A nagygépet szabályozási munkákra vetették be az M3-as metróhoz kapcsolódóan korábban felújított vágányokon és kitérőkön.
A közelmúltban befejeződött a BKV Zrt. Kőér utcai járműtelepén található vágányok és kitérők egy részének átépítése. A munkálatokat a SWIETELSKY Vasúttechnika Kft. végezte el. A feladatról korábbi cikkünkben beszámoltunk. A pálya mellett a telepen található fordítókorong is átfogó felújítást kapott, melynek folyamatáról szintén részletes beszámolót tettünk közzé.
Szeptember elején az üzemeltetésre átadott, átépített pályahálózaton az átadást követő 90 nap fagymentes üzem után jótállási munkálataira került sor, melynek keretében a SWIETELSKY Vasúttechnika szakemberei nagygépes kitérő- és vágányszabályozást hajtottak végre a KIAG kitérő aláverőgép bevetésével.
A munkálatok célja, hogy hosszú időre biztosítva legyen az üzemszerű működéshez szükséges pályageometria, és a korábbiaknál kedvezőbb üzemeltetési feltételeket teremtve, a felújított zúzottköves pályahálózaton minél későbbi időpontban, minél kisebb fenntartási munkát kelljen majd elvégezni.
A munkálatok részleteiről Szalay Alajossal, az M3-as metró felújításának főépítésvezetőjével beszélgettünk, akinek gazdag és színes szakmai pályafutását korábban a Hónap Mérnöke interjúnkban is bemutattuk.
„A mostani folyamathoz is az átépítési munkák során már többször bevetett 08-475 UNIMAT 4S KIAG szabályzógépet alkalmaztuk. A szabályozási munkák előtt elvégeztük a pálya helyzetének felmérését, majd rögzítettük az adatokat a KIAG fedélzeti számítógépébe. A betáplált adatok alapján a pályán haladó munkagép a sínszálaknál fogva a pályát mind vízszintes, mind magassági értelemben a tervezett geometriai pozícióban rögzítette, közben a vibrációs aláverő kalapácsaival az aljak alatti és közötti zúzottkő ágyazatot tömörítette.”
A munka kihívásaival kapcsolatos kérdésünkre a szakember kifejtette, hogy az M3 metróvonal üzemi kiszolgálását, a karbantartási, tárolási és javítási funkciókat biztosítaniuk kellett, ezért hétközben csak az éjszakai üzemszüneti időszak egy részében, alig több mint két órában lehetett munkát végezniük, hosszabb időszak csak hétvégén állt rendelkezésre. Az időablakok megfelelő kihasználása nagyfokú organizációt követelt meg a feladatban résztvevőktől.
További nehézséget jelentett, hogy a metrószerelvények áramellátását biztosító harmadik sín burkolatát − annak megóvása végett − a KIAG beközlekedési útvonalán és munkaterületén le kellett szerelni.
„Szintén nehezítette a munkákat, hogy a vágányszabályozáshoz a próbavágányon az automata vonatvezető rendszer részét képező, a sínszálak között kiépített úgynevezett AVR programszőnyeget és tartószerkezeteit le kellett bontani. Ez a feladatot az üzemeltető gyorsan és szakszerűen hajtotta végre” – tette hozzá végezetül a főépítésvezető.
Egy hónapon belül véget érnek a munkák a STRABAG kivitelezésében.
Komoly kihívásokat támasztott az M3-as metró középső szakaszának felújítása a kivitelezők felé. Ebbe avat be minket a KÉSZ Metaltech Kft.