2025.06.16, Hétfő

Keresés: tartó

Összekötik a 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et

2016.07.20

A projekt egy szárnyvonallal Rákoskeresztúrt is közelebb hozza, emellett a HÉV teljes felújítása is bekerült a tervek közé.

Célkeresztben a budapesti körgyűrű befejezése

2016.07.20

Az M0-s hiányzó szakaszához jelentős mennyiségű alagútra lesz szükség. A betonból készülő nyugati útvonal komoly terheket vesz majd le a körgyűrű déli szakaszáról.

A mai korhoz igazítják a hetvenes évekből ránk maradt angyalföldi művházat

2016.07.19

Kívül-belül átalakul a Láng Művelődési Központ Budapesten, az önkormányzat több mint egymilliárd forintot szán a teljes rekonstrukcióra.

Átalakulóban az építőipar szerkezete: főszerepben az épületépítés

2016.07.15

Keresettek az új lakások, terjed a könnyűszerkezetes építkezés: az épületépítési ágazat szerződésállománya szeptember óta folyamatosan nő.

Naponta ötezren is megfordulhatnak a megújult Paskálban

2016.07.14

A budapesti fürdő már hét medencével és geotermikus szaunával üzemel. A bővítési munka legnagyobb részét a Laterex végezte.

Nyolcvan települést érintenek a Mura-menti komplex fejlesztések

2016.07.14

Fejlődik az ökoturizmus, a kerékpáros turisztika, és területkezelési centrum is épül a Mura nemzeti programban, EU-s és hazai forrásból vegyesen.

Hosszú idő után először nőtt a cégalapítások száma

2016.07.13

Ráadásul az alapított cégek negyede műszaki vagy építőipari az idei első féléves adatok szerint. A működőként nyilvántartott cégek 9 százaléka található az építőiparban.

Így alakult az építőanyagok piaca az első félévben

2016.07.12

Eltérő pályán mozognak az építőanyag gyártói szegmensek: a falazati anyagok értékesítése nagyot nőtt tavalyhoz képest, viszont a hőszigetelő anyagok és nyílászárók esetén csak az év második felében várható növekedés.

Munkahelyek százait hozza létre az EPAM bővítése

2016.07.12

Debrecenben és Szegeden bővíti irodakapacitását az EPAM, a 3,6 milliárd forintos beruházás 365 új munkahelyet teremt.

Budafok-Tétényben terjeszkedett a természetvédelmi intézet

2016.07.08

A Földművelésügyi Minisztérium háttérintézete Dél-Budán kapott új irodaházat, mely családbarát fejlesztéseket is tartalmaz.

Már épül az autópálya Debrecentől a román határ felé

2016.07.06

Autópályás kapcsolatot nyer a debreceni reptér és az ipari park, legkésőbb 2019-ben Nagyváradtól Krakkóig pályán lehet közlekedni.

Az új Csontváry-múzeum éleszti fel a soha be nem fejezett budai templomot

2016.07.06

A hűvösvölgyi Magyar Szentföld Temploma 67 éves kényszerpálya után nyerheti el végleges szerepét és formáját.

Már a Mercedes beszállítója is Kecskeméten fejlesztett

2016.07.05

Új gyártócsarnokot épített és számos új munkahelyet teremtett a Kecskemét közeli Helvécián a spanyol tulajdonú Antolin Hungary.

Kecskeméti autóipar: egyik fejlesztés a másik után

2016.07.02

Havi 9 millió tömítésre növelte gyártókapacitását a Freudenberg, de máris bejelentett egy négymilliárd forintos újabb beruházást Kecskeméten.

Hajó formájú látogatóközpont nyílik Balatonföldváron

2016.06.30

A balatoni hajózás történetét mutatja be a tó déli partján található interaktív központ. A kiállítások mellett fő attrakciója a 25 méter magas kilátótorony.

Elindult a rehabilitáció Budapest egyik legszegényebb negyedében

2016.07.20

A VIII. kerületben kezdetét vette az Orczy negyed felújítása. Az önkormányzat először főként szociális, majd építést és közterület-fejlesztést is magában foglaló integrált városrehabilitációs programot hajt végre.

