2019.02.13
Egyedülálló sós medencével már idén nyárra elkészül a Zalakarosi Gyógyfürdő megújult épülete. Lapunknak adott interjújában az építkezés jelenlegi állásáról és a kihívásokról Szabadics Roland, a projekt építésvezetője számolt be.
2019.02.07
Miközben a legtöbb ágazatban csökken vagy stagnál a cégek száma, addig az építőiparban meredeken emelkedik.
2019.02.05
A Magyar falu program keretében az 5000 főnél kisebb települések összesen 18 típusú közszolgáltatás-fejlesztésére pályázhatnak.
2019.02.04
Az intézmény megnyitása 5 év múlva reális, a területre új vasúti megállót is terveznek.
2019.02.01
A ZÁÉV munkálataival elrajtol Zala megye legjelentősebb uszodaépítése, amely során egy kültéri és versenymedencét is építenek, továbbá új termálvizes forrás és naperőmű-rendszer is létesül.
2019.01.30
A fejlesztés első ütemében a kolostorépület tetőszerkezetét és homlokzatát újítják fel, továbbá új kollégiumot és hangversenytermet kap az intézmény.
2019.01.29
Az EuroAszfalt RallyCross OB mind a hét futama a cég támogatásával valósulhatott meg.
2019.01.28
A 4400 négyzetméteren megépülő Learning Center a nagyerdei campust fejleszti, ugyanakkor kilenc kar kap épületfelújítást és új eszközöket.
2019.01.25
A Real-Rent és a Soltút munkájának köszönhetően bekötik a kerékpáros közlekedésbe az északi Dunakömlőd városrészt.
2019.01.23
Az új épület több mint 1700 négyzetméteresre bővül, és helyet kap majd benne több műtő- és ébredőhelyiség, valamint egy rehabilitációs rész is.
2019.01.22
A tízezer négyzetméteres zöldmezős beruházást a folyamatosan növekvő piaci részesedés tette szükségessé a nemzetközi élvonalat megcélzó magyar gyártó számára.
2019.01.21
Az egyes ágazatokhoz tartozó tantermekben az összes olyan eszköz rendelkezésre áll majd, mely az adott szakma elsajátításához szükséges. Többek közt a gépészet, az informatika és az elektronika is teret kap.
2019.01.18
A fejlesztés keretében interaktív elemekkel építik meg az új látogatóközpontot, ezen felül egy látványos sétányt és tematikus játszóteret is kialakítanak.
2019.01.17
Szabadtéri edzőpályákkal és multifunkciós csarnokkal atlétikai központ jön létre, valamint egy BMX és kajak-kenu szlalompályát is kialakítanak a Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program keretében.
2019.01.15
Átfogó fejlesztési program indul az intézmény budai és pesti tömbjeiben is, a projekt részeként nem csak a meglévő épületeket korszerűsítik, hanem több helyszínen újakat is építenek és vásárolnak.
2019.02.10
A Bács-Kiskun megyei településen két iskolaépület és a hozzájuk tartozó sportcsarnok is jelentős, elsősorban energetikai korszerűsítésen esett át.
2019.02.06
A KÉSZ Zrt. kivitelezésében elstartolt az 1500 négyzetméteres kézilabdacsarnok építése, ahol a speciális borítású pályát a gimnázium diákjai és az utánpótlás-nevelés résztvevői is használják majd.
2019.02.04
A két ütemből álló beruházás keretében megújul a szennyvíz- és csapadékvíz-hálózat, továbbá járda- és útépítés, valamint imaház, egészségügyi és raktárépület létesítése is megvalósul.
2019.02.01
Hat hónap alatt elkészült a korábban félbehagyott beruházás kivitelezése, így már minden nagy diagnosztikai vagy műtéti igényű részleg az intézmény központi telephelyén működhet.
2019.01.30
Pécel, Isaszeg, Gödöllő és Aszód állomása teljesen átépül, akárcsak az állomások közötti pályaszakaszok. A decemberig tartó munkálatok alatt a vonatokat buszok pótolják.
2019.01.29
A három részre osztható csarnok 9 méteres belmagassággal épül meg, az épület környékén pedig új járdát és parkolókat, valamint egy kosárlabdapályát is létrehoznak.
2019.01.28
A Market Építő Zrt. több mint száz fős delegációval vett részt a világ egyik legjelentősebb expóján, mely idén minden szempontból rekordot döntött.
2019.01.27
Uniós támogatásból állítanak helyre egy 170 éves szélmalmot, a környezetében pedig további attrakciókat is kialakítanak.
2019.01.23
A kalcium-szilikátból készült építőlemezek meggátolják a hőelvezető csatorna deformálódását tűz esetén.
2019.01.22
A KÉSZ Csoport gyártja Riga új szabadtéri színházának tetejét, a súlyos acélszerkezetet 130 kamionnal szállítják majd a helyszínre.
2019.01.22
Az országosan hat helyszínen megtartott előadássorozat az előregyártást helyezi a megoldási stratégia középpontjába.
2019.01.19
A fejlesztés keretében teljesen megújul a színpadtechnika, átalakítják az öltözőket és díszletraktárat, valamint az intézményhez tartozó bábszínházat is modernizálják.
2019.01.18
Az itthon még alig ismert építőipari költségtervező szakmában dolgozók világszerte hozzájárulnak az építkezések alapos előkészítéséhez és a nem kívánt kimenetelek elkerüléséhez.
2019.01.17
Egy 20 éve hazánkban működő német vállalat 58 ezer négyzetméteres üzemében évente 25 millió csapágyat gyárt.
2019.01.14
A több mint 300 férőhelyes kórházi épület 18 milliárd forintból jön létre a Modern Városok Program keretében.