2024.04.20, Szombat
2020-ban elkezdődhet a tram-train próbaüzeme
A tram-train építkezése október 25-én (mti)

2020-ban elkezdődhet a tram-train próbaüzeme

mti, magyarepitok.hu

2018.11.12. 17:38 - Szabó Ákos

A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamos és vasúti közlekedést összekapcsoló járat munkálatain a Swietelsky Vasúttechnika, a Strabag és a Sade is dolgozik.

Hirdetés

Újabb információk derültek ki a Szeged és Hódmezővásárhely közlekedését megújító tram-train, vagy más néven vasút-villamos projektjéről, miután a hétvégén a beruházásért felelős Lázár János kormánybiztos az MTI-nek elmondta, hogy a 2021-es tanévkezdéskor már használatba vehetik a tanulók a szerelvényeket.

 

Az első feladatokat sikeresen vették

A tram-trainről legutóbb októberben, a közlekedési eszköz fejlesztés alatt álló pályáján található algyői vasúti híd sikeres próbaterhelésekor számoltunk be, melyről a Magyar Építők TV-műsor is helyszíni riporttal tudósított. A kormánybiztos most kifejtette: a két város között várhatóan 2020-ban elkezdik a próbajáratukat a szerelvények.

 

Az algyői Tisza-híd próbaterhelése (Dernovics Tamás/magyarepitok.hu)

Az összesen mintegy 77 milliárd forintos projekten idén tavasszal rajtoltak el a munkálatok a Swietelsky Vasúttechnika Kft. kivitelezésében: a vállalat Szeged, Algyő és Hódmezővásárhely között korszerűsíti a pályát, illetve második vágányokat épít a meglevőek mellé. A Szegeden és Hódmezővásárhelyen belüli szakaszokat a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. építi meg, a közműkiváltásokat pedig a Sade-Magyarország Kft. végzi el.

 

Mintaprogramként kezelik a tram-traint

Lázár János emellett azt is kiemelte:

A beruházás mintaprogram, a megoldást - ha beválik - alkalmazhatják a budapesti elővárosi közlekedésben, illetve más nagyvárosok esetében is.

A tram-train vonalán csúcsidőben várhatóan tíz percenként járnak majd a Stadler által gyártott szerelvények.

 

A tram-train építkezése október 25-én (mti)

 

Két óráról 30 percre csökkenhet Szeged és Szabadka között az utazási idő

A politikus szavaiból ezzel együtt kiderült: előrelépések történtek a Szegedet a vajdasági Szabadkával összekötő vasútvonal modernizálási projektjében is. A fejlesztés befejeztével óránként 120-160 kilométeres sebességre és később akár villamosközlekedés lebonyolítására is alkalmas lesz a pálya. Így a két magyar város között a közlekedési idő az eddigi 2 óráról fél órára rövidülhet majd – mondta el Lázár János, majd hozzátette: a héten fog egyeztetni a szerb kormánnyal a beruházásról.

A teljes projektsorozat várhatóan Baját is érinti, a költségek pedig körülbelül 150 milliárd forintra rúghatnak majd, melyet uniós, szerb és magyar költségvetési forrásokból terveznek fedezni.

Swietelsky Vasúttechnika Kft.StrabagBelfry PE Kft.Mi épül?villamoshálózat fejlesztésHódmezővásárhelySzegedvasútfejlesztésSade-Magyarország Mélyépítő Kft.tram-trainAlgyőSzabadka

Hírlevél

Hirdetés