői.

Raktárnak használt iskolából születik közösségi ház Barcson

2018.04.26

A Gyermekesély programban 5,5 milliárd forint nyerhető el közösségi házak, játszóterek, gyerekházak építésére és felújítására.

Kávézót és jégpályát kap a pécsiek kedvenc hegycsúcsa

2018.04.25

Használaton kívüli épületből jön létre fogadóközpont a tévétorony mellett, ahol játszótereket és golfpályát is építenek.

Szinte teljes vezetőségét leváltja a Hunép a fiatalítás jegyében

2018.04.24

A nagymúltú debreceni magasépítő egy új generációnak ad esélyt, januártól Szűcs Gyula helyét Bakos Miklós veszi át a vezérigazgató posztján. A jelenlegi vezér szerint a magyar építőipar jelentős része hasonló lépés előtt áll.

Laikusként is követhetjük a komáromi híd acélszerkezetének építését

2018.04.23

Egyre izgalmasabb munkafolyamatok zajlanak a 600 méteres, ferdekábeles híd projektjében, melyet a Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. kivitelez.

Így épül meg Nyíregyháza új fedett uszodája

2018.04.21

A Bujtosi Sportuszoda alkalmas lesz nemzetközi vízilabdameccsek lebonyolítására is.

Közműkorszerűsítést végez a Városligetben a Colas Alterra

2018.04.20

A cég átépíti a közvilágítást, a vízgerinc hálózatot és a trolibuszok felsővezetékét is a Dózsa György út környékén.

A felszín felett is indul a munka a Néprajzi Múzeum új épületén

2018.04.18

A kivitelezésre vonatkozó ajánlatokat a következő egy hónapban kell benyújtaniuk a vállalatoknak.

Építőipari alapanyagokat gyártó üzem nyílik Vizsláson

2018.04.17

Az ötven új munkahelyet is létrehozó csarnoknak speciális tűzvédelmi előírásoknak kellett megfelelnie.

Hamarosan indulhat az M1-es háromsávosításának tervezése

2018.04.16

Egy hónapig várják az ajánlatokat az összesen 90 kilométer hosszú bővítés megtervezésére.

Szinte minden szakmába belekóstolhatnak a pályaválasztók a Construmán

2018.04.13

A Szakmalandia 2600 négyzetméteres sátrában nem csupán az építőipari foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.