Akik társadalmi munkában növelik a GDP-t - interjú a MAÚT elnökével

2016.07.20

Merész állításnak tűnhet, hogy egy lényegében társadalmi munkában működtetett szervezetnek komoly hatása lehet az ország gazdasági teljesítményére. A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság vezetőjével beszélgetve mégis eljutottunk eddig a következtetésig. Nem mindegy tehát, hogy a májusban megválasztott új elnöknek, Nyiri Szabolcsnak hogyan sikerül véghezvinnie a kulcsfontosságú újításokat a MAÚT-nál.

6 ezer négyzetméteren gyárthat a családi ház pincéjéből indult vállalkozás

2016.07.18

Üzemcsarnok építésébe kezd és létszámot is bővít a gépipari Matro Kft. Pécsett.

Elérték a csúcsot a fejlesztések a Hármashatár-hegyen

2016.07.14

Négy éve tartó fejlesztési program ért véget a Budai-hegységben: átadták a turistaházat és a Guckler-kilátópontot is. Emellett rendezvényközpont és erdei iskola várja a látogatókat.

200 munkahelyet teremt az épülő lámpagyár Kisbéren

2016.07.14

A kínai központú, magyar tulajdonú Adrilux 7 ezer négyzetméteres lámpa összeszerelő csarnokot épít fel a Komárom-Esztergom megyei településen.

Vége az állandó beázásnak a megújuló soproni utcában

2016.07.13

Útfelújítás, csatornázás és az ivóvízvezeték rekonstrukciója is része a Rákosi út felújításának Sopronban.

Felavatta modern keverőtelepét Kéthelyen a Colas

2016.07.13

A Somogy megyei településen július elején adták át az aszfaltkeverő telepet, ahol 20 ezer tonna aszfalt gyártását tervezik még ebben az évben.

A fenntartható városfejlesztést ösztönzi az Európai Bizottság új pályázata

2016.07.12

Az Európai Bizottság két új pénzügyi eszközt tett elérhetővé az induló innovatív vállalkozások és a fenntartható városi projektek számára. A városfejlesztés esetén akár 6 milliárd forintra is lehet pályázni.

Teljes az EU-s közlekedésfejlesztési támogatás hazai kihasználtsága

2016.07.09

Sikerült az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz már elérhető közlekedésfejlesztési támogatásának teljes lekötése, a 300 milliárd forintot meghaladó összegből többek között a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal és az M15 és M70 autóutak négysávosítása is megvalósul.

Az A-Híd és a Strabag megkezdik a munkát a GOH-csomópontnál

2016.07.07

Hétfőn kezdődik a Grassalkovich út-Ócsai út-Haraszti út kereszteződésében lévő felüljáró teljes körű felújítása Budapest 23. kerületében.

Tizenkét pályás kalandparkot adnak át a Petőfi-szigeten

2016.07.06

A csütörtökön kezdődő Halfőző Fesztivállal együtt nyit Baján a kalandpark, melynek építését 35 millió forintból az önkormányzat finanszírozta.

Így szervezik át a fővárosi kórházstruktúrát

2016.07.06

A vidéken elfogadott térségi rendszer szolgál a fővárosi átalakítás mintájául, melyre 51 milliárd forintot szánnak. A négy szuperkórházon kívül részben a társkórházak, az egyházi- és a sportkórházak fejlesztéséről is született döntés.

Jelentős összeg jut a Dráva menti vidékfejlesztésre

2016.07.04

Az Ős-Dráva program költségvetése a következő négy évben 23 milliárd forint, melynek csaknem felét vízgazdálkodásra fordítják. Kiemelkedő forrásösszeg irányul még a halgazdálkodásra és az agrárgazdaságra is.

Az utóbbi 15 év legnagyobb ipari fejlesztését adták át Zalaegerszegen

2016.07.01

Nyomdaipari beruházást avattak a zalai megyeszékhelyen: 5 milliárd forintból bővítette üzemét a német Edelmann konszern. A cég a bővítéssel több mint száz munkahelyet teremtett.

Tovább erősít a csomagolóipar magyar fővárosa

2016.06.30

Az osztrák hátterű M-FlexiLog 4500 négyzetméteres üzemet épít Békéscsabán, ami a cégcsoport második termelőegysége a városban. A fejlesztés révén az eddigi 205 munkahely mellé négy éven belül további 120-at hoznak létre